Bűnözés: Pécs az egyik legfertőzöttebb
2008. szeptember 11. csütörtök 16:26
A baranyai főváros primér bűnözési mutatója (amely pusztán a bűncselekmények számát jelzi, függetlenül azok veszélyességétől) rosszabb volt egy sor kelet-magyarországi településénél - például Miskolc, Szolnok, Nyíregyháza, Szeged -, sőt még Budapesténél is.
Az ország egészét tekintve a megyei joggal rendelkező 23 város közül Békéscsabán regisztrálták tavaly a legtöbb közvádas bűncselekményt. A Viharsarok központjában több mint kétszer annyi törvénysértésre derült fény, mint egy évvel korábban.
A 65 ezer lakosú településből voltaképpen egyetlen kamionos okirat-hamisítási bűncselekmény-sorozat csinált listavezetőt. A helyi bűnözést erősen feltupírozó - a helybeliek vagyon- és személyi biztonságát ugyanakkor közvetlenül nem érintő - visszaéléseket leszámítva Békéscsaba továbbra is meglehetősen konszolidált nagyvárosnak számít.
A nyers bűnügyi mutatók alapján Békéscsabát Dunaújváros és Érd követi a vidéki nagyvárosok 2007-es kriminalisztikájának élén. Közülük kivált a 63 ezer lakosú Érd közbiztonsági helyzete mutatott erősen romló tendenciát.
A város közigazgatási határain belül elkövetett 125 gépjárműlopással pedig a település vezeti az autótolvajlások 2007-es bűnügyi listáját a vidéki nagyvárosokban. A pénzhamisítások és az erőszakos közösülések száma alapján ugyanakkor Érd - Szeged, illetve Nyíregyháza mögött - a második helyre került a megyei jogú települések sorában.
A nagyvárosokban felderített bűncselekmények száma alapján Budapest - Szolnok mögött és Nyíregyháza előtt - tavaly a hatodik helyre került a kriminálstatisztikában.
A fővároson belül újra a city, vagyis az V. kerület bizonyult relatíve a legfertőzöttebb negyednek. A Belváros-Lipótváros területén például 1013 lopás, betörés, kifosztás, zsarolás, rablás és más, vagyon elleni támadás jutott tízezer lakosra.
hvg.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...