Nagyjátékfilm készül Zsolnayról!

Nagyjátékfilm készül Zsolnayról! - Hogyan sikerült megőriznie a városhoz fűződő kapcsolatát?- Azt vallom, hogy mindenki oda tartozik, ahol születik, illetve ahol elindul az élete. Én ma is pécsinek tartom magam, s akárhova is szólít el éppen a munka, a város jelenti számomra az otthont. Huszonnyolc éves koromig itt is tanultam, dolgoztam, s ezer szállal kötődöm Pécshez ma is.- Talán kevesen tudják, hogyan került kapcsolatba a színházzal, s miért éppen a háttérmunkákat választotta magának.- Fiatal koromban, ami talán a Nagy Lajos Gimnázium hatása is volt, részt vettem egy amatőr, de igen sikeresnek mondható...

Nyolc sérült a Szigetvár melletti balesetben

A két jármű a becefai elágazónál eddig ismeretlen okból rohant egymásnak. Az utasok közül öten súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. Egyikük elszállításához mentőhelikoptert hívtak - mondta el Zsobrák Péter. A rendőrség az utat a mentés idejére korábban lezárta - a forgalom azóta már megindult -, jelenleg a baleset körülményeit vizsgálják.

Irodalom a Páholyból (4.)

metafizika beszélj a kimondhatatlanról.fess bordóra egy sirályt. repülésközben. tegnap a fiókban egy csönd.ahogy kihúzod a padlóra borul milliónyiüveggyöngy. fölveszel egyet.ha megmarkolod eltörik.(zajlanak a dolomitok)zajlanak a dolomitok. zajlásukmellkas-meleg öleli körül akáregy magot. benne zuhannak, riannakezek az bronz- és betondolomitok.esésük meg-megindul és elállnem is bennem, hanem én rianok már.darabokban pattognak a dolomitok tüdon,kattognak a kövek gyomorba; belém fröccsenkoppanásuk vörös robaja. éjjelenkéntmúltamat viszi, hordja, s tagjaimbainhalál, szétáramlik a...

Szociális szféra:...

Szociális szféra: elbocsátásoktól tartanak - ők is... Tőlünk nyugatabbra bevett, s jól működő gyakorlat, hogy a települések önkormányzatai nem közvetlenül látják el szociális...

Bandó: itt nem lehet jót...

Bandó: itt nem lehet jót akarni Mint nemrégiben beszámoltunk róla, Nagy Bandó András sajátos módját választotta, hogy kifejezze tiltakozását a rossz baranyai...

Pécsi hölgy az éterből

Pécsi hölgy az éterből - Miért választottad a rádiózást?- Több dolog is érdekelt, sportoltam, tizenkét évig zongoráztam, a középiskolában irodalmi,...

Felavatták a Bazilika...

Felavatták a Bazilika királynőjét Felújítását és bővítését követően Közép-Európa egyik legnagyobb mechanikus orgonája lett a Pécsi Székesegyházé - a...

Lezárják a teret, indul a...

A területen jelenleg a beruházáshoz tartozó közműkiváltások zajlanak. Amint ezek befejeződnek, a Kossuth teret lezárják. Elsejével itt a parkolási lehetőség és a taxiállomás is megszűnik....

Rubik-kockások három napig...

Pénteken az iskolások próbálhatták ki ügyességüket, majd nemzetközi versenyekről, illetve a budapesti VB-ről nézhettek meg filmeket a jelenlévők. Holnap és vasárnap rendezik a...

Időközi választás lesz Gilvánfán vasárnap

A polgármesteri székért öt független jelölt, Bogdán László, Csonka László, Faragó Józsefné, Orsós János és Palkó Zsigmond verseng, az öt képviselői helyre tizenheten pályáznak. Rájuk a mintegy négyszáz lelket számláló Gilvánfa kétszázharminc választópolgára reggel hat és este hét óra között, egy szavazókörben adhatja le voksát - mondta el Bíró László.A település képviselő-testülete tavaly novemberben döntött az önfeloszlatás mellett, mert nem kívánt tovább együtt dolgozni Bogdán János polgármesterrel. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a falu első embere és a lakosság között...

Pécs-Isztambul: együtt 2010-ért

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke 2008. január 15-18. között látogatott Törökországba, többek között azért, hogy egyeztessen Isztambul és Pécs 2010-es együttműködéséről. Az elnök asszonyt útja során elkísérte Kocsi László országgyűlési képviselő, Dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, Cselényi László, a Duna Televízió elnöke és Mészáros András EKF-főigazgató. A magyar delegáció többek között találkozott Nuri Colakogluval, az „Isztambul 2010" Végrehajtó Bizottsága elnökével és Muammer Güler isztambuli kormányzóval. A...

A pécsi KTK világ legjobbjai között!

A pécsi KTK világ legjobbjai között! Magyarországról a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (GTK), a Central European University - CEU Business School, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara, a Nemzetközi Üzleti Főiskola, valamint a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara került fel a legjobbak listájára.Az Eduniversal projekt egy francia humánerőforrás- és pályaválasztási tanácsadó cég kezdeményezésére jött létre azért, hogy tájékoztatást nyújtson diákoknak, humánerőforrás és oktatási szakembereknek a világszerte elérhető üzleti...

Új zebrákat és...

Új zebrákat és járdaszigeteket kapunk Gradvolt Szilveszter, a pécsi rendőrkapitányság megelőzési és biztosítási alosztályának baleset-megelőzési csoportvezetője...

Bérinfláció és más mesék

Bérinfláció és más mesék A béremelkedés antiinflációs (!) hatásaMagyarországon előszeretettel jönnek elő közgazdák és gazdaságpolitikusok a bérinfláció...

Hol a művészeti igazgató?...

Hol a művészeti igazgató? Január végére ígérték... Mészáros András, az EKF főigazgatója már a Méhes Márton művészeti igazgató távozása miatt összehívott őszi sajtótájékoztatón...

Kétszázmillióval olcsóbban...

Tárgyalásokat sürgetnek a civilekAz Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője, Kővári János sajtótájékoztatóján kifejtette, a távhődíjak csökkentéséről tárgyalások során kell...

Az M6-os szerződés "Az év...

Az indoklás szerint az elismerést a projekt azzal érdemelte ki, hogy a kiíráshoz képest rekordidőn belül, mintegy hét és fél hónap alatt kötötték meg a szerződést és egyben megtörtént a...

Soltra adománya a somogyi...

Az ajándékba kapott absztrakt képeket és éremvázlatokat egy másik, már korábban a múzeum tulajdonába került festménnyel együtt csütörtöktől március végéig a nagyközönség is megtekintheti...

Pécsi Balett: Európai Táncgaléria

Pécsi Balett: Európai Táncgaléria Raza Hammadi: Para Bango című koreográfiája. Három szerző egyfelvonásos koreográfiáit mutatja be a Pécsi Balett társulata Európai Táncgaléria címmel január 25-én Pécsett a Nemzeti Színházban.

Kártérítés egy pécsi trafóállomás miatt

A táblabíróság helybenhagyta az ügyben korábban eljárt Baranya Megyei Bíróságnak a vállalat kártérítési felelősségét megállapító határozatát, a kártérítés pontos összegéről azonban újabb tárgyalásokon döntenek. A felperesek harminchét millió forintot követelnek.Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. 2003-ban a pécsi Engel János utcában 1,4 milliárd forintból, a környéken lakók tiltakozása ellenére, két lakópark között, több háztól mindössze harmincméteres távolságban, nagyfeszültségű transzformátorállomást telepített, amely 2006-ig nem rendelkezett a működéséhez szükséges...

Roma nőket bántalmazott öt fiatal Szigetváron

A barcsi illetőségű elkövetőkkel szemben nemzeti, etnikai, faji, vagy vallási csoport elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás, miután kedden este megverték a két szigetvári roma nőt. A sértettek könnyű sérüléseket szenvedtek - mondta el Takátsy Zoltán.A sajtóreferens a nyomozás érdekeire hivatkozva több részletet nem közölt, de ígéretet tett rá, hogy a fejleményekről később a sajtó útján tájékoztatni fogja a közvéleményt.