Megameglepetés készül a Megyeházán

2008. március 06. csütörtök 00:20

Információink szerint, mivel szövetségük elnökségének hétfőn kifejtett véleményéhez tartja magát Bokor Béla és Weisz Péter, Marenics János pedig nem vesz részt a csütörtöki közgyűlésen, könnyen lehet, hogy e héten sem lesz költségvetése Baranyának.

Mi több, az önkormányzati választásokon lényegében leszavazott baloldaliak jelen állás szerint még általuk sem remélt befolyáshoz is juthatnak a Megyeházán. Hivatalos nagykoalíció nyilván nem lesz, de Hargitai János elnöknek sokmindenben engednie kell.

Visszatérve a civilekre (Baranyai Emberek Szövetsége), az elnökség hétfőn úgy döntött, nem javasolja két képviselőjének, hogy akár a jobb- akár a baloldal mellett kötelezze el magát. Bokor Béláék tehát - az előzetes jóslatok ellenére - nem szavazhatnak a Fidesz-KDNP-vel, s mivel a jobboldal két tagja a legutóbbi közgyűlésen kilépett a frakcióból (s ezzel a pártból is kizárta magát), hiába a Fidesz-KDNP-é a legnagyobb frakció, egyedül immár nincsenek döntésképes helyzetben.

Bokor Béla kedd este lapunknak diplomatikusan csak annyit nyilatkozott, elnökségük állásfoglalása alapján nem vállalhatják a mérleg nyelvének szerepét, de a megye működőképességének megtartását, így a költségvetés elfogadását mindennél fontosabbnak tartják.

Egy jósdában egyébiránt biztosabban eligazítják az embert, mint a megyei közgyűlés frakcióiban, s ez is jelzi, hogy még ma is teljes a bizonytalanság.

Forrásaink szerint a két ex-fideszes véglegesnek tekinti a pártjával való szakítást. A két civilt az elnökség tiltotta el a konkrét állásfoglalástól, Marenics János, Siklós polgármestere pedig - múlt heti nyilatkozataival ellentétben, melyekben azt ígérte, e héten megszavazza a megyei költségvetést - szanatóriumba vonult, s nem is vesz részt a csütörtöki közgyűlésen.

A legvalószínűbb forgatókönyv tehát az, hogy újra nem lesz költségvetés, sőt közgyűlés sem, mert azt mindjárt kezdete után berekesztik, majd - immár párt-párt alapon - tovább tárgyalnak a hogyan továbbról a felek.

Azaz a Fidesz-KDNP és az MSZP vezetése.

Bár Hargitai Jánostól tegnap este csak egy visszahívásra kaptunk ígértetet, Gulyás Emilt, az MSZP frakcióvezetőjét munkatársunknak sikerült szóra bírnia.

Mint mondta, ő is halott arról, hogy felvetődött annak a lehetősége, hogy csütörtökön mégsem tartják meg a közgyűlést, bár erről tudomása szerint még nem döntöttek. A politikus kedd este lapunknak nyilatkozva úgy fogalmazott, nem tudja, hogy mindez csak terv, vagy eldöntött tény - mindenesetre nem a szocialisták kezdeményezték az ülés esetleges elhalasztását.

Arra a kérdésünkre, hogy igaz-e az az értesülésünk, miszerint közeledtek az álláspontok a Fidesz és az MSZP között és valamilyen egyezség is körvonalazódik, úgy válaszolt: "Kétségtelen, hogy tárgyalások folynak, de az értesülést sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarom. Nem szeretném ugyanis ezzel rossz irányba befolyásolni az esetleges megegyezés eredményességét".

B. M. - P. Zs.