A Parlamentben lett rosszul Csizi Péter

A pécsi képviselőhöz a parlament egészségügyi szolgálata hívta ki a mentőket, miután rosszul lett - tájékoztatott Krakkó Ákos. A Fidesz-frakció sajtófőnöke hozzátette: a vizsgálatok jelenleg is tartanak, így azt egyelőre nem tudni, hogy milyen állapotban van. A Független Hírügynökség szerint a 28 éves politikus stroke gyanújával került kórházba, más források szerint azonban egy vírust és magas lázat diagnosztizáltak a pécsi fiatalembernél.

Több házat veszélyeztet az ár Baranyában

A közlés szerint Bikalon hat házat veszélyeztet az áradás, de már Mázán és Mekényesen is megkezdték a védekezést. Palotabozsokon a Véméndi-vízfolyás lépett ki medréből, s a víz a fél falut elöntötte. Mohács belvárosában is szinte folyamatosan szivattyúznak a tűzoltók.

Vonatpótlók viszik a Pécs-Pest Intercity utasait

A Budapest és Pécs között közlekedő InterCity és nemzetközi vonatok utasait Sárbogárd és Dombóvár között vonatpótló autóbuszok szállítják. A személyvonattal utazók Szakály-Hőgyész állomás után, Pincehely és Dombóvár között, már csak buszokkal közlekedhetnek. Dombóvárról vissza, Döbrököz állomásra vonatottal tudják az utasokat szállítani. Dúzs, Csibrák megállóhelyekre és Kurd állomásra viszont már nem tudja elvinni a MÁV az utasokat - tették hozzá.A közlemény szerint Szekszárd és Bonyhád között a közúton sem lehet közlekedni, mivel a 6-os számú főutat is le kellett zárni a nagy sár...

Traffipax kedden Pécsett és...

07.30–08.30-ig: 6-os fkl. út, 192+200 km szelvény08.45–09.45-ig: Keleti elkerülőút10.00–10.45-ig: Pécs, Komlói út11.00–11.45-ig: Pécs, Mohácsi...

A Pécs Holding 4 hónapja...

A Pécs Holding 4 hónapja számokban A korábban meghirdetett „Tavaszi Nagytakarítási Akció" keretein belül mintegy 750 ezer négyzetméter területet...

Ön kire szavaz ősszel Pécsett?

Ön kire szavaz ősszel Pécsett? Ősszel viszont jön a helyhatósági választás, mely során megerősíthetjük, illetve - ha nem jöttek be reményeink -, meg is...

Százmilliókkal kerülhet...

Százmilliókkal kerülhet többe a zoo költöztetése, elszámolták magukat a szocik Ismert, hogy az állatkert nem tudja betartani a vonatkozó vízbázisvédelemmel kapcsolatos szabályozást, amely miatt a DDKTVF...

Fesztivál: három az egyben

Fesztivál: három az egyben A Jazz napján, azaz június 22-én, kedden kiváló zenekarok koncertjén vehetünk részt a Sétatéren. A Miegymás zenekar 17 órakor...

Pécs Párizsban -...

A 33. alkalommal megrendezett nyári művészeti seregszemle május 21. és július 4. között hat héten keresztül zajlik a PMI tőszomszédságában található Saint Sulpice téren és a PMI falain...

Megfújják a magukét – kürtösök Pécs belvárosában

Minden csapatot és szólistát a nemzetközileg elfogadott rendszer szerint minősítenek majd a verseny során. A produkciókat öttagú zsűri értékeli két helyszínen, a Jókai téren és a Színház téren. A versenyen kétféle értékelés folyik majd. Lesznek teljesítménydíjak és egyéni díjazások. A győztesek egy-egy eredeti Zsolnay-szobor hiteles másolatát kapják meg, a csapatok, illetve az egyéni kategóriák abszolút első helyezettjei pedig vándordíjat kapnak.Az ünnepélyes eredményhirdetésre az egész napos versenyt követően, június 26-án 17 órától kerül sor a Kossuth téren. Az 1., 2. és 3....

Egy nyugdíjast átvertek, egy pedig másokat vert

Kevesebb, mint 30 másodperc alatt csalt ki hatvanezer forintot egy molett, kreol bőrű, ovális arcú nő egy pécsi kisnyugdíjastól a napokban. Kaputelefonon jelentkezett be, kihívta az utcára az asszonyt, majd közölte vele, hogy 700 ezer forint értékben hozott neki ajándékot egy dobozban, megkapja, ha 60 ezer forintot fizet. Az asszony egyből fizetett, később a lánya mondta meg neki, hogy átverték, a dobozban egy pár ezer forintos matrac volt. Feljelentést tettek, szeretnék visszaszerezni a kidobott pénzt, a rendőrség nyomoz a tettes után.Botjával riogatta a járókelőket egy...

Kreatív városok: nyitókonferencia Pécsett

Pécs MJ Város Önkormányzata és a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesület együttműködésében, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. közreműködésével valósul meg a „Creative Cities" (Kreatív Városok) nemzetközi projekt, melyben Pécs mellett lengyel, német, olasz és szlovén városok vesznek részt. A projekt fő célja, hogy létrehozzák a közép-európai városok kulturális klasztereinek nemzetközi hálózatát, melynek része lesz a dél-dunántúli régióban működő Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter. Feltérképezik továbbá a város és a...

Magyar sajtófotó-tárlat a...

Magyar sajtófotó-tárlat a művészetek házában A körút második állomása Pécs lesz, ahol a kiállítás június 21-től tekinthető meg a Művészetek és Irodalom Házában, a Pécs2010...

Örömünnep a zene nyelvén

Örömünnep a zene nyelvén A Zene Ünnepe Maurice Fleuret francia zenetudós kezdeményezésére jött létre, aki a nyár első napját javasolta a jeles nap...

Felhős ég lesz hétfőn,...

Időjárási helyzet Európában:A Skandináv-félszigettől Közép-Európán át egészen a Földközi-tenger középső medencéjéig ciklonális hatások alakítják az időjárást. Európa ezen részén többnyire...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

07.30 - 08.30 óráig: Pellérd08.45 - 09.45 óráig: Görcsöny10.00 - 10.45 óráig: Ócsárd 11.00 - 11.45 óráig: Pellérd13.00 - 13.45 óráig: Berkesd14.00 - 14.45 óráig: Ellend 15.00 - 15.30...

Simon marad a Nemzeti...

Simon marad a Nemzeti Színháznál Simon István elmondta, számára a mai napig az első, 2001-ben megtartott POSZT jelenti a legnagyobb élményt, melyet az eddigi...

2 millió jutott a Szabadtéri székeire

2 millió jutott a Szabadtéri székeire Februárban számoltunk be arról, hogy 20 millió forintot kért a Pécsi Szabadtéri Játékok szervezője, a Pécsi Horvát Színház a rendezvénysorozat három helyszínének beüzemelésére. Erre akkor polgármesteri ígéretet is kaptak; eredetileg az (EKF-év kiemelt helyszínének tekintett) Káptalan utcai Szabadtéri Színpad használhatatlanná vált székeinek cseréjét is ezen összegből kívánták fedezni.Vidákovits Szláven, a nemzetiségi teátrum igazgatója a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, a 20 millió helyett később már 16 milliós támogatásról beszélt a város, legvégül azonban csak az eredeti összeg...

Újra három variáció a tettyeiek előtt

Újra három variáció a tettyeiek előtt A kiküldött polgármesteri levélben szereplő első változat szerint forgalomkorlátozott övezet lenne a Tettye utca felső szakasza, a Tettye park nyugati oldala, a Magaslati, illetve a Böckh János út közötti szakasz, a Barátúr és a Böckh János utca. Itt „mindkét irányból behajtani tilos, kivéve célforgalom" táblák kerülnének ki: így jogi lehetőség adódna az átmenő forgalom kitiltására.A második eshetőség szerint - amely megegyezik a városfejlesztési bizottság korábbi állásfoglalásával- a Tettye utcában tervezett fizikai lezárást annak felső harmadában, az északi oldalon...

Lemondott a Jobbik baranyai elnöke

"Én, Németh Zsolt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Baranya megyei elnökségéről az elmúlt hetekben lemondtam. A választópolgárok megtiszteltek azzal, hogy képviseljem őket a Magyar Országgyűlésben, s így jelentősen megnövekedtek feladataim, ezért és a pozícióhalmozás elkerülése végett döntöttem úgy, hogy lemondok, és ezzel együtt átadom a helyemet egy olyan tagtársamnak, aki 100%-osan a Jobbik megyei életének tudja szentelni magát.A Jobbik Magyarországért Mozgalom Baranya Megyei Választmánya 2010. június 13-ai ülésén megyei elnökké választotta Barkó Bélát, a Jobbik harkányi...