Fidesz: a „Lex Toller" egyenlő az időhúzással

"Egy évvel ezelőtt már kifogásoltuk, hogy Toller László sajnálatos baleste óta körzetében senki nem képviseli az ott élők érdekeit. Azóta lényegében nem történt semmi, a helyzet továbbra is megoldatlan, és úgy tűnik, 2010-ig az is marad. A „Lex Toller" olvasatunkban nem szól másról, mint az időhúzásról. A szocialisták érdeke ugyanis az, hogy 2010-ig ne legyen időközi képviselőválasztás Toller László körzetében. A szocialisták félnek és tartanak egy megmérettetéstől, és ezért mindenképpen el akarják kerülni az időközi választást.A szocialisták azonban nincsenek...

Szemfüles bejelentő buktatta le a betörőt

A helyszínre érkezett járőrök megtalálták az elakadt gépkocsit valamint vezetőjét. Az autó átvizsgálása során bűncselekmény elkövetéséből származó tárgyak kerültek elő. Az elfogott személyt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, lopás miatt indult eljárás ellene.

Serra találkozó Pécsett

Serra találkozó Pécsett Magyarországon öt egyházmegyében, 1993-ban alakult meg a szervezet. A kétnapos baranyai összejövetelen részt vett többek között Cesare Gambardella a leendő, és Lloyd Crockett (képünkön balra), a szervezet jelenlegi nemzetközi elnöke, valamint Mayer Mihály pécsi megyés püspök (jobbra), illetve Gyulay Endre (középen) nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspök is. Wollenszky Tibor Serra káplán a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, egyházmegyénkben alakult meg először hazánkban a mozgalom, majd ezt követően más magyar nyelvű területeken jöttek létre klubok....

Felsőoktatási ponthatárok...

Előreláthatólag az idén is a késő esti órákban állapítják meg az egyes képzésekre érvényes ponthatárokat, amelyek először a felvi.hu-n lesznek elérhetők. Még aznap éjszaka útjára indítják...

Megvan a 2009-es POSZT...

Megvan a 2009-es POSZT válogatója Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára a Pécsi Újság.hu-nak kifejtette, minden évben olyan személyt...

Eltűnt pécsi lakost keres a...

A 160-165 cm magas, sovány testalkatú, hosszúkás arcú, rövid fekete hajú férfi különös ismertetőjele, egy a hátán és jobb térdén található féltenyérnyi méretű sérülés.Eltűnéskor rövid...

Boney M: nosztalgia...

Boney M: nosztalgia buszjárat is lesz Ferihegyen egyedi kötésű Fleurt-t virágcsokrokkal és az Alexandra Pécsről szóló ajándékkönyvével fogadják a zenekart, onnan a...

Havi tízmilliónál többet...

Havi tízmilliónál többet költenek önfényezésre a városvezetők Mindez a városvezetők szerint kevés, ezért tovább erősítenék a nyilvánosság "tájékoztatását".Ennek egyik első...

Emelkednek a szemétdíjak is

Emelkednek a szemétdíjak is A tervezett módosítás szerint a hetven literes edények esetén a nettó, egyszeri ürítési díj 165 forint, a 120...

Traffipaxos mérések csütörtökön Pécsett

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Siklósi út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Zsolnay út10.15 - 11.00 óráig Pécs Maléter P. út11.15 - 12.00 óráig Pécs Komlói út13.00 - 13.45 óráig Pécs Makay I.14.00 - 14.45 óráig Pécs Nagy I. út15.00 - 15.45 óráig Pécs, József A. út16.00 - 17.00 óráig Keleti elkerülő út

Siker: pécsi tesztelőt hívott a Google!

Siker: pécsi tesztelőt hívott a Google! Nemrégiben számoltunk be lapunkban arról, hogy Pécshez képest méltatlanul kis felbontású felvételeket találunk csak a cég térképes szoftverében, s egy-két hete javítottak is ezen a világmogul szakemberei (Lásd kapcsolódó írásainkat).A napokban azonban újabb sikerről értesülhettünk.Európából egy angol úriemberen kívül egy pécsi ún. béta-tesztelő - aki egyébként civilben a város régésze, Pozsárkó Csaba - is meghívót kapott Mountain View-ba, a cég kaliforniai központjába. Nem kisebb lehetőséget kapott, minthogy a Google Earth fejlesztéseihez nyújthat segítséget előadásaiban.Mint...

Férfi és nő - minden ami megtörténhet

Férfi és nő - minden ami megtörténhet A szöveg sem utolsó. Átutazó, Hallgass kicsit! Két lemez a '80-as évekből, azóta mindkettő legenda. Udvaros Dorottya énekel Hóesésről, a Hiába szép lányról, Vetkőzésről, szenvedélyes duetteket ad elő Básti Juli és Cserhalmi György, mint a Játszótársak vagy a Tíz kicsi bűnjel. Koncerteken ritkán vagy sohasem hangzottak el ezek a dalok. Kulka János is énekelt már lemezre Dés-dalokat. Több mint húsz év után végre összeáll a nagy csapat, és egy országos koncertturnén mutatja be - Dés László zenei vezényletével, Bereményi Géza rendezésében - ezt a különleges előadást.A...

Jelenkor-bemutató...

Jelenkor-bemutató Kukorellyvel: csütörtökön A lap élén az idei válogató, Kukorelly Endre naplószerű beszámolóját olvashatjuk a szerző színházi tapasztalatairól, majd...

Pénzért ígért szabadulást,...

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa az 53 éves siófoki V. István Józsefet vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedésben mondta ki bűnösnek,...

Jobbik: Pécset...

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt Pécsi alapszervezete nem lepődött meg az Országos Területrendezési Terv módosításának megszavazásán. A kormány „csak" egy újabb...

Középiskolásokat is vár a...

A június 17.-én kezdődő tánctábor résztvevői öt napon keresztül sajátíthatják el a szamba, cha-cha-cha, rumba, jive, angol és bécsi keringő, valamint a tangó lépésit az egytem...

Fitnesz fesztivált rendez a...

Az árpádtetőn található park rendezvényén a fitnesz olyan ismert pécsi és hazai szakértői vezetik a gyakorlatokat, mint Bödő Csilla, Havasi Adrienn és Tatarek Rezső....

Mecseki uránbányászat:...

Mecseki uránbányászat: újratöltve "A kutatások egyértelműen igazolják a megelőző vizsgálatok alapján feltételezett uránérctelepek jelenlétét, további...

EKF: lakossági fórum a Köztársaság téren

A rendezvényt június 18-án, szerdán öt órai kezdettel tartják a Köztársaság Téri Általános Iskolánál, ahol megjelenik többek közt Mészáros András főigazgató, Dr. Merza Péter, a 2010 Kht. Fejlesztési igazgatója. valamint Lengvárszky Attila, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője.

Gázrobbanás után is kaptak számlát a lakók

A E.ON sajtóreferense, Varga Ivett a lap megkeresésére az mondta: a számlázás harminckét lakót érint. Akik május 5-ig megkapták a csekkeket, azoknak fizetniük kell, de a későbbi számlákat törölni fogják és a lakóknak csak akkor kell teljesíteniük, ha ténylegesen fogyasztanak - írja az Új DN.A Pécsi Vízmű sajtóreferense, Kisbáró Edina ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a vízszolgáltató már a katasztrófa után megkereste a ház közös képviselőjét és megállapodtak abban, a károsultaknak csak akkor küldenek csekket, ha azok visszaköltöztek otthonukba.A műszaki szakértő véleménye...

Megszavazták: szabad az út a tubesi radar építése előtt?

A módosítást 197 igen, 24 nem és 140 tartózkodás mellett fogadták el. Információink szerint a pécsi MSZP-s képviselők közül Tasnádi Péter és Bókay Endre nemmel szavazott, Szili Katalin - mivel elnökölt - nem nyomhatott gombot, de távol maradt a voksolástól Kocsi László is.Úgy tudjuk, a pécsi és baranyai fideszes képviselők a törvénymódosítás ellen voksoltak, illetve tartózkodtak, míg a nem pécsi, baranyai MSZP-s képviselők megszavazták a törvény módosítását.A pécsi zöldek már korábban úgy nyilatkoztak, nemzetközi fórumokhoz fordulnak, mert úgy látják, az új törvény az...