Ha nyernek, Kovács Katival énekelhetnek a mohácsiak

Ha nyernek, Kovács Katival énekelhetnek a mohácsiak Bejutott a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kórusa az Egerben sorra kerülő Kovács Kati dalverseny döntőjébe az előadó Ezerszer és még egyszer című, kórusra áthangszerelt dalával. Videó! Az egri szervezők idén júniusban ötletes, „szeretsz kórusban énekelni? csinálunk hozzá KKEDv-et!" szlogennel hirdették meg a versenyt, amellyel Kovács Kati pályafutásának 50. évfordulója előtt tisztelegnek.- Meglehetősen rossz időpontban, a tanév végén értesültünk a versenyről, ami azért sem volt szerencsés, mert tanítványaink a nyári szünet előtt álltak,...

Zárva tart az Abaligeti-barlang és Denevérmúzeum hétfőn

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága értesíti a Nagyközönséget, hogy október 19-én, hétfőn technikai okok miatt zárva tart az Abaligeti-barlang és a Denevérmúzeum is.Ezen a napon kívül a barlang és a múzeum március 14-ig, naponta délelőtt tíz órától délután három óráig látogatható.

Csütörtökig tarthat a sávlezárás az Édesanyák útján

Csapadék-csatorna építése miatt az Édesanyák útja - Nyár utca kereszteződésében egy sávot lezártak.  A BIOKOM közlése szerint a szombaton reggel megkezdett munkálatok várhatón csütörtök délután öt óráig tartanak. Addig a csatorna építése miatt az Édesanyák útja - Nyár utca kereszteződésében egy közlekedési sávot lezártak, jelzőlámpa irányítja a forgalmat. 

Süketnémáknak adták ki...

Csalás miatt vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök a nyomozás három román állampolgárságú férfivel szemben, akik süketnémáknak adták ki magukat.  A hatóság közlése szerint egy...

Bepillantást engedtek...

Ötszáz éve született Avilai Szent Teréz. A Nagy Szent Teréznek is nevezett kármelita szerzetes nővér ünnepét október 15-én tartja az egyház, idén összekötötték ezzel a jubileumi...

Fának ütközött egy autó...

Fának ütközött egy autó Mánfa közelében Letért a 66-os útról, majd fának ütközött egy személyautó Mánfa közelében - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Ifjú virtuóz és mestere ad...

Ifjú virtuóz és mestere ad zugkoncertet a Negyedben A Virtuózok című műsorból ismert Girán Péter és Pavlovits Dávid közösen áll színpadra a Zsolnay Kulturális Negyed...

Mini kábítószeres farmra...

Mini kábítószeres farmra bukkantak a zsaruk Pellérden Lebukott a bódító növényeket termesztő harminckilenc éves férfi. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és...

Megkezdődött a Volvo buszok forgalomba állítása Pécsett, száztizenöt járja majd a várost

Megkezdődött a Volvo buszok forgalomba állítása Pécsett, száztizenöt járja majd a várost Pécsre érkezett és megkezdődött annak a 115 Volvo típusú, alacsonypadlós, korszerű motorral felszerelt autóbusznak a forgalomba állítása, amelyeket közbeszerzés keretében vásárolt meg a Tüke Busz Zrt. a közelmúltban - jelentette be Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter országgyűlési képviselő pénteken. Mint arra Páva Zsolt emlékeztetett, kevesebb, mint két és fél éve határozta el az önkormányzat, hogy miután saját kézbe vette a közösségi közlekedést, buszcsere programot indít. A Volvók érkezéséig ezen időszak alatt több mint ötven járművet szerzett be a Tüke Busz Zrt.,...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Szombat reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Keszüi út07.45-08.45: Pécs, Megyeri út09.00-10.00: Pécs, Nagyárpádi út10.15-11.15: 57-es főút Pécs-Birján közötti szakasza12.15-13.15 5721-es út 1 km szelvény13.30-14.30 Kozármisleny, Zrínyi út14.45-15.45 58-as főút Pécs-Pogány közötti szakasza16.00-17.00 Pécs, Siklósi út17.15-18.15 Pécs, Tüskésréti út18.30-19.30 Pécs, Mohácsi út19.45-21.00 Pécs, Engel János út 

Galambok ellen tüske: fizikai akadály felszerelésével védenék meg a Leőwey homlokzatát

Galambok ellen tüske: fizikai akadály felszerelésével védenék meg a Leőwey homlokzatát A pécsi önkormányzat mintegy hárommillió forintot szán a Leőwey Klára Gimnázium frissebb felújított homlokzatának galambmenetesítésére. Összesen nyolcszáz folyóméternyi riasztó tüskét telepítenek fel a párkányzatokra. A szakértők szerint megbecsülni sem lehet a pécsi galambállomány nagyságát. A közelmúltban felújított pécsi Leőwey Klára Gimnázium homlokzatainak esztétikai és állagmegóvása érdekében szükséges, hogy az erősen tagolt, eltérő párkányzatú homlokzatot a galambpiszoktól meg is kell védeni - derült ki egy, a napokban elfogadott bizottsági előterjesztésből.A dokumentum...

Súlyos sérültje is van a...

Két gépkocsi ütközött össze, az egyik villanyoszlopnak csapódott, a másik árokba hajtott Nagydobszán, a Fő utcában - közölte pénteken a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság....

Figyelem, az ajtók...

Figyelem, az ajtók záródnak: péntek éjféltől lezárják a magyar-horvát zöldhatárt Éjféltől Magyarország lezárja a magyar-horvát zöldhatárt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...

Gondolatok a magyar...

Újabb őstörténeti előadás következik a pécsi Vasutas Művelődési Házban. Ezúttal Csajághy Györgyöt hallgathatjuk meg. 2015 október 20-án folytatódik az őstörténeti előadássorozat a Vasutas...

Négyszázan vettek részt a...

Négyszázan vettek részt a 72 óra kompromisszum nélkül akcióban Pécsett október 9-én és 10-én 25 területen segítettek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. Az általános...

Kislányt riogatott egy...

Egy gyermekkorú leány előtt mutogatta a nemi szervét egy férfi a napokban Pécsett. Elfogták a rendőrök. Egy pécsi nő tett feljelentést 2015. október 9-én a rendőrségen, hogy...

Ma döntenek a...

A Baranya Megyei Főügyészség indítványozta a csütörtökön elfogott kisszentmártoni késelő előzetes letartóztatását. Pénteken dönt a bíróság. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság több...

Nem kizárt, hogy még két hét is eltelhet a határ lezárásáig - úgy tűnik, a horvátok is kerítenek

Nem kizárt, hogy még két hét is eltelhet a határ lezárásáig - úgy tűnik, a horvátok is kerítenek A Pécsi Újság. hu információi szerint elképzelhető, hogy a magyar-horvát határon a műszaki határzár teljes kiépítése akár még két hetet is igénybe vehet, így a zöldhatáron az ajtók egyelőre nem záródnak. Mindeközben özönlenek a migránsok Magyarországra, naponta mintegy hétezren érkeznek. A jelek szerint Horvátországban is kezd betelni a pohár a migránsok kapcsán, ugyanis a horvát államfő szerdán felvetette, nekik is valamilyen fizikai akadályt kell felállítaniuk a határon, hogy kezelni tudják a menekültválságot. Kolinda Grabar-Kitarovic egy lapinterjúban azt mondta: nem tudnak...

Folytatódnak a jelnyelvi szakkörök Weisz Fannival Pécsett, még lehet csatlakozni

Folytatódnak a jelnyelvi szakkörök Weisz Fannival Pécsett, még lehet csatlakozni A tavalyi tanévben nagy sikerrel zajlottak, ezért ősztől ismét jelnyelvi szakkörökön vehetnek részt az általános iskolások Pécsett - jelentette be Csizi Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön. - Weisz Fanni, Pécs Arca, siket modell, esélyegyenlőségi aktivista kezdeményezését felkarolva 2014/15-ös tanévben Magyarországon elsőként indítottunk jelelő szakkört. A foglalkozás a diákok és a szülők körében elért nagy sikerére tekintettel ismét megszerveztük, az önkormányzat támogatásának segítsége mellett - mondta a honatya.Hozzátette: a jelnyelv a legjobb eszköz...

Árvízvédelmi gyakorlatot és bemutatót tartottak Mohácson

Több százan látogattak el csütörtökön a Mohácsi Határkikötőbe, ahol a délelőtt folyamán tíz környékbeli település önkéntesei szereztek nemzeti minősítést. A program idején az árvízvédelem során használható mobil eszközöket is megismerhették az érdeklődők. A szakmai napot a Győri Speciális Mentők vízből mentési gyakorlata zárta.A Duna-Dráva árvíz tapasztalatai és villámárvizek Baranya megyében elnevezésű kétnapos nemzetközi konferencia első napja csütörtökön vette kezdetét Mohácson. A délelőtt folyamán Véménd, Töttös, Pócsa, Palotabozsok, Mohács, Majs, Kölked, Kisbudmér,...