Megtanulnak kicsik lenni? - Interjú a szocialista párt új pécsi elnökével
- Tervez-e valamilyen változtatást a párt helyi politizálásával kapcsolatban, illetve milyen prioritások mentén kívánja irányítani a pécsi MSZP-t?- A politizálásunk ugyanazon erővonalak mentén zajlik tovább, mint eddig. Maradnak a prioritások, csak épp elővesszük azokat az értékeket, amelyeket egy szociáldemokrata jellegű pártnak eddig is fel kellett volna vállalnia. A baloldali értékek mindig szimpatikusak az emberek számára, ezért - mint szocialista képviselő - örülök annak, hogy a mostani kormánypárt baloldali programmal nyert. Csak az a baj, hogy az ő oldalukról...
Megújult a Holding-ügyfélszolgálat
Kiss Tibor kiemelte, a Holding új vezetőjeként az ügyféltér megszépítése első gondolatai közé tartozott. Az azóta eltelt kilenc hónap komoly időszakot jelentett a társaság számára: a múlt örökségét, az amúgy is nehéz pénzügyii helyzetet tovább rontotta a rendkívüli időjárás is. A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy az új külsőt kapott ügyfélszolgálat is hozzájárul a magasabb színvonalú városüzemeltetéshez.- Áttekinthetőbb lett az új Holding-iroda, hűen szemlélteti azokat a változásokat, amelyek a tíz hónappal ezelőtt megindult átalakításokat óta eltelt időt jellemezték -...
Két BMW-s egymást akarta leszorítani
A baleset után hazamentek, otthonról hívták a rendőröket. Egymást jelentették fel, a rendőrség vizsgálja a körülményeket. A tanúk elmondásából kiderült, nem pusztán közlekedési konfliktus, hanem bosszú volt az indíték. Mindkét sofőrrel szemben büntetőeljárás indult. A rendőrség kéri, hogy akik látták a BMW 520 típusú kék színű és a BMW 525 típusú fekete színű BMW-t szabálytalanul közlekedni kedd délelőtt Pécsett, jelentkezzenek a 107-es ingyenesen hívható rendőrségi telefonszámon.Péccsel példálózik a Civil...
Seres Mária, a szervezet vezetője a budapesti Nyugati téri aluljáróban sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a polgármestereknek saját településükön van a helyük, és a pártoknak nem a...Pécs bemutatkozása az...
A Kultúrák Közeledésének Nemzetközi Éve keretében magyar kezdeményezésre létrejött rendezvényt Irina Bokova, az UNESCO...
Válogatás nélkül minden...
A negyvenhárom éves férfi hazafelé sétált, közben válogatás nélkül minden útba eső autót megrongált. Az egyik autótulajdonos...
ELjunior szonda - kiértékelés
A kérdőív legfőbb tanulsága, hogy noha életkoruknak megfelelően az érzelmi szempontok, a kötődés fontos szerepet játszanak...
Dunaszekcsőn újra megindult...
Az omlás ugyanott történt, ahol korábban megindult a partfal. A dunaszekcsői löszfal 2007 szeptemberében került a figyelem középpontjába, akkorra ugyanis a mintegy 8,6 hektáros Duna-parti...Esik a hőmérséklet, egyre...
Várható időjárás az ország területére szerda estig:A nap folyamán többnyire erősen felhős idő lesz a jellemző. Emellett a déli országrészben hosszabb, északon rövidebb időszakokra csökken...Továbbra is tilos látogatni a Mecsek egyes részeit
Közleményük szerint az elmúlt hetek rendkívüli időjárása miatt Baranyában több ezer köbméternyi fa dőlt ki, erdei utak váltak járhatatlanná és életveszélyessé, emellett több száz hektárnyi fiatal erdő került víz alá. A Mecseki Erdészeti Zrt. által kezelt erdőkben folyamatosan zajlik a károk felmérése. A kár 80 százaléka a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben keletkezett, ahol közel 8 ezer köbméter fa dőlt ki a felázott talajból. A leginkább veszélyeztetett részek a Hármas-hegy, a Templom-hegy és a Zengő északi oldala. Ezeken a területeken továbbra is tilos az erdőlátogatás. A másik...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
07.30–08.30-ig: Pellérd08.45–09.45-ig: Görcsöny10.00–10.45-ig: Ócsárd11.00–11.45-ig: Pellérd13.00–13.45-ig: Romonya14.00–14.45-ig: Bogád15.00–15.30-ig: Nagykozári út15.45–16.30-ig: Üszögi útFény derülhet a gyilkosság részleteire
A férfi végig tagadott, most viszont levelet küldött az ügyészségnek, melyben beismerte tettét - de azt írta, volt egy tettestársa is. A korábbi nyomozás során felmerült annak a gyanúja, hogy a megölt férfi válófélben lévő és szintén a rendőrségen dolgozó feleségének is köze volt a gyilkossághoz, de ellene bizonyíték hiányában megszüntették a vizsgálatot. A nő és a volt őrnagy a gyilkosság után élettársi kapcsolatban voltak.Csütörtöktől újabb...
A Pécsi Városgondozási Nonprofit Kft kedvező időjárás esetén 2010. június 17. és 19-e közötti időszakban (esetleges...
Peskó Zoltán zenéről,...
Peskó Zoltán életpályája lenyűgöző, számos európai országban bizonyította tehetségét: karmesterként működött olyan...
Tettyei romok: készülnek a...
Ez utóbbi munkamenet is két részből áll - tájékoztatott Magay Miklós, az önkormányzat városfejlesztési és -üzemeltetési...
Megroggyant a rendelő
Már az országgyűlési választások idején felmerült a Várkonyi utcai orvosi rendelő rossz állaga: az épületben ugyanis...
Újra hívható a parlagfű...
- Hamarosan kisebb csoportok állnak munkába, akik a lehető legrövidebb időn belül tüntetik el a parlagfüvet a...
Börtönt kapott a húga...
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró bírósági határozatot és a 19 éves fiatalembert - mint különös visszaesőt - életveszélyt...Karddal, machetével csatáztak
A legfiatalabb támadó egy házilag gyártott méteres karddal, a középső egy rozsdás machetével, a legidősebb pedig puszta kézzel, aki az ingét letépve azt üvöltötte, így is képes ölni.A megtámadott család fejvesztve menekült, több kisgyerek és több utcabeli látta az esetet, mindenki remegett a félelemtől. A rendőröket valaki telefonon riasztotta, négy járőregység, nyolc rendőr végül pillanatok alatt rendet tett.A támadók ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indult eljárás.Aláírást gyűjtenek a pedagógusok
Az OVB által hitelesített ívek Pécs óvodai, általános- és középiskolai titkárainál megtalálhatóak. A kezdeményezést minden választópolgár aláírásával támogathatja.PTE: már húsz személyt gyanúsítanak
A PTE az adatközlés idején hivatalban lévő pénzügyi osztályvezetőjének állításai szerint a négymilliárdot százmilliókkal meghaladó tartozás helyett négymilliárd alatti kintlevőséget jelentettek 2007 decemberében a Magyar Államkincstárnak. (Az adatközlést az egyetem számára törvény írja elő.)A lap információi szerint erről több osztályvezető, a gazdasági főigazgató és a rektor is tudott. Az ügy pikantériája, hogy az oktatási intézmény rektorának a premizálása az egyetem tartozásának a mértékétől függ.FRISSÍTVE:(10:25)A Pécsi Újság.hu az üggyel kapcsolatban kereste Gábriel Róbert...
« Előző
44499 | 44520 | 44541 | 44562 | 44583 | 44604 | 44625 | 44646 | 44667 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Bioreaktort, robotsebészeti rendszert...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Kvízre invitálják a fiatal baranyai...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Sombereken, egy családi házban...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Faggyal, havazással és széllel...

