Nem lesz új alelnök a Megyeházán

2008. április 17. csütörtök 15:31

Nem lesz új alelnök a Megyeházán
A baranyai közgyűlésben újraosztották a lapokat, miután mint ismert, két fideszes képviselő kilépésével a megyét vezető Fidesz-KDNP elvesztette abszolút többségét a testületben. A szocialistáknak alelnökség ugyan nem jutott, de így is kielégítőnek tartják az általuk elért eredményt: kilenc bizottságból a Fideszen kívüli szervezetek hét irányítását kapták meg.

Az elmúlt egy hónap egyeztetései után a megyei közgyűlés ma egyhangúlag úgy döntött, hogy átalakítja a bizottsági struktúrát, s az eddigi hat helyett kilenc bizottságot, továbbá négy új tanácsnoki tisztséget állít fel.

Az új leosztás szerint az MSZP-nek három bizottsági elnöki hely, a Fidesznek és a civileknek kettő-kettő, az MDF-nek, illetve az ex-fideszes képviselők által alapított Független Polgári Frakciónak egy-egy vezetői poszt jutott. A négy tanácsnoki hely közül egyet az MDF, egyet a szocialisták, kettőt pedig a Fidesz-KDNP tudhat magáénak.

Mit szól ehhez Gulyás Emil?

Gulyás Emil, az MSZP frakcióvezetője kielégítőnek nevezte az általuk elért eredményt. Szerinte ugyan formailag nem, de tartalmilag többet is elértek, mint amit korábbi javaslatukban megfogalmaztak. Hozzátette, a most létrehozott (és általa betöltött) önkormányzati koordinációs tanácsnoki poszt birtokosaként véleményezési jogkört kapott néhány, az elnök hatáskörébe tartozó kérdésben - így az ő révén az MSZP is a döntések részesévé válhat. Gulyásnak tanácsnokként feladata lesz a frakciók közötti együttműködés biztosítása is.

(Mivel a bizottságok külsős tagjainak számát hattal csökkentették, a mostani átrendeződés a megyének évente hatmillió forint pluszkiadást jelent.)

Hargitai János szerint a rendszer átalakításával azon, az előző ciklusokban kialakult gyakorlaton változtattak, amelyet a „többség mindent visz" elve határozott meg. Hozzátette, a tisztségviselői posztokat - az elnöktől egészen a tanácsnokokig - úgy osztották el, hogy a helyzet tükrözze a testületben kialakult új viszonyokat: a Fideszen kívüli 21 képviselőnek nyolc poszt, nekik pedig hét jutott. 

Mint fogalmazott: "történt egy üzemi baleset, s a közgyűlés működőképességenek fenntartása érdekében meg kellett tennünk ezeket a lépéseket. A rendszer átalakításával tulajdonképpen az egyeztetések fórumát teremtettük meg, de a szűken vett irányításba, az elnökségbe nem engedtük be a szocialistákat."

Kép és szöveg: B. M.