Pécsi középiskolásokat bérmált Udvardy György

Pécsi középiskolásokat bérmált Udvardy György A pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont 11. évfolyamos gimnazistáinak bérmálására vasárnap került sor püspöki szentmise keretében. A bérmálást többalkalmas ráhangolódó beszélgetés előzte meg.A Szent Mór tizenegyedikes tanulóinak többsége elsős kora óta részesült hitoktatásban. A fiatalok a bérmálkozásra felkészítő beszélgetések során megismerkedhettek a PécsiKatifivel, volt szó a házasságról és a családról mint élethivatásról, de a papi, szerzetesi hivatásról is, ezen belül a segítségnyújtásról és a liturgikus szolgálatról. A fiatalok megismerkedtek az egyetemistákból álló...

Egy héten át adhatnak vért a kormánytisztviselők

Egy héten át adhatnak vért a kormánytisztviselők Jövő a héten immár a hagyományoknak megfelelően, tizenegyedik alkalommal rendeznek újabb véradóalkalmakat kormánytisztviselők részére.A korábbi tapasztalatok alapján és a szokásos gyakorlatnak megfelelően a Kormánytisztviselői Véradó Hét öt munkanapon át tart. A kijelölt időszakban Budapesten minden hétköznapon más - előre meghatározott - minisztériumban és kormányzati intézményben lehet vért adni, illetve a megyei kormányhivatalokban is e hét során van lehetőség a véradásra. A véradók 500 Ft-os Erzsébet-utalványt, illetve ásványvizet és csokoládét kapnak.A Kormánytisztviselői...

Sellyén is koncertezik a Budapest Fesztiválzenekar

Sellyén is koncertezik a Budapest Fesztiválzenekar Közel 500 fiatal táncos, 6000 megtett kilométer, 6000 néző - idén is rengetegen voltak kíváncsiak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) TérTáncKoncertjére a Hősök terén. A többségében hátrányos helyzetű gyerekek egy napra igazi hősökké váltak: megmutatták tehetségüket, kitartásukat, és a közös alkotásban rejlő lehengerlő erőt. A nagyszabású budapesti eseményt követően a zenekar újabb Közösségi Hetet szervez, és országszerte 21 helyszínen, köztük a Baranya megyei Sellyén ad ingyenes kamarakoncerteket.„Ott kezdődik a tolerancia, ahol meg tudjuk szeretni egymás értékeit, ahol...

Ez durva: mérgezés áldozata...

Ez durva: mérgezés áldozata lett a nemzeti parkban fészkelő sascsalád hímje Az állatorvosi vizsgálat igazolta, hogy a május 2-án a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén megtalált,...

Az összes dolgozó...

Az összes dolgozó felmondott a Zsolnayban: zajlik a munkatársak átvétele FRISSÍTVE! A gyárban pillanatnyilag szünetel a termelés. Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt mondta, a város szándéka, hogy...

Kedvezményesen buszozhatnak...

Kedvezményesen buszozhatnak a közfoglalkoztatottak Pécsett Június 1-jétől új bérlettípust vezetett be a BIOKOM Nonprofit Kft. Pécsett a busszal közlekedők számára. A...

Ilyen lesz a POSZT: a...

Ilyen lesz a POSZT: a Zsolnay Negyedben és a Kodályban is lesznek formabontó programok Hamarosan elrajtol a POSZT, és vele együtt a Zsolnay Negyedben a POSZT Fesztivál, illetve a Kodály Központban zajló A POSZT...

Elkezdődött a...

Elkezdődött a diákmunka-szezon - A Balatonra is keresnek fiatal pécsi munkavállalókat Alig 15 évesen is munkába lehet állni a nyári szünetben a jelenlegi szabályozás szerint, a szeptembertől életbe lépő...

Céges iratokkal teli...

Céges iratokkal teli táskákat lopott egy pécsi férfi Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a pécsi férfit, aki a rendelkezésre álló adatok alapján június 5-én 15 órakor...

Szurkolói klub nyílik a Szent István téren a foci Eb idejére

Szurkolói klub nyílik a Szent István téren a foci Eb idejére Pécsett, a Szent István tér 17. alatt nyit szurkolói klubot június 10-től az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ, ahol a fiatalok biztathatják a magyar futball válogatottat az Európa Bajnokság alatt. Az ingyenes mérkőzésvetítések mellett Xbox és csocsóbajnokságokon is összemérhetik tudásukat a fiatalok, mindezt fesztiválbelépőkért, válogatott mezekért és EB labdákért. - A mérkőzések között számos aktivitással várjuk a fiatalokat, ahol hivatalos Eb labdát, válogatott mezeket, fesztiválbelépőket nyerhetnek. Egyes mérkőzéseket még hírességekkel is együtt...

Metronóm Jazz Klub lesz a Negyedben szerdán

Metronóm Jazz Klub lesz a Negyedben szerdán A duó fél éve alakult, de különböző zenekarokban már több mint húsz éve muzsikálnak együtt. Saját kompozíciókat és kortárs jazz darabokat játszanak. Június 8-án 20 órától pedig a Zsolnay Negyed E78-as Koncerttermében lép fel Pocsai Kriszta és Schneider Zoltán.Zenei kísérleteik a jazz, funk, soul, pop és latin muzsika határait feszegetik illetve mossák össze. A duó felállás egy roppant érzékeny formáció, azonnali reagálást tesz lehetővé a két zenész között. És minél inkább összhangba tudnak kerülni egymással, annál tisztábban tükröződhet a hallgatóban az általuk létrehozott belső...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.00-07.00: 6-os főút pellérdi elágazó07.15-08.15: Pécs, Nyugati ipari út08.30-09.30: Pécs, Rácvárosi út09.45-10.45: Pécs, Szigeti út11.00-12.00: Pécs, Athinay út13.30-14.30: Pécs, József Attila út14.45-15.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út16.00-17.00: Pécs, Üszögi út17.15-18.15: Pécs, Üszögi út18.30-19.30: Pécs, Mohácsi út19.45-21.00: Pécs, Verseny utca 

Pécsiek is szavalnak a...

Pécsiek is szavalnak a Versünnep Fesztivál versmondóján Több mint harminc általános iskolai és középiskolás tanuló lép fel a Versünnep Fesztivál részeként diákok számára meghirdetett...

Nem találják a túronyi...

Nem találják a túronyi rablógyilkost: egymillió jár a nyomravezetőnek Nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.A Baranya Megyei...

Kipróbáltuk, hogy nyomják a...

Kipróbáltuk, hogy nyomják a melót a pécsi kukások - mit ne mondjunk, jár nekik a kalaplengetés Gyermeki álomnak tökéletes egy nagy kukás kocsit vezetni, annak hátulján a szerkezetet kezelni. A valóság azonban ezúttal is...

Kizöldült a Tettye patak,...

Kizöldült a Tettye patak, de nem rendkívüli természeti jelenség az oka Zöldre váltott hétfőn a Vince utcában csordogáló Tettye patak. Nem Szent Patrik napot ünnepeltek a Tettyén, nem is rendkívüli...

Egységesek lesznek az...

Egységesek lesznek az eljárások a kormányablakokban A Baranya Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztálya szakmai napot tartott a...

Volt dolguk a tűzoltóknak a...

Volt dolguk a tűzoltóknak a hétvégi esőzések miatt Kidőlt fákhoz és vízszivattyúzási feladatokhoz riasztották a megye tűzoltói az elmúlt hétvégén. A mohácsi és a véméndi...

Pécsi győzelem született a keszthelyi Helikonon hétvégén

Pécsi győzelem született a keszthelyi Helikonon hétvégén Újra fődíjas lett a Pécsi Református Kollégium Vegyeskara és Kamarakórusa a keszthelyi Helikonon.Ahogy 2002 óta minden második évben, úgy idén is képviseltette magát a Pécsi Református Kollégium a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken. Négy kategóriában csaknem ötven diák hat kísérőtanárral vett részt a neves megméretésen. Mind a kamarakórus, mind a vegyeskar iskolájukhoz és szellemiségükhöz hűen egyházi, azon belül is inkább protestáns lelkületű kórusműveket szólaltatott meg a különböző zenetörténeti korszakok szerzőitől. A rendelkezésükre álló kétszer tizenöt perc versenyidőben...

Együtt futottak a gyógyulásért a családok Pécsett

Együtt futottak a gyógyulásért a családok Pécsett Benépesült szombaton a pécsi vásártér. Az árusok és a vásárlók helyett ezúttal a futóké volt a főszerep: párok, családok, baráti társaságok is részt vettek azon a jótékonysági megmozduláson, amelyet az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány szervezett. A „Fussunk együtt a gyógyulásért!" elnevezésű eseményt a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályán folyó munka segítésére hirdették meg.A jótékonysági futóversenyt és családi délelőttöt - már futóöltözékben - Csizi Péter országgyűlési képviselő nyitotta meg. Köszöntőjében...

Nincs kegyelem: keddtől három napon keresztük irtják a szúnyogokat Pécsett

Nincs kegyelem: keddtől három napon keresztük irtják a szúnyogokat Pécsett Légi és kémiai szúnyoggyérítésre kerül sor június 7-én, 8-án és 9-én 19 óra és 20:30 között Pécs város teljes területén, több mint 3000 hektáron. Amennyiben csapadékos, szeles időjárás lenne az említett napokon és emiatt a gyérítést el kell halasztani, akkor a tevékenységre a rákövetkező első olyan napon kerül sor, amikor az időjárás lehetővé teszi. A védekezést Coratrin nevű anyaggal végzik, amely a méhekre mérsékelten veszélyes. Ezért a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai arra kérik a méhészeket, hogy a méhek biztonsága érdekében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék...