Általános közúti ellenőrzés szombaton
Tavaly Baranyában 680 személyi sérüléssel járó baleset történt, melyek közül az ittasság a balesetek okozójánál 98 esetben merült fel közreható tényezőként. Ez az összes baleset 14,45%-a, kimenetelt tekintve pedig e balesetek közül halálos 5, súlyos sérüléssel végződő 35, könnyű személyi sérüléssel járó 58 volt. 2010-ben az eddig bekövetkezett 232 személyi sérüléses balesetből 3 esetben volt ittas a baleset okozója, amely nagymértékű javulást mutat 2009-hez képest, amikor ugyanezen időszakot alapul véve 284 esetből 49-ben volt ittas az okozó járművezető. 2010-ben eddig 7 esetben...E.ON-milliók EKF-programokra
Páva Zsolt bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a kulturális fővárosi év első hat hónapja sikeres volt, a beruházások ütemezetten haladtak, mindezek pedig döntő szerepet játszottak abban, hogy a szolgáltató pozitívan reagált az önkormányzat tavalyi megkeresésére, miszerint vállaljanak szerepet a pécsi EKF-rendezvények támogatásában.A partneri kontraktus ratifikálása révén az E.ON „most már nemcsak de facto, hanem de jure is" támogatójává vált a pécsi programsorozatnak - emelte ki a városvezető. A vállalat immár tizenöt éve szponzorálja az Örökség Fesztivál - Pécsi Napok...
Tizenhat év a hitelintézeti képviselő gyilkosának
A táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljárt Baranya Megyei Bíróság döntését, amely bűnösnek találta nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, valamint nagyobb kárt okozó rongálás bűntettében a pécsi hitelintézeti képviselő gyilkosát, a 21 éves A. I.-t, s ezért tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta.A tényállás szerint a férfi édesanyjával és három húgával élt együtt egy pécsi családi házban. A vádlott felhagyott középiskolai tanulmányaival, munkát nem talált, így édesanyjának egyre nagyobb problémát jelentett, hogy...Ormánsági anziksz: segély...
A rendőrök az eset után rögtön elfogták. A kihallgatáson azt mondta, nem bánt meg semmit, a pofon szerinte megjárt. A jegyző nem sérült meg komolyabban. Az asszony ellen hivatalos személy...A mohácsi csata 3D-ben - VIDEÓ
Baltaváriék jelenleg első komoly vállalkozásuk végén járnak, terveik szerint az augusztus 29-ei évfordulóra készül el a...
Sosem látott magasságokban...
Bármi lesz is a vége, az már most tényként kezelhető: a futball mellett a Tippmixnek is ünnepe volt, lett ez az egy hónap, a vébé előzetesen nehezen elképzelhető fogadási kedvet generált,...Páva kérésére Bayer 50...
A város polgármetere szerint azonban a tervezettnél hosszabb ideig kellett türelmesnek lenniük a pécsieknek, míg a tér...
Szajki bor a Pécsi borvidék...
Rendhagyó díjátadó gálavacsorát szervezett a Pécsi Borvidéki Tanács és a Pécs-Mecseki Borút július 6-án. A pécsi Corso...
Bronzérmes a Király utca...
A londoni építészeti fesztiválon bemutatott, tíz magyar szakember - építészek, dizájnerek, fotósok, performerek - által...
Esik a hőmérséklet, csapadék valószínű
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Szerdán északkeleten gyakran lesz erősen felhős az ég, és több helyen valószínű zápor, zivatar, másutt az időnként erősebben megnövekvő felhőzet mellett már több órára kisüt a nap, néhol zápor azonban még lehet. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon, a középső országrészben és zivatar környezetében viharos széllökésekre is számítani kell.A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 20–25 fok között, északkeleten 20 fok alatt alakul.Az időjárási helyzet Európában:Észak-, Északnyugat-Európa...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
07.50–08.30-ig: Pécs, Szigeti út08.45–09.45-ig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00–10.45-ig: Pécs, Verseny utca11.00–11.45-ig: Pécs, 6/A út13.00–13.45-ig: Pécs, Makay I. út14.00–14.45-ig: Pécs, Rácvárosi út 53.15.00–15.30-ig: Pécs, Magyarürögi út 80.15.45–16.30-ig: 6. fkl. pellérdi elágazóDiákmunka: 500 körül az órabér
Bár sok esetben a magasabb fizetés csábító lehet, nem ajánlott szerződés nélkül munkába állni, a diákok ugyanis ebben az esetben semmilyen védelemben nem részesülnek. Így a nem megfelelő munkakörülményeken túl könnyen előfordulhat, hogy az elvégzett munkának csak a pihenés a jutalma - a bért ugyanis nem fizeti ki a munkaadó. Érdemes tehát felkeresni egy diákmunka szövetséget, és az ő segítségükkel állást találni.Ha munkavállalásról van szó, a különböző korosztályokra más és más szabályok vonatkoznak. Diákmunkát tizenöt éves korától vállalhat a nebuló, azonban ekkor még szükséges a...
Interjú a Forrásház vezérével
- Hogyan értékeli eddigi munkáját a Forrásház élén, illetve milyennek tartja a cég tavaly október óta tartó tevékenységét?- A...
Méhes Károllyal az...
A kert kiváló közösségi és művészeti helyszín a jazz és az irodalom számára a város közepén. A pécsi Olvasóliget június 25-én...
Meixner lehet a szocik...
A megújulásra szüksége is volt a pártnak, hiszen közeledik az őszi önkormányzati választások ideje, s a szervezetnek döntenie...
Varga Péter bankszámlája 25...
Varga Péter tavaly augusztusban fordult bírósághoz, miután Pécs fideszes polgármesterének, Páva Zsoltnak a kezdeményezésére, a...
Már működik a Ringier Axel...
Kevesebb mint négy hónappal a márciusi bejelentés után, 2010. július 1-jén az új vállalat megalakult és azonnal megkezdte működését. A versenyhivatalok Lengyelországban, Szerbiában,...Rajzpályázatra várnak...
A program célja a romákkal kapcsolatos vizuális sztereotípiák felülírása, a roma kultúra művészi bemutatása. Az...
Ingyenes újságot ígért – félmilliót vitt el
Beengedett egy idegent, aki azt mondta, hogy ingyenes újsághoz gyűjt megrendeléseket, amihez nyugdíjszelvényeket ír fel. Az asszony egyből keresni kezdte a szelvényeit, az idegen is vele kereste, minden szekrényt és fiókot közösen átnéztek. Az asszony csak akkor jött rá, hogy átverték, amikor az idegen sarkon fordult, és eltűnt a megtakarított pénzével. Feljelentést tett, a rendőrség keresi az elkövetőt.EKF-zenekaraván az ICWiP-en
A kedd délelőtti sajtótájékoztatón Szalay Tamás, a Pécs2010 Menedzsmentközpont kulturális igazgatója bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a Pécsett élő szerb kisebbség hathatós segítsége révén sikerült városunkba csábítani a világhírű muzsikust, Goran Bregovicot és zenekarát, a Wedding and Funeral Orchestrát, amely együttműködés révén tovább erősödhet a kapocs a baranyai megyeszékhely és a balkáni térség kultúrája között.Az idei rendezvény a „Balkán: újrahangolva" címet viseli - ez az elnevezés Tarrósy István, az ICWiP ötletgazdája és alapító-főszervezője értelmezésében...
Másodfokú riasztás: vihar, jégeső jöhet
A Dél-Dunántúl területén előfordulhat heves zivatar, amit intenzív csapadék, erős vihar (90 km/h fölötti széllökés) vagy legalább 2 cm nagyságú jég kísérhet.Az időjárás-változást az ország felett nyugat-északnyugat felől kelet-délkeleti irányba áthaladó hidegfront okozza. Az OMSZ honlapján található kedd éjfélig szóló figyelmeztető előrejelzése szerint a nap folyamán akár az egész országra kiadhatják a narancssárga riasztást.A kora délelőtt kiadott citromsárga riasztás még felhőszakadásra figyelmeztet, melynek során a rövid idő alatt lehulló eső mennyisége meghaladhatja a 30 mm-t.
« Előző
44226 | 44247 | 44268 | 44289 | 44310 | 44331 | 44352 | 44373 | 44394 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Sombereken, egy családi házban...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Tíz éve tüntették el a föld színéről...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Őriné dr. Fodor Márta újra megtalálta...

