Milyen volt az EKF első féléve? (2.)

Milyen volt az EKF első féléve? (2.) Horváth Csaba történész, politológus (képünkön), a Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub alapítója vegyes érzelmekkel viseltet az idei év iránt. Negatívumként említi, hogy az építkezések még nem fejeződtek be – noha ezt nem a mostani városvezetés hibájának tartja –, amellett, hogy azért hosszú távon mégiscsak a város javát szolgálják majd.A szakember a fenntarthatatlan koncertterem helyett – amely szerinte a „második Expo Center lesz Pécsett” – inkább a belvárost szépítette volna, valamint a nemzeti és a szabadtéri színházat tette...

Harcsa Veronika újra Pécsett

Harcsa Veronika újra Pécsett A zeneművészetin 2008-ban végzett énekesnő korábban zongorán és szaxofonon zenélt, később vágott bele az éneklésbe. A Harcsa Veronika Quartet a klasszikus jazz elemeire épít, annak megszokott hangszereivel: a zongorára, a dobra és a nagybőgőre. Mindezt fiatalos, modern felfogással. A hazai sikerek mellett külföldi szerepléseik is mutatják növekvő hírnevüket.Harcsa Veronika folyamatosan követi a hazai kortárs zenei életet és az elekrtonikus műfajokat is, melyek között könnyedén mozog. A Quartet mellett több zenekar vendégénekeseként is láthatta már a közönség. A...

Homokcsodák Európából

Homokcsodák Európából Július 10-től egy különleges rendezvénynek lehetnek szemtanúi az ÁRKÁD-ba látogatók, melynek címe: Homokcsodák Európából. Július 10-én és 11-én az előkészületi munkálatok zajlottask. Július 12-én 10 órakor kezdődött az igazi „homokszobrászat", az ún. első „kapavágás" történt meg ekkor ünnepélyes keretek között. A több méter magas homokszobrokat Európa 7 legnagyobb mestere készíti el. Az építési folyamat július 22-ig tart, melynek minden apró mozzanatát figyelemmel kísérhetik a látogatók, ugyanis az ÁRKÁD kupolájában zajlik. Július 22-én 11 órakor egy...

Nyomozás a városban –...

A program középpontjában Pécs és a gyerekek állnak, akik játékos feladatokon keresztül fedezik fel a várost. Ebben a város címeréről megszökött kutya a társuk. A könyv alapján a...

Tanácsos zárni a földszinti...

A hívatlan látogató a földszinti lakás konyhájának nyitott ablakán mászott be a lakásba, és észrevétlenül vitte magával a kiszemelt ingóságokat. A keletkezett kár kb. 40 000 Ft.Ugyancsak...

Forró macskakövön a...

Forró macskakövön a Vujicsics együttessel „Ha szerda, akkor táncház!” – sokak számára ismerős már a Pécsi Kulturális Központ népzenész...

Kitartó napsütés, többször...

Várható időjárás az ország területére kedd estig:A többórás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, de a nyugati országrészben kevesebb lesz a felhő. Szórványosan...

Traffipax kedden Pécsett és...

07.50–08.30-ig: Pécs, Tüzér út08.45–09.45-ig: Pécs, Rácvárosi út10.00–10.45-ig: 6. sz. fkl., Tortyogó11.00–11.45-ig: nyugati elkerülőút13.00–13.45-ig:...

Tvrtkoból nem lesz...

Tvrtkoból nem lesz polgármester Mint ismert, lapunk elsőként közölte az őszi helyhatósági választásokon induló Fidesz-KDNP-ÖPE közös jelöltjeinek listáját, a...

Milyen volt az EKF első féléve? (1.)

Milyen volt az EKF első féléve? (1.) Patartics Zorán Ybl-díjas építész (képünkön) tagja volt a győztes EKF-pályázatot megíró csapatnak, de a későbbiekben már nem vett részt a munkákban. Emellett 12 évig – nem sokkal ezelőtti távozásáig – az ECHO című folyóirat munkatársa volt.– Az EKF-pályázat írásakor a beruházásokra és a programokra nem mint célra, hanem mint eszközre tekintettünk. Az épületek cselekvőképes, új szemléletű szakmai csoportok, intézmények létrejöttének eszközei lettek volna, amelyek nemzeti határokon átnyúló régióközponti szerephez tudják juttatni a várost –...

Egy banda autóval hordta el a Rókus sétány virágait

Egy banda autóval hordta el a Rókus sétány virágait Bármennyire is túlzásnak hangzik, tolvaj az, aki közterületen letép egy virágot a szerelmének, hogy azzal kedveskedjen neki. Bár Schranz Richárd, a pécsi közterület-felügyelőség vezetője megnyugtatásul közli, hogy egy-egy szál tulipán leszedéséért senkit sem fognak feljelenteni – de figyelmeztetésre azért mindenképpen számíthat, tevékenysége ugyanis szabályellenes. Aki azonban nagyüzemben műveli a viráglopást, az nem ússza meg ennyivel.Idén mindössze 2-3 hónap alatt már több tucat feljelentést tettek a közteresek a hatósági főosztálynál. A legkirívóbb...

Egy nem mindennapi zsonglőr

Egy nem mindennapi zsonglőr A harmincéves fiatal bűvész többször díjazott zsonglőr Németországban. Egyedülálló stílusú előadásain olykor tömör öt, máskor negyven percen keresztül szórakoztatja a járókelőket. Matthias Romir a humor új lehetőségei után kutat, melyhez egyetlen eszköze a zene, és a maga által felépített mozdulatok. Ritkán beszél. Pécsett Az élet rövid című show-jával mutatkozik be kedd este.A szinte néma játék rövid történeteket tartalmaz, egy képi anekdota-gyűjtemény, mely egy férfi, kicsit sem könnyed életét mutatja be, a kortárs zsonglőrködés és eszközmanipuláció nyelvezetét felhasználva. Az...

Világpor a pécsi bazilika...

Világpor a pécsi bazilika altemplomában A geometrikus mintázatú mozaikkiállítás a Bridges Pécs2010 kísérőprogramjaként látható Európa Kulturális Fővárosában,...

Lovász és Rubik is előadó a...

A szervezőknek hétfőn az MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a matematikatudomány és a kultúra, a zene, a művészet kapcsolódási lehetőségeivel, azok népszerűsítésével foglalkozó...

Egészségügyi szűrőállomás...

Az Egy csepp figyelem Alapítvány közel fél éves programja alatt péntekről péntekre végiglátogatja az ország megyeszékhelyeit, és felhívja az emberek figyelmét a rendszeres egészségügyi...

Előzetesben a vokányi...

Murai Ágnes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn megerősítette az MTI értesülését és elmondta: az asszony ellen társtettesként elkövetett emberölés gyanújával indult...

Telefontanú, képforgalommal

A Pécsi Tudományegyetem jogászprofesszora, volt rendészeti helyettes államtitkár az MTI-nek hétfőn elmondta: ez ügyben már megkereste a baranyai rendőrség illetékeseit, s tervezi, hogy...

Elindult a CESUN nyári...

A rendezvényen részt vevő hallgatók a kilenc nap során (2010. július 16. és július 25. között) a városi régiók kulturális fejlődésével, értelemzésével kapcsolatban hallgathatnak...

Mozdony ütközött vasúti kocsinak

A közlemény szerint az eset kora délután történt. A mozdony a Pécsről a budapesti Déli pályaudvarra 12 óra 42 perckor induló szerelvényt továbbította volna, ám a tolatás során a szokottnál nagyobb erővel lökte meg a kocsikat.Hozzátették: a koccanás következtében két utas könnyebben megsérült, s három kocsiban és a mozdony ütközőjében keletkezett kár.„A szerelvényt ki kellett cserélni, ezért várhatóan egy órát késik a Pécsről Budapestre tartó gyors. A tolatási baleset pontos okát a vasúti szakemberek vizsgálják” – olvasható a közleményben.

Összeállt a Fidesz-KDNP komlói jelöltlistája

A Országgyűlés nemrég fogadta el a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról rendelkező új törvényt, amelynek értelmében az eddigi 23-ról 14 főre csökken a komlói képviselő-testület létszáma.Komló Város Helyi Választási Irodájának vezetője a településen megválasztható önkormányzati képviselők számát az alábbiak szerint állapította meg: az önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán 10 egyéni választókerületi és 4 kompenzációs listás mandátum kerül kiosztásra.A FIDESZ Komlói Szervezetének Elnöksége – az új egyéni választókörzetek...

Közös UFO-várás, óriási siker az EFOTT-on

A Pécs melletti festői szépségű Orfűn megrendezett fesztiválon, vasárnap a Táncdalfesztivál sátorban Csepregi Éva után következett az UFO koncertje.A sátorban az első dal, a "Nyár van" című sláger után szinte mozdulni sem lehetett, hiszen közel 1000 egyetemista volt rájuk kiváncsi.Az UFO együttes néhány ajándékkal, stílszerűen zöld UFO-bábukkal lepte meg a közönséget, és külön megajándékozták az első sorban édesapja nyakában csápoló legfiatalabb UFO rajongót is.Orbán Balázs, az EFOTT programokért felelős főszervezője, a következőképpen jellemezte a koncertet: "Ez...