Mire jó az első Bologna-diploma?
A reform eredményeképpen megszűnt a kétosztatú felsőoktatás, tehát az egyetem és a főiskola egymástól független képzési rendszere, helyette három, egymásra épülő szint jött létre. Az általában hároméves felsőfokú alapképzés után az eddigi főiskolai végzettségnek megfelelő bachelor fokozat kapható (BSc, BA, stb.), amellyel - elvileg -akár azonnal el is lehet helyezkedni a munkaerőpiacon.A második ciklus két évének elvégzése után szerezhető meg a jelenlegi egyetemi oklevéllel azonos mesterfokozat (MSc, MA, stb.), amely után lehetőség van a doktori fokozat (PhD) elnyerésére is....
Előzetesben a januári pécsi gyilkosság gyanúsítottjai
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság K. Tímea huszonkilenc éves, B. Péter huszonhét éves és F. Péter negyvenéves férfit, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy több késszúrással megöltek lakásán egy hatvannégyéves asszonyt Pécsett januárban. Több szakértő és mintegy ötven tanú segítette a nyomozást, a gyanúsítottak tagadták tettüket.Egy amerikai magyar orvos vallomásai
Sólyom Antal biokémikus, gyermekpszichiáter, a csecsemőpszichiátria egyik úttörője, nyugállományba vonulása óta bioetikával foglalkozó szakember. Könyve nem egyszerű önéletírás és visszaemlékezés a derűs gyermekkorra, a szülőkre, iskolákra és tanárokra, majd a komoly és az 1950-es években egyre nehezebbé váló ifjúkorra és szegedi egyetemi évekre - ismertették a szervezők.Hanem - mint hozzátették - őszinte és tanulságokkal teli vallomás is egy Magyarországon ígéretesen induló, majd 1965-ben nehezen, ám - szakmai megfontolásokból - önként vállalt olaszországi emigrációról, végül az...
Megszünteti a tanácsnoki...
Páva Zsolt közölte: a feleket arra kérte, hogy fontolják meg javaslatait, amelyeket - függően a visszajelzésektől - akár...
"Intő jel lehet Bajnainak,...
Péntek esti hír: a jelek szerint elveszítik többségüket a szocialisták Pécsett. Három volt szocialista képviselő ugyanis kilép a frakcióból, hogy Baloldali Szövetség Pécs Városáért névvel...Riaszt a meteorológia:...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztó szolgálata 2009 május 19-ére, keddre sárga riasztást adott ki a dél-dunántúli régió területére. Néhol előfordulhat heves zivatar, amit intenzív...Meszesi gyilkosság: hárman...
Mint arról a rendőrségi szóvivő beszámolt, több szakértőt bevontak és mintegy ötven tanút kihallgattak a rendőrök, a gyanúsítottak viszont nem tettek vallomást. K. Tímea huszonkilenc...Megalakult az új pécsi frakció
Sarkadi szerint mindhárman baloldali gondolkodású emberek maradtak, s egyetlen céljuk, hogy Pécs városáért dolgozzanak. A...
Tóth Károly többször kérte...
A szocialista politikus elmondta, hogy többször megkérte Szili Katalint, hogy ne induljon a pécsi választások során. A bukást nem a jelölt, hanem a párt szenvedte el. Tóth Károly...Szemölcs helyett a mellbimbót vágták ki
A lány szülei nem értik, miként lehetett a mellbimbót a szemölccsel összetéveszteni. Attól tartanak, hogy bár a bimbó plasztikai műtéttel helyreállítható, lányuknak később, a gyermekvállaláskor, a szoptatáskor lesznek gondjai.Kovács Ágnes, a Pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények főigazgatója az ügyben folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva egyelőre nem kívánt nyilatkozni a megyei napilapnak.A lap szerint a szakértők bevonásával folyó vizsgálat lezárásához egy-másfél hónap szükséges."Az MSZP az együttműködés mellett"
"Május 10-én Pécs város lakossága nagy többséggel egy másik politikai erőt képviselő személy mögé állt azzal, hogy Páva Zsoltot választotta polgármesternek.Az MSZP Városi Szervezete és pécsi önkormányzati frakciója a város sikere érdekében együttműködést ajánl Páva Zsolt polgármesternek. Úgy érezzük, hogy lehetőség van a pártpolitikai érdekeken felülemelkedve a korábbi városvezetés által megkezdett, a város jövője szempontjából meghatározó ügyeket közösen sikerre vinni. Ilyen kiemelt fontosságú ügynek tartjuk a belterületi úthálózat rekonstrukcióját (Sopianae Terv), Európa...Szerdán rendkívüli ügyfélfogadás az APEH-nál
Központi ügyfélszolgálatokPécs, Rákóczi út 52-56. 8:00-18:00Kaposvár, Béke u. 28. 8:00-18:00Szekszárd, Arany J. u. 5-11. 8:00-18:00Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának kirendeltségei a szerdán megszokott nyitva tartás szerint, 8 és 12 óra, valamint 13 és 15:30 óra között fogadják az ügyfeleket.A 06-40-42-42-42-es kékszámon hívható telefonos tájékoztatási vonal (Contact Center) munkatársai a megszokott rend szerint (8:30-16:00 között) fogadják az adózással kapcsolatos kérdéseket.Gyöngyszem a Népszabadságban
"(...) Többen úgy látják, hogy amennyiben Páva felszólításának a három alpolgármester és az MSZP frakció nem tesz eleget,...
Ákos Pécsett mindent beleadott
A Bonanza Banzai egykori frontembere Pécsett újrahangszerelve énekelte el szólóalbumainak legsikerültebb darabjait....
Traffipax hétfőn Pécsett és...
07.00 - 07.45 óráig 66-os fkl. út Mecsextrém park08.00 - 08.45 óráig Pécs, Komlói út09.00 - 09.45 óráig Pécs, Hársfa u.10.00 - 10.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út12.00 - 12.45 óráig Keleti...Költözik a Szepessy-szobor
A püspökség napra pontosan augusztus 23-án ünnepli ezredik születésnapját, a jeles ünnepre - a millenniumi év keretén...
Keleti városrész: sztornózva?
A keleti civilek szószólója, Kis Varga István már egy fórumot is összehívott, hogy felhívja az utóbbi hónapokban mélyen...
Művészeti Tanács: feladatuk...
Körülbelül 85-90 százalékos készültségben van a 2010-es kulturális főváros év programsora, s nemsokára nemzetközi...
Jürgen Habermas tart előadást a PTE-n
A tudományos tanácskozás egy, a pécsi filozófia doktori iskola keretében zajló, 1998 óta tartó nemzetközi filozófia konferenciasorozat része, amelynek során több száz filozófus járt már városunkban.Mint azt Dr. Boros Jánostól, a doktori iskola vezetőjétől megtudtuk, a kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat ápoló műhely amiatt is szerencsésnek mondhatja magát, hogy a már említett filozófusok előadásaikon kívül nagyban segítettek az iskola arculatának árnyalásában is. A hétfőn kezdődő kétnapos konferencia azonban nemcsak a társadalomtudományokkal foglalkozók számára...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig Pécs Makay I. út08.00 - 08.45 óráig Pécs, Mártírok útja09.00 - 09.45 óráig Pécs, Tüzér u.10.00 - 10.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 19.12.00 - 12.45 óráig Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Siklósi út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Nagy I. út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Maléter P. út15.45 - 16.30 óráig Pécs, Aidinger J. út16.45 - 18.00 óráig Keleti elkerülő út20 százalékkal kevesebb a rendőrünk
A Pécsi Rendőrkapitányság vezetője, Korontos Zoltán alezredes elmondta, a pécsi, baranyai rendőrség az integráció kapcsán azért volt az országos tendenciától kissé eltérő helyzetben, mert a megyei határszakaszon az átkelőhelyek megmaradtak, a hátárrendészeti kirendeltségek tevékenysége továbbra is zajlik, így lényeges elmozdulás nem történt az állomány létszámát nézve, mindössze az egykori határvadász század került Pécsre, a megyei főkapitányság berkein belülre.A pécsi kapitányság rendszeresített létszáma 470 fő, ám átlagosan csak 390-400 rendőr dolgozik, ami közel húsz...
« Előző
48909 | 48930 | 48951 | 48972 | 48993 | 49014 | 49035 | 49056 | 49077 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fegyverrel fenyegetőzött egy őrült...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Megújult a Vasarely Múzeum Pécsen:...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Az építkezésekre beköltöző fecskék...

