Egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb a csata 490. évfordulójára
2016. augusztus 05. péntek 14:39

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a Püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét.
Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeznek meg.
A Magyar Katolikus Egyház, a Pécsi Egyházmegye Mohácsi Római Katolikus Plébániája, Mohács Város Önkormányzata, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága közösen szervezi azt a programsorozatot, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezik a Szent Jobb.
A Szent Jobb, vagyis Szent István király mumifikálódott jobb keze a magyarság nemzeti ereklyéje, amelyet jelenleg a budapesti Szent István-bazilikában őriznek. Az ereklye Mohácsra érkezése kitüntetett jelentőségű: a mohácsi csata a magyar történelem egyik sorsdöntő eseménye volt, amikor tragikus vereséget szenvedett a hazáját, a Szent István-i keresztény örökséget, és a keresztény Európát védelmező magyar sereg. Az itt elszenvedett vereség az ereklye történetében is fordulópontot jelentett. A csatát megelőző évszázadokban Szent László király bihari monostorának főoltárán őrizték (az 1222-es Aranybulla törvénybe iktatta tiszteletét is), az ütközet után viszont hosszas száműzetésbe kényszerült: kalandos úton Raguzába (a mai Dubrovnikba) menekítették, ahol domonkos szerzetesek vigyázták. Szent István jobbja csak a 18. században, Mária Terézia idején kerülhetett vissza Magyarországra.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Nevelt fiával rabolt ki egy férfi egy...

