Belénessy Csaba lesz az MTI vezérigazgatója
A Pécs-sajtódíjas újságíró korábban az MTV határon túli műsorok szerkesztőségének vezetője volt. 2000-től „A Hét" című műsor főszerkesztője, az MTV hírigazgató-helyettese. 2004-2005-ig a Duna TV-ben tájékoztatási alelnök, majd 2006-ban a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának főszerkesztője. 2007-től a Lánchíd Rádió főszerkesztője, 2008-tól az MTI stratégiai alelnöke. (Lásd kapcsolódó írásunkat - a szerk.)Az atv.hu információi szerint elképzelhető, hogy a távirati iroda új vezetésének jóvoltából a jövőben mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé teszik az MTI...Ma szabadnaposak a köztisztviselők
Ezért 2010. július 1-jén, csütörtökön, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának ügyfélszolgálati irodái zárva lesznek. Az érintett hivatalok 2010. július 2-án a pénteki munkarend szerint várják az ügyfeleket.Gázolás miatt késnek a vonatok – Frissítve
Miklós Éva közölte, a vonatok egy baleset miatt késnek: a Baranya InterCity elgázolt egy ismeretlen személyt Bükkösd és Szentlőrinc között. A rendőrségi helyszínelés tart.Frissítve (09:37):Megindult a vonatközlekedés Szentlőrinc és Bükkösd között - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.A menetrend szerinti közlekedés várhatóan a déli órákra áll helyre, addig továbbra is késésekre kell számítani - olvasható a közleményben.Marad a nyári idő,...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Főként az ország középső és északkeleti részén alakul ki...Az LMP is az őszre készül:...
Megválasztotta új választmányát az LMP Baranya megyei szervezete június 29-én. A területi választmány s így a területi szervezet koordinátora Kölcsey-Gyurkóné Baka Sára lett, az...Sziliék külön indulnak ősszel
A budapesti Pallas Páholyban megtartott gyűlésen a küldöttek megalakították az országos választási előkészítő bizottságot,...
Harc a lisztharmat ellen
A szakirodalom szerint a sok csapadék a peronoszpóra szaporodásának kedvez, Villányban mégis a lisztharmat okoz gondot. A...
Radar: készültségben a civilek
Alighogy megszületett a Legfelsőbb Bíróság ítélete, ami új eljárásra kötelezi a Honvédelmi Minisztérium építési hatósági...
Tettye utca: pont került a...
Az utóbb kipostázott három variáció közül már csak egyben szerepelt a Tettye utca ominózus fizikai lezárása – ezt a...
Sátorba költözik az Est Café
A nyári fesztiválidőszak fontos elemévé válhat az egyedi, cirkuszi sátorra emlékeztető építmény, ahol hétről hétre váltják egymást a magyar könnyűzenei élet aktuális csillagai. A programsorozat június 30-án vette kezdetét A Kutya Vacsorája című formációval.Sándor György humoresttel várja közönségét, Jamie Winchester a tőle megszokott, akusztikus gitáron alapuló, melankolikus zenét hozza, az alternatív zenekarok közül itt lesz a Pál Utcai Fiúk, akusztikus koncerttel pedig a Peet és a Szigorigor is színpadra lép. Harcsa Veronika nemcsak saját formációjában, a Harcsa...
Wintermans célba ért: 6500 km-t tekert
Az eredetileg tervezett időpontban, 2010. június 29-én megérkezett Isztambulba Simon Wintermans. Április 7-én indult Essenből, majd a májusi pécsi látogatást követően terv szerint érkezett Törökországba.A becsült 5500 km helyett több mint 6500-at mutatott a számoló, mire begurult a török városba. Ennek oka részben néhány útlezárásban, kerülőben rejlik: előfordult, hogy téves tájékoztatás vagy hibás térkép miatt 2-3 napi tekerés ment kárba, vissza kellett fordulnia egy-egy szakaszon. Továbbá Simon alábecsülte saját képességeit, gyorsabban teljesítette a távot, mint gondolta, így...Munkatársakat keres a gyermekhospice-ház
A Szemem Fénye Alapítvány a pécsi gyermekhospice ház működtetéséhez az alábbi pozíciókra keres munkatársakat:- gyermekgyógyászatban szerzett minimum 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező, palliatív kezelésben jártas orvost, ápolókat, pszichológust, pszichiátert, továbbá,- hospice szakápolót és koordinátort, szociális munkást, dietetikust, gyógytornászt és pedagógust.Jelentkezés feltételei: kizárólag írásban, szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel, július 15-éig a [email protected] e-mail címen.Adakozás a...
Páva Zsolt szavaiból kiderült, hogy a páratlan értékkel bíró gyűjtemény már megérkezett városunkba, a szakértők átvizsgálták...
Pécsett is egyre több a...
A kisebbségi jegyzékbe az kérheti a felvételét, aki a megjelölt 13 kisebbségi közösség egyikéhez tartozónak vallja magát és szavazni kíván a jelöltekre, vagy maga is jelöltként kíván...Verekedés a Füst utcában –...
Tíz rendőr sietett a helyszínre, mire kiértek, a verekedők már „csak” ordítoztak. Egy férfi volt csak csendben, ő...
Olvasói levél: „Javítsák...
„Több, mint 1 hónapja így néz ki a Sörgyár előtt az Ifjúság útja. A gázmű felszedte, 2 héttel ezelőtt azt mondták,...
A köztéri fák „kezelői...
A városi zöldfelületeknek értékes elemeit képezik a fák és a cserjék. A fás szárú növények haszonvételéről napjainkban nem...
Jövő héttől irtják az...
A cég 2010. július 5. (hétfő) és 14. (szerda) közti időszakban Pécs város közterületein az erre szakosodott vállalkozóval 900...
Derült napunk lesz, helyenként záporokkal
Várható időjárás szerda estig:Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzet mellett sok lesz a napsütés. Helyenként várható zápor, zivatar. Az élénk északi, északkeleti szél inkább csak az Alpokalján erősödik meg, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 °C körül alakul.Az időjárási helyzet Európában:Többközéppontú ciklonrendszer alakítja a Brit-szigetek, Észak-Skandinávia és Észak-Oroszország időjárását. Ezeken a tájakon erősen felhős vagy borult az ég, több helyen esik az eső, záporeső.Ugyanakkor kontinensünk déli...Magyar vadászkürtös sikerek Pécsett
Kilenc ország - Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Svájc, Csehország, Szlovákia, Németország, Lengyelország, Magyarország - zenészei mutathatták be tudásukat a közönségnek a hétvégén a baranyai megyeszékhelyen; a rendezvény az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat része volt. Az egyéni kategóriákban a Vadászkamara Kürtegyüttes tagjai bizonyultak a legjobbnak: Palatinus Ferenc és Nagy Csaba első helyezést ért el, Tápai Balázs pedig egy második helyet gyűjtött be.Csapatversenyben osztrák és cseh sikerek születtek. A hagyományteremtésként indított vándordíjakat az abszolút...Veszélyben az épített örökség harmada
Fejérdy Tamás a Veszélyeztetett örökségünk Délkelet-Európában című és Pécsett zajló háromnapos nemzetközi konferencia kapcsán nyilatkozott. Elmondta: a becslés a Dél-Dunántúl száz műemlékének közelmúltban elvégzett vizsgálatán alapul, és az állapotfelmérések során szerzett tapasztalatokat összegezve valószínűsíthető, hogy ez az arány az egész országra érvényes lehet.A szakember úgy látja, az épített örökségek megmentéséhez az értékeink számba vételét követően világossá kell tenni, hogy védelmük nem kizárólag állami vagy önkormányzati feladat, hanem mindannyiunk felelőssége. Ebben...
« Előző
44310 | 44331 | 44352 | 44373 | 44394 | 44415 | 44436 | 44457 | 44478 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Bioreaktort, robotsebészeti rendszert...
- Kvízre invitálják a fiatal baranyai...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Sombereken, egy családi házban...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...

