Eltűnt milliók a szocotthonban
2008. április 16. szerda 21:45

Pár hónapja indult a városi integrált szociális intézmény új vezetőjének javaslatára az a belső vizsgálat, amely pécsi Tüzér utcai szociális otthon vezetői által kötött szerződéseket, és a juttatások mikéntjét vizsgálta. Több olyan dokumentumok is a birtokába került ugyanis az igazgatónak, amelyek alapján súlyos jogszerűtlenségekre gyanakodott.
Egy zsíros üzlet
A szociális ellátórendszert érintő másik furcsaság:
Tavaly júniusban döntött a közgyűlés, hogy közbeszerzést ír ki a város a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás eszközbeszerzésére, s az üzemeltetést is kiadták volna a nyertes vállalkozásnak. Az erről szóló határozatot azonban, egyelőre nem tudni, miért egy későbbi - minden bizonnyal bizottsági - döntéssel megsemmisítették.
Ezt követően a közgyűlés jóváhagyása után - immáron közbeszerzés nélkül - a város informatikai cégével, az EUNet 2000 Kht-val (amelynél Sarkadi Gábor szocialista képviselő, tanácsnok a 2006-os választások előtt stratégiai és pr-menedzseri posztot töltött be) kötötték meg az ezzel kapcsolatos szerződést. Ebben az áll, hogy 2014-ig évi harmincmillió forintot biztosítanak az EUNet-nek, amely vállalja: maximum 840 jelzőkészüléket helyez üzembe, s üzemeltet a nap huszonnégy órájában. A cég gazdálkodásával, könyvelési rendszerével kapcsolatban a belső ellenőrzés nemrégiben mulasztásokat, jogszerűtlenségeket tárt fel.
Egyes képviselők szerint nemcsak ez, de az egész eljárás aggályokkal és kérdőjelekkel teli. A hét év alatt több mint 200 milliós bevételt eredményező üzletről minden bizonnyal hallunk még a jövőben...
A város pénzügyi bizottsági ülésén ismertetett jelentés szerint ********** ****** (utólag, az érintett jelzésére és méltányolható indokaira tekintettel törölve - a szerk.) a Tüzér utcai intézet tavalyi év végén távozó igazgatója 2003-tól folyamatosan felvette készenléti szolgálat címén bérének negyedét. A kifizetések teljesen jogszerűtlenül történtek meg, mert erre nem kapott engedélyt.
A jelentés kitér rá: a készenléti díjak elrendelése és kifizetése kapcsán az igazgató és helyettese is "fegyelmi vétséget követett el, mivel a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségeit megszegte".
Érdekes módon mindketten közös megegyezéssel távoztak még a vizsgálatok megkezdése előtt.
A szintén a Tüzér utcai intézményhez tartozó Zipernovszky utcai Gondozási Központ szociális étkeztetésének lebonyolítása is aggályokat vetett fel.
Itt az étel-kiszállítást annak ellenére látta el egy kiválasztott vállalkozó, hogy közbeszerzést kellett volna lefolytatni, s legalább három ajánlatot kellett volna áttekinteni. Az intézményvezető ráadásul egy éven túli kötelezettséget is vállalt az étel-kiszállításokkal kapcsolatban, ugyanakkor ezt csak a közgyűlés jóváhagyásával tehette volna meg. A jelentésben az is szerepel, hogy a felkért vállalkozó a Gondozási Központ vezetőjének fia is egyben.
Bár az elévülés miatt munkajogi felelősséget nem tudnak számon kérni az intézményvezetőn és helyettesén, az okozott károk komolysága miatt a bizottság úgy döntött: kártérítési felelősség vizsgálatára kérik fel az integrált ellátórendszer igazgatóját. Ezt követően - amennyiben ő így dönt - büntetőjogi eljárás is indulhat az ügyek miatt.
K. Z. - Illusztráció: Sean Sprague
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy picit enyhül pénteken a kánikula
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Egyre súlyosabb az aszály, továbbra...
- Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...