Szeptemberben dönthet az országgyűlés a "lex Tollerről"
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfőn egyhangúlag támogatta azt az indítványt, hogy megszűnjön annak a képviselőnek a mandátuma, aki egy évig nem vesz részt a parlament ülésein. Szintén minden képviselő egyetértett abban, hogy a betegsége miatt mandátumáról lemondó politikus féléves fizetést kaphasson, az elhunyt képviselő után pedig a hozzátartozóját illetné meg ez az összeg. Géczi József Alajos a bizottsági ülést követően elmondta: ötpárti egyetértés van a két kérdésről. 2005 óta már többször megpróbáltak hasonló indítványokat elfogadtatni, ez eddig azért nem valósulhatott...Sétálóutcabál 2008 - vasárnap a Király utcában
A családosan érkezőket ugróiskola, krumpli-nyomda, továbbá bábszínház-előadás várja, amelyet a Babra Társulat előadásában láthatnak. Az utcabál zenei részét a Híres Pannóniai Régizene Együttes nyitja meg. A komolyabb közéleti témák iránt érdeklődők az - ezzel egy időben tartott - fórumon fejthetik ki véleményüket a belvárost érintő kérdésekről. Az egész délutánt felölelő programot kismotoros és biciklis futamok kísérik; ezután táncoktatással egybekötött táncház zárja a rendezvényt.Gombaszezon: szigorítják a vadaskertek őrjáratait
A jogilag magánterületnek minősülő vadaskertekbe, jóllehet az idegeneknek szigorúan tilos a bejárás, ennek ellenére, az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt elszaporodott gombák gyűjtői egyre gyakrabban tévednek be ezen területekre.Mint arról Szíjártó lapunkat tájékoztatta, a bejárás több szempontból is rizikós, ugyanis az illetéktelen látogatók akár saját testi épségüket is veszélyeztethetik, nem beszélve a vadállományt fenyegető behurcolt fertőzések okozta állategészségügyi kockázatról, amellyel óriási károkat okozhatnak a gazdálkodóknak.Emiatt a hivatásos vadászok...40 éves az Illetékes...

Megjelent az ECHO legújabb...

POSZT: lehetne egy kissé...

Horvát táncszínház a...
A Kricskovics Antal művészeti vezetésével készült "Befejezetlen múlt" című előadást a Fáklya Horvát Művészegyüttes előadásában tekintheti meg a közönség.Zöldhullám: újabb meghibásodás

Hamis katasztrófariadó volt...

Drága lesz a Zsolnaynak

Kossuth tér: változik a terv?

A Tettyén koncertezik a Budapest Klezmer Band

Bánki Erik: szocialista...
A sport és turisztikai bizottság elnöke és a kulturális bizottság fideszes alelnöke közösen kezdeményezi a két parlamenti testület együttes ülésének összehívását a jövő hétre. Elsőként...Merénylet a pécsi MSZP-s...

A helyi nyilvánosságot...

András könyvheti könyvei

Ájult imám - ételek Csala...

Szentpétervári rock-retro a...

Pécsi Arcok - Ujvári Jenő: "Nem vonulok vissza"

Fél évszázados a Mecsek Táncegyüttes

Állatközelben a Misinán

« Előző
51849 | 51870 | 51891 | 51912 | 51933 | 51954 | 51975 | 51996 | 52017 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Ma is pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Először értékelik pontozással a...
- Már több tízmillliót fizetett vissza...
- KSH: már 700 ezer felett jár a...