Megújult a „Közbiztonsági háló”
2010. június 28. hétfő 14:55
A korábbiaktól eltérően a bűnügyi, közbiztonsági, közlekedési és körözési fokozott ellenőrzéseket a rendőrség kiterjesztette a Pécs vonzáskörzetében található kisebb és nagyobb településekre is, bár a falvak közbiztonsága általánosságban jónak ítélhető. Ebben egyetértettek a Pécsi Kistérségi Társulásban részt vevő települések polgármesterei is, amikor községeik biztonsági kategóriákba való besorolása megtörtént.
A megújított program egyik - a lakosság által igényelt és üdvözölt - jellemzője, hogy a fokozott ellenőrzésekben részt vevő rendőrök szolgálatuk felét gyalogos járőrözéssel töltik, így a gépjárművekkel nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthető helyeken is meg tudnak jelenni, fokozva ezzel a lakosság biztonságérzetét.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy június hónapban érezhetően kevesebb közterületi jogsértés történt a Pécsi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az ellenőrzéssorozat a nyár folyamán folytatódik, tekintettel az EKF évre és az egyébként is jelentős idegenforgalomra.
EQM – Pécsi Rendőrkapitányság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Jelentkezőket várnak a...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Úton a parancsok: ki számíthat a...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emberölés miatt tényleges...

