Egy szakértői anyag szerint baj lesz az M6-ossal
A lap információi szerint az említett szakasz teljes, 119,6 milliárd forintos vállalási összege költségvetési kiadásnak minősülhet az eredetileg magánerő bevonásával, PPP-konstrukcióban tervezett projekt hibás megvalósítása miatt.A zéró rendelkezésre állási díj, mint megoldás jelentősen megnövelheti azt a kockázatot, hogy a projekt az Eurostat irányelvei szerint meghatározott költségvetési mérlegen belüli kötelezettségnek minősüljön - áll a lap birtokába jutott szakértői anyagban. A jelentés megjegyzi, hogy a megoldás ellentétes a magyar állam azon célkitűzésével, hogy a projekt...Győr nem lesz EKF, mégis kultúrpalotát építenek
A lap úgy tudja, hogy a város önkormányzata várhatóan mai ülésén véglegesíti azt a szerződést, amelynek keretében a beruházó Arrabona az ország egyik legnagyobb, több mint 14 ezer négyzetméteres kulturális központját építheti fel a Rába-parit városban. A mintegy 7,9 milliárd forintos költséggel megépülő komplexum - az Újváros rehabilitációjának részeként - az egykori úgynevezett olajgyár területén valósul meg. A telek már a beruházó tulajdonában van. A város már korábban döntött arról, hogy a kultúrpalota egy lizingkonstrukció keretében épül fel.Ingatlanügylet menti meg a PTE-t?

Politikai okokból menesztették

Traffipaxos mérések...
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Tüzér út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Építők útja10.15 - 11.00 óráig Pécs, Szigeti út11.15 - 12.00 óráig Pécs, József A. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Zsolnay V....Vezetéssel bejárható a...

Pénzhamisítókat fogtak...
Az elkövetők házilag hamisították a bankókat, így hamar, valamennyi esetet felderítettek a rendőrök. A bűnbanda tagjai kocsmákban, búcsúkban, falunapokon terjesztették a hamis tíz és...Szerelmi bánat miatt autót...
A feldühödött elkövető benzint locsolt társa kocsijának utasterébe, majd be is gyújtotta azt. Ám a hirtelen belobbanó üzemanyag leégette a nő haját, és az arcát is megperzselte. A...Radarart – kinetikus...
A tárlatot Dohnál Tibor festő, szobrász kineakusztikus akciója, és Móder Dezső Munkácsy-díjas mobilszobrász-zeneszerző előadása és koncertje nyitja meg péntek délután ötkor, a Pécsi...Térzene: vasárnap mázaiak fújják a Színház téren
A Pécsi Kulturális Központ és a városi német önkormányzat közös programjára este hat órai kezdettel kerül sor. A bányászzenekar előadását Pece Gábor karnagy vezetésével láthatja a pécsi publikum július 6-án.Révész Mária: csatlós városvezetés

Zsolnay- és Burkus-kiállítás nyílt Brüsszelben
"A titokzatos Zsolnay porcelán nyomában" című kiállítást De Blasio Antonio magyar néppárti EP-képviselő kezdeményezésére szervezték, azzal a céllal, hogy az EU központjában jobban megismertessék Pécset, Európa egyik 2010-es kulturális fővárosát.Mint arról a Pécsi Újság.hu korábban beszámolt, a keddtől péntekig látható kiállításon eozin és pirogránit kerámiákat, porcelánokat mutatnak be. A megnyitó ünnepségen a Pécsi Balett két előadóművészének produkcióját is élvezhette a közönség, majd hagyományos magyar borokat szolgáltak fel.Szintén péntekig tekinthető meg az EP...Négy gyermekorvos ügyel a...
Míg Baranyában másutt az orvosok óránként kétezer forintot kapnak az ügyeletért, addig Siklóson hét közben 1.350, hétvégenként 1.550 forintért dolgoznak. A doktorok 550 forintos...Sárváron arattak a pécsi...
Sikerüket tovább koronázza, hogy a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség XI. Országos Minősítésén, a koncertfúvós kategória D. fokozatában maximális 100 ponttal kiérdemelt arany...Aláírásgyűjtés a Vadász...

Nem zárják be az Urániát

Folytatódó pécs-baranyai...

Traffipaxos mérések szerdán...
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Szigeti út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Makay I. út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Nendtvich A. út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Maléter P. út.13.00 - 13.45 óráig...50 ezer forinttal loptak meg egy idős asszonyt
A sértett hétfő este bevásárlásból tartott hazafelé, amikor csatlakoztak hozzá az idegenek, majd lakásába is bekéretőztek, ahol felkutatták és ellopták a nyugdíjas pénzét. A rendőrségen az unoka tett bejelentést; elmondásuk szerint a kár 50 ezer forint.Besencziék ötször nevettetnek idén

Skyclad: angol kultzenekar a Folk & Roll-on
A zenekart 1990-ben alapította a gitáros Steve Ramsey és Martin Walkyier énekes, szövegíró az angliai Newcastle-ben. Őket tekintik a "folk metalként" ismert stílus egyik megalkotójának.Változatos zenéjük, a thrash metaltól a punk rockig mindenféle zenei stílust megjelenít, az állandóan jelenlévő brit népzenei hatások mellett.A hangszerelésük is ezt a sokféleséget követi, ugyanis olyan hagyományos hangszereket is megszólaltatnak, mint a mandolin, a furulya és zongora, valamint más billentyűs instrumentumok.
« Előző
51555 | 51576 | 51597 | 51618 | 51639 | 51660 | 51681 | 51702 | 51723 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- KSH: már 700 ezer felett jár a...
- Minden 25 év alatti diáknak jár az...
- Pünkösdkor hagyományosan cigánybúcsút...
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...