Megérkeztek Pécsre az árvízkárosult gyerekek

A nyaralásra két turnusban június 28-tól július 10-ig kerül sor, ahol 27-27 gyermeket és 3-3 fő kísérőt látnak vendégül a szikszói kistérségből.

Winkler Tamás átigazol

Winkler Tamás átigazol Sajtóközleményt adott néhány perccel ezelőtt a Városháza, íme:"A pécsi példát követi Magyarország legnagyobb vízművePécsett sikerült megvalósítani a hatékony és gazdaságos vízszolgáltatást a fogyasztók érdekeinek maximális figyelembevételével úgy, hogy még díjcsökentésre is sor került.A Tettye Forrásház Zrt. tavaly októberi megalakulását követő 3 hónap alatt - a korábbi szolgáltató több milliós kalkulált vesztesége ellenére - 60 millió forintos nyereséget termelt Pécs számára, amely azóta is folyamatosan növekszik. Mindezt úgy, hogy a lakossági vízdíjakat sikerült jelentősen...

Megújult a „Közbiztonsági háló”

A korábbiaktól eltérően a bűnügyi, közbiztonsági, közlekedési és körözési fokozott ellenőrzéseket a rendőrség kiterjesztette a Pécs vonzáskörzetében található kisebb és nagyobb településekre is, bár a falvak közbiztonsága általánosságban jónak ítélhető. Ebben egyetértettek a Pécsi Kistérségi Társulásban részt vevő települések polgármesterei is, amikor községeik biztonsági kategóriákba való besorolása megtörtént.A megújított program egyik - a lakosság által igényelt és üdvözölt - jellemzője, hogy a fokozott ellenőrzésekben részt vevő rendőrök szolgálatuk felét gyalogos járőrözéssel...

Súlyos károkat okozott az...

Súlyos károkat okozott az eső a Mecsekben A múlt héten Kisújbánya vált megközelíthetetlenné, amikor az utat szegélyező erdő egy része rácsúzott az aszfaltra. A...

Második ütem: folytatódik a...

Második ütem: folytatódik a patkányirtás – A 2010. június 28., és kedvező időjárási körülmények esetén július 15. közötti időszakban II. ütemként Pécs, Dr....

Tüskés Tibor-emlékest a...

Tüskés Tibor-emlékest a művészetek házában A 2009. november 11-én elhunyt íróra, irodalomtörténészre, szerkesztőre, kritikusra, tanárra emlékezik és munkásságát...

Mercurius szobra Sopianae...

Mercurius szobra Sopianae jelentős alakja volt A lexikon a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program része, hiszen a rangos kiadvány megjelentetése is kitűnően kapcsolható...

Több órás napsütés,...

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn a változó felhőzet mellett több órás napsütésre, és főként középen és keleten szórványosan záporra, néhol zivatarra kell...

Pécsi diplomásnak nyílik...

Reményi Krisztina, az intézet igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy Halla Tibor képei az elmúlt négy évben készültek, és mintegy 40 festményt láthat a galéria két szintjén az érdeklődő. A...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

07.30 - 08.30 óráig: Pécs, Verseny utca08.45 - 09.45 óráig: Pécs, Megyeri út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Nagy I. út11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Maléter Pál út13.00 - 13.45 óráig: Romonya 14.00 - 14.45 óráig: Bogád15.00 - 15.30 óráig: Nagykozári út 15.45 - 16.30 óráig: Üszögi út, elkerülő

Rendeződik a bányatelep vízellátása

Rendeződik a bányatelep vízellátása Minden bizonnyal Pécs egyik legszegényebb területét jártam be a Tettye Forrásház ISPA koordinátorával. Hosszan elnyúló telkek, melyeket egykor a bánya adományozott a munkásainak. A telkeken pedig rossz állapotú, leginkább 6 lakásos sorházra, avagy társasházra emlékeztető öreg, a múlt század első felében felhúzott épületek. Ezekkel szemben nyári konyhaként definiálható, ám vizesblokként funkcionáló apró, összetákolt, sufni nagyságú építmények. Ilyen kép fogadja az arra tévedőt, aki az elszomorító helyzeten túl nem láthatja a telekkönyvi kuszaságot, a telkek közt húzódó...

Zöldbe borulhat Pécs belvárosa

Zöldbe borulhat Pécs belvárosa A Ferencesek utcájában a lámpaoszlopok közé nagyméretű, 80 centis vagy egy méter nagyságú tárolók kerülnének ki, amelyekbe nagyobb cserjéket ültetnének – mondta el a Pécsi Újság.hu kérdésére Pelényi Margit építész, aki Hegyi Zsuzsával közösen álmodta meg az utca új képét (lásd az alábbi látványterven).Persze nem ez lenne az egyetlen zöldítés arrafelé: a kezdeményezők a Ferencesek utca Jókai téri kapujához egy „növény futóversenyt” is terveznek (felső képünkön). Eszerint négy méter magasságban huzalokra felfuttatott lilaakácok borulnának össze az arra...

Halálközelben az M6-oson

Halálközelben az M6-oson Az országosan ismert, szakmájában meglehetősen neves egyetemi oktató szerda este a fővárosból tartott hazafelé egy...

Shakespeare makrancos hölgye

Shakespeare makrancos hölgye A széles körben ismert történet az 1500-as évek Páduáját elevenítit fel, ahol egy gazdag kereskedő küzd azzal, hogyan jó...

Makrancos hölgy az Anna...

A két felvonásos színművet a Janus Egyetemi Színház művészei állítják színpadra.Rendező, dramaturg: Mikuli JánosEsőnap: július 1.Belépő: 1500 Ft

Véméndi fúvósok a Színház...

Véméndi fúvósok a Színház téren Június 27-én, vasárnap 18 órától a Színház téren a Véméndi Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét láthatja a nagyérdemű.Vezényel:...

Rubovszky Rita cáfolja a...

Rubovszky Rita cáfolja a vádakat 'Hétszázmillió forintot költött tavaly szakmai, szakértői tanácsokra és szolgáltatásokra a Hungarofest Nemzeti...

Eső, zápor várható erős...

Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Erősen felhős vagy borult lesz az ég, eleinte nyugaton, később keleten hosszabb napos időszakok is lehetnek. Többfelé várható eső,...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

10.30 - 11.30 óráig: Nyugati elkerülő út11.45 - 12.30 óráig: Pécs, 6/A út12.45 - 13.30 óráig: Pécs, Szigeti út14.40 - 15.30 óráig: 66-os út15.40 - 16.30 óráig: Komlói út16.45 - 17.30 óráig: Pécs, Zsolnay V. út17.45 - 18.30 óráig: Pécs, Mohácsi út18.45 - 19.30 óráig: Pécs, József A. út

Esők után köpönyeg: lesz önrész

Esők után köpönyeg: lesz önrész Ugyancsak a múlt havi példátlan időjárás során partfalomlás történt a Lámpás-patak melletti Rigóder utcában, mintegy ötven méter hosszúságban. A csatorna nyomvonalában az út hosszában kettétört, a padka lesüllyedt, a burkolat széttöredezett, a repedések mentén az erodálódott partfal kimozdult a meder irányába. A veszélyelhárítási munka sürgős beavatkozást igényel, tekintettel arra, hogy az omlás veszélyezteti a közutat, a telefon-légvezetéket, a gázvezetéket, a szennyvízcsatornát, sőt a lakóingatlanokat is.Mivel a partfal eredeti formájában nem állítható helyre, jelentős...

Vadászkürtösök a belvárosban

Vadászkürtösök a belvárosban 94 csapat és egyéni versenyző mérettette meg magát a Mecseki Erdészeti Zrt.-szervezte, nemzetközi rangú versenyen. Minden csapatot és szólistát minősített az öttagú zsűri, akik két helyszínen, a Jókai téren és a Színház téren hallgatták a produkciókat.Zárásként vasárnap délelőtt a közönség számára is kivételes élményt nyújt majd az erdészek védőszentjéről, Szent Hubertuszról elnevezett Hubertusz Mise, amely a verseny résztvevőinek közreműködésével hallható 9.30-tól a Pécsi Bazilikában. A koncert mindenki számára nyitott.11 órától a Széchenyi téren térzenével folytatják a...