Pestiek csinálják a Pécs.hu-t

Pestiek csinálják a Pécs.hu-t Mint korábban beszámoltunk róla (lásd kapcsolódó írásunkat, jobbra - a szerk.), jó ideje elavultnak számít már az ezredfordulón a legjobb magyar honlapok közé sorolt Pécs.hu, így a weblapot működtető EUNet 2000 Kft. a szájt teljesen új alapokra történő helyezését tervezte el. Akkor azt is leírtuk, hogy áprilisra készen lehet a működését illetően egyszerűsödő, s dizájnelemeiben tetszetőssé váló portál.Mivel egyelőre nem látni változást a város hivatalos oldalán, megkerestük Pál Attilát, a cég ügyvezető igazgatóját.Ő azt mondta, hogy előre nem látható problémák merültek fel a...

Szakcsi és Emilio együtt imprózik

Szakcsi és Emilio együtt imprózik A zenész az utóbbi időben figyelmét megosztja az Új Magyar Gypsy Jazz nevű projektje, illetve a kortárs zene magyar nagyjainak tolmácsolása között, de mindezek mellett arra is jut ideje, hogy „klasszikus" jazz-t játsszon, többek között néhány éve alakult formációjával, a Szakcsi Trióval. A trió nagybőgőse Orbán György, aki a Gypsy Jazz formációnak is tagja, Tony Lakatos legújabb, Gypsy Colors című albumának is közreműködője.Jellinek Emil a trió és a Gypsy Jazz dobosa, aki korábban különböző jazz formációkban játszott (Babos Project Romani Laszló Attila Quintet), de...

Még nyitottabb lesz a Művészetek Háza

Még nyitottabb lesz a Művészetek Háza A váltásra azért volt szükség, mert Bozóky Anita tíz év után nem kívánta meghosszabbíttatni szerződését - mint ismert, ő júliustól már a Pécs/Sopianae Örökség Kht. és a Zsolnay Örökségkezelő Kht. vezetői tevékenységét végzi.Mint kérdésünkre az új igazgató elmondta, elsősorban a kulturális minisztériumban végzett szervező munkája, egy összművészeti folyóirat szerkesztőjeként és a művészeti kommunikáció területén szerzett tapasztalatai, valamint jól kialakult kapcsolatrendszere miatt érezte úgy, hogy sikerrel szerepelhet a pályázaton.Nem kis része volt a tisztség elnyerésében...

Készülőben az új...

A Népszava szombaton arról írt, hogy benyújtotta a kormánynak az egészségbiztosítási reform új koncepcióját az egészségügyi miniszter. A napilap szerint a tervezetben leírják, hogy a...

Kigyulladt a Szombathelyre...

A tűz a nyílt pályán, de már a nagykanizsai vasútállomáshoz közel ütött ki; sem a személyzet, sem az utasok közül nem sérült meg senki.A tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat, a...

Domingo készül a pécsi...

Domingo készül a pécsi szereplésre Domingo abból az alkalomból tartózkodott Bécsben, hogy aznap estére szervezték meg közös fellépését az operaszínpad másik két,...

Ismét akcióban az "efendik"

Ismét akcióban az Izmiri húsgombóc(középső képünkön)Hozzávalók (4 személyre): 500 g bárányhús, 100 g fehér kenyér, 1 dl langyos víz vagy tej, 2...

A Hit Gyülekezete...

A Hit Gyülekezete törvénysértéssel vádolja a Pécsi Újság.hu-t "Tisztelt Szerkesztőség! Önök a 2008. június 19-ei pécsi közgyűlésen tárgyalt nyolcvan napirendi pont közül a Hit...

Énekelt reneszánsz versek városszerte

Énekelt reneszánsz versek városszerte A rendhagyó programsorozat szombat este fél ötkor veszi kezdetét a Püspöki Palota kertjében található Janus Pannonius szobornál, ahol többek közt a Kaláka és a Mistral együttest hallgathatja meg a közönség. Ezt követően, a kőhajításnyira lévő Barbakán bástyában folytatódnak a kulturális élmények. E helyütt Kobzos Kiss Tamás előadásában kerülnek terítékre Janus korának históriás énekei.Este hattól a Dóm Múzeumnál Balassi Bálint énekelt versei következnek a Mistral együttestől, majd a reneszánsz éneknapot 20 órakor a Kaláka, valamint Sebő Ferenc és a Szélkiáltó együttes közös...

Pécsi Arcok - Bellyei Árpád hobbija az élet

Pécsi Arcok - Bellyei Árpád hobbija az élet - Beregszászon született, hogyan került át Magyarországra?- Édesapám a helyi sajtóban sokszor szót emelt a magyarság mellett, majd a háború alatt, 1945-ben édesanyám tartva attól, hogy ebből még bajunk lehet, úgy gondolta: áthoz minket két testvéremmel együtt Magyarországra. Így kerültünk Kaposvárra. Ott is végeztem el a gimnáziumot. Bár a kinti, kárpátaljai rokonság is elhagyta azóta Ukrajnát, máig tartom a kapcsolatot a szülőföldemmel. Egy harmincfős orvoscsoporttal, egy karitatív szervezettel ugyanis rendszeresen járunk vissza gyógyítani Beregszász, Ungvár és Munkács...

Nagyárpád: telkek nyolc hektáron

Nagyárpád: telkek nyolc hektáron Sok év, és sok ezer pécsi elvándorlása után - valamint látva a várost környező települések e tekintetben való hatalmas fejlődését - az önkormányzat végre döntött: az utóbbi évtized legnagyobb telekkialakítását hajtja végre.Gonda Tibor javaslatára Nagyárpádon két ütemben - kezdésként egy nyolchektáros területen - eltérő nagyságú, minden infrastruktúrával ellátott házhelyeket hoznak létre.A cél érdekében már módosították az építési szabályzatot, s Nagyárpádon a Kanizsai Dorottya út és Kemény Zsigmond utca által közrefogott délnyugati övezetben egy több mint húszhektáros területen...

Traffipaxos mérések...

10.15 - 11.00 óráig Pécs, József A.út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Zsolnay út12.15 - 13.00 óráig Pécs, József A. út14.00 - 14.45 óráig Keleti elkerülő út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Siklósi...

Súlyos sérüléseket...

A vezető, a Siklós és Matty között lévő egyenes útszakaszon - eddig tisztázatlan okból - elesett. A Siklósi Rendőrkapitányság vizsgálatot folytat az ügyben.

Borisz Abramovics venné meg...

Borisz Abramovics venné meg Pogányt Ez egy jó projekt lehet a Malév részére, de a vásárlásra, vagy üzemeltetésre vonatkozó döntést kizárólag a befektetés...

Pécsett tart lakossági...

A nyilvános fórumon főként, a csütörtökön bejelentett népszavazási kezdeményezéséről, valamint a Jobbik és a Magyar Gárda általános helyzetéről hallhatnak az érdeklődők.Vona...

A Fidesz reakciója Tasnádi...

"Tasnádi Péter nyilvánosan azt mondta, „tele van a hócipője az ellenzékkel, amely konstruktivitás helyett sok esetben csak a negatívumokat keresi", még egy afféle örömteli...

Pécsváradi Aranycipó: 10...

Pécsváradi Aranycipó: 10 ezer vevő A hagyományos pékáruk gyártása kézi formázással, egyfajta házi kenyérrel és három fajta péksüteménnyel kezdődött. Cégünk az...

Halálra dobáltak egy tacskót Kővágószőlősön

Az ügyben állatkínzás miatt indított nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság.

Éjjeli vihar: jégkárok, kicsavart fák

Éjjeli vihar: jégkárok, kicsavart fák Ebből a hat riasztásból öt esetben a pincékben, alagsorokban felgyülemlett vizet kellett kiszivattyúznia a katasztrófavédelem munkatársainak, Himesházánál pedig egy a vihar által kicsavart faág miatt akadt dolguk - közölte a Pécsi Újság.hu-val Bacher Csaba főhadnagy, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.Az észak-nyugatról dél-keleti irányba mozgó vihar első hulláma a korahajnali órákban érte el Baranyát - tájékoztatott Fehér Balázs, a NEFELA Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés meteorológusa. Ennek az úgynevezett „egy vonalba...

Kormány-város szerződés: Pécs húzza a rövidebbet?

Kormány-város szerződés: Pécs húzza a rövidebbet? A megállapodásban mindössze annyi szerepel ugyanis, hogy a Pécs2010 menedzsment központ és a fővárosi Hungarofest összehangolja tevékenységét, ennek részletei azonban még nem tisztázottak, így nem tudni, melyik szervezet mekkora hatáskört, és jogosítványokat kap majd.Pedig a négyoldalú keretszerződést, amelyet Hiller István is ellátott kézjegyével, többek között ennek tisztázása érdekében is akarták módosítani még tavaly ősszel - a konkrétumok azonban máig meghatározatlanok.Az eredeti szerződés annyiban változott csak meg, hogy egyfajta utalás van benne, a majdani közös munkára...