ELjátszva egy kis jazzt

ELjátszva egy kis jazzt A három zenész jól ismeri egymást, páronként zenéltek már együtt, de ebben a formációban eddig még nem. Pécsett mutatkoznak be először ebben a felállásban, melynek az apropója, hogy a zenei pályájuk hogyan vitte el őket a városból, valamint hogyan sodródnak vissza alkalomadtán.A beszélgetést Eszéki Erzsébet újságíró, szerkesztő vezeti, melyet követően szabad improvizációkat hallhatunk Szabó Dániel jazz-zongoraművésztől, Juhász Gábor gramofon- és artisjus-díjas jazz-gitárostól, valamint Bujtor Balázs hegedűstől, aki 2007 szeptembere óta a Pannon Filharmonikusok első...

Hozott-e valamit a konyhára?

Hozott-e valamit a konyhára? – Ahhoz, hogy komoly befektetőket vonzzon a város, több feltételnek is meg kell valósulnia – kezdte válaszát dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, amikor arról kérdeztük, mi csalogathatja Pécsre a tőkeerős befektetőket. – A feltételeknek csak az egyik része a megfelelő infrastruktúra megléte. Az M6-os autópálya hiányossága, hogy nem éri el az országhatárt, tehát nem kapcsolódik be a nemzetközi rendszerbe. Emellett a várost sem kerüli el, így logisztikai szempontból is felmerülhetnek problémák. Sajnos azt kell, hogy...

Rázga: az esélytelenség az esélyem

Rázga: az esélytelenség az esélyem – Melyek a benyújtott pályázatának sarkalatos pontjai?– Azzal kezdeném, hogy a színház a rendszerváltozás után – ez már mindenki számára evidencia – nagyon átalakult. A rendszerváltozás előtt erős politikai tartalommal rendelkezett, noha nagy összetartó erővel is bírt. Ez után kikopott, mindenki csinálta színházát a régi reflexhez ragaszkodva egy kicsit. Az embernek kell egy vonalat húznia néha, és elgondolkodnia, hogy mi célt szolgál valójában a színház, úgy általában. Gyerekként a szüleim sokszor vittek színházba, hangversenyre, egyéb...

A Nagy Pécsi Buszbalhé

A Nagy Pécsi Buszbalhé "Egy ilyen rendőrségi vizsgálat után ez a minimum, amit meg kell tennie a városvezetésnek" - indokolta a tervezett...

Örökség Fesztivál –...

Örökség Fesztivál – örökségünk átértelmezése Az idők és terek közötti átjárhatóság megteremtése jegyében különleges időutazásban vehetnek részt mindazok, akik ellátogatnak...

Építészeti workshop...

Építészeti workshop Széchenyi-aknán A Lift nemzetközi eseménysorozat az új technológiák társadalmi hatásait és lehetőségeit vizsgálja. A Lift@home első...

Jövő héten a vasutas...

Jövő héten a vasutas művelődési házban Szeptember 6. (hétfő) 09.00 - 12.00 szépkorúak lapozó-teázója14.00 - 16.30 dr. Csanádi György Vasutas Nyugdíjas Klub14.30 -...

Pécs története – német nyelven

Pécs története – német nyelven Harald Roth és Konrad Gündisch Pécs európai kulturális fővárosi címe apropóján ragadott tollat, s alkotott egy rövid,...

Kisüt a nap, de az...

Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Vasárnap keleten, délen is csökken a felhőzet, mindenütt kisüt a nap, a több napsütés a Dunántúlon lesz, ugyanakkor északkeleten...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

10.30–12.30-ig: Orfű12.45–13.30-ig: Pécs, Verseny utca14.40–15.30-ig: Pécs, Siklósi út15.40–16.30-ig: Pécs, Makay I. út16.45–17.30-ig: Pécs, Pellérdi út17.45–18.30-ig: Pécs, Magyarürögi út18.45–19.30-ig: Szigeti út

Jó nyarat zártak a pécsi hostelek

Jó nyarat zártak a pécsi hostelek A hostelek alacsony árkategóriája abban rejlik, hogy a vendégek általában sokágyas szobákban szállnak meg, illetve közösen használják a konyhát vagy éppen a teraszt. Mára ezeknek a szállásoknak sokmilliárdos, önálló piaca alakult ki a világon, számuk az utóbbi néhány évben megsokszorozódott. A folyamatból Pécs sem maradt ki, városunkban is egyre több hostel közül válogathatnak a turisták.Az idén nyitotta ki kapuit Pécsett a Big Fish névre keresztelt hostel a Jókai utcában. A szálló vezetői a mostani nyarat értékelve elmondták: lehetett volna jobb is az idény. A vendégek, akik a...

Szüreti mulatság Harkányban

Szüreti mulatság Harkányban Hagyománnyá vált, hogy az őszi szüreti időszakot megelőzően Harkány városa mulatságot rendez, melyen programokkal, gyerekjátékokkal és koncertekkel kedveskednek az érdeklődőknek. Idén szeptember 4-én a Csík zenekar és Boban Markovics nyitotta az első napot, de aki lemaradt róla, még vasárnap is színes programokon vehet részt a fürdővárosban.Szeptember 5-én a Zsigmondy-sétány szabadtéri színpadán indul a fesztivál második napja. A déli muzsikát Anyalay Ferenc és népi zenekara biztosítja, melyet Tóth Éva és Leblanc Győző operettelőadása követ. Délután az Irigy Hónaljmirigy nevetteti...

Nyúlik a Kálvária-ügy

Nyúlik a Kálvária-ügy Mint nemrég beszámoltunk róla, a zöld- és civil szervezetekkel történő folyamatos egyeztetés ellenére a Pécsi Zöld Kör...

Újra első osztályú...

Újra első osztályú kézilabda Pécsett A klubnál hosszú távra terveznek, idén a biztos bennmaradást tűzték ki célul, két-három éven belül azonban szeretnének mind...

Az ÉkestÉK őszi témája: az...

Szeptember 16. (csütörtök) 19.00: Önkormányzati választások I.Pártok és civil szervezetek bemutatkozása (FIDESZ-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP, ÖPE)Szeptember 23. (csütörtök) 19.00:...

Pannon Filharmonikusok a...

Peskó Zoltán karmester és Várjon Dénes zongoraművész közreműködésével a Pannon Filharmonikusok Bach-Schönberg, Bartók és Beethoven műveket játszik. A sorozat október 21-én folytatódik....

Ismét kikapott a PMFC

Ismét kikapott a PMFC Labdarúgó NB II Nyugati-csoport, 4. forduló Videoton-Puskás Akadémia- PMFC 2-1 (2-1)Felcsút, Puskás Akadémia, 200 néző; V.:...

Civil szervezetek veszik át...

A hét civil szervezet vállalja a vasasi Berze Nagy János, a somogyi Kossuth Lajos és a Kodály Zoltán Művelődési Házak működtetését.A városháza képviseletében Nagy Csaba, Pécs...

Teret a vidéknek – néprajzi kiállítás az Árkádban

A néprajzi kiállítás a „Teret a vidéknek!” fesztivál nyitórendezvénye.Kiállítók:Tolna Megyei Népművészeti EgyesületKaptár Egyesület (Magyarlukafa)Kézművesek Baranyai Egyesülete (Pécs)Orfűi Kézműves EgyesületHelyszín: Pécs, Árkád bevásárlóközpont, Rákóczi úti folyosó Időpont: 2010. szeptember 6., 15 óra

Haláleset a ZSKN-építkezés toronydaruján

Az illető, aki vélhetően föntről akarta áttekinteni az elvégzett munkálatokat, a toronydarun lett rosszul. A riasztott mentőegység tagjai az ötven méter magasan lévő acélszerkezeten fél órán át próbálkoztak az újraélesztéssel, de nem jártak sikerrel.A rendőrség közigazgatási eljárás keretében tisztázza a haláleset körülményeit.

Konferencia Pécs természeti értékeiről

Pécs természeti értékeivel és a Mecsek Egyesület azok védelmében, megismertetésében folytatott munkája bemutatásával foglalkozik a konferencia, melyen neves szakértők előadásai is helyt kapnak.A rendezvény Pécs önkormányzatának (Széchenyi tér 1.) első emeleti dísztermében kerül megtartásra, szeptember 15-én 9 órai kezdettel. A konferenciát 15 órakor zárják.Kísérőrendezvények:A konferencia zárása után felavatják a felújított Széchenyi téren a külsejében megújult időjelző házikót. A pécsi kis időjárásjelző pavilont a Mecsek Egyesület megbízásából Károlyi Emil tervezte. 1908-ban...