A suliban éjszakáztak a Janus gimi diákjai pénteken
Másodszorra rendezték meg Pécsett a Janus Night-nak nevezett eseményt, Fischer András és Kutsera Róbert szervezésében. A rendezvény elsősorban a modern technológiákat hívatott bemutatni a gimnázium diákjainak. Megmutatták a fiataloknak, hogyan tölthet el egy tini értelmesen egy péntek estét.A programok délután ötkor kezdődtek. Egészen 23 óráig tartott a tudományos blokk, amely keretein belül az érdeklődők igazán érdekes előadásokon vehettek részt. A rendezvényen a megjelenés nem volt kötelező, mégis az iskola 600 diákjából 300 a péntek estéjét erre szánta.Igen gazdag volt az...
Egy családba elég lehet két rádió, Szekeres Csongor gyűjtőnek ötszáz is kevés
Léteznek hétköznapi, mégis kultikusnak számító tárgyak. Ezek közé sorolhatók a rádiók is. Minden háztartásban akad belőlük pár darab. Szekeres Csongornak viszont félezer is van otthon, a tizenhét éves pécsi fiatalember nem hétköznapi gyűjtő, hanem komoly szakértő is. A komoly gyűjtemény egyes példányai láttán az országos, sőt, nemzetközi körökben is felkapják a fejüket a műszaki tárgyvadászok. Elsősorban nem pénzbeli értékekről szólhatunk itt, hanem ritkaságokról, amik együtt, egyszerre máshol nem láthatóak. Nem csak Pécsett, a világon sem.A brit Queen együttes is...
Navracsics Tibor Pécsett tart előadást a Zsolnay Negyedben
Dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa Fiatalok Európában címmel tart előadást Pécsett november 4-én, pénteken 17:00 órakor a Zsolnay Negyedben egy szakmai konferencia keretében. A Sopianae Egyesület, a Europe Direct | Baranya Megyei Európai Információs Pont, a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata és a Jean Monnet Kiválósági Központ szakmai védnökségével III. Fiatalok Európában címmel szakmai konferenciát rendez Pécsett.A konferencia célja a tudományos alapokon nyugvó, tudományágak közötti...
Halálos baleset történt...
Egy gyalogost ütött el egy autó Árpádtető és Mánfa között. Teljes szélességében lezárták az utat, a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A rendelkezésre álló adatok szerint október...Sporttörténelmi siker:...
December 4-én Pécs ad otthont a standardtáncok formációs világbajnokságának. "A magyar táncsport hatalmas sikereként...
Időseket oktatnak az...
Az órákon az alapoktól indulva sajátíthatják el az érdeklődők a legszükségesebb számítógépes ismereteket a Tudásközpont...
Csúnyán lebukott a...
Eltávolította az áruvédelmi eszközt az a férfi, akinek ügyét a napokban fejezte be a Szigetvári Rendőrkapitányság. Egy...
Ember az ilyen? Levideózta,...
A jó ízlés határain belül nehéz szavakat találni azokkal a videókkal kapcsolatban, amelyek vasárnap kerültek fel a közösségi...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Hosszúhetény, Fő utca08.45-09.45: 6-os főút, Hird belterülete10.00-11.00: Pécs, Mázsaház utca11.15-12.15: Pécs, Pécsváradi út13.15-14.15: Pécs, Mohácsi út14.30-15.30: Kozármisleny, Pécsi út15.45-16.45: Szalánta, Hunyadi út17.00-18.00: Pécs, II. János Pál út18.15-19.15. Pécs, Keszüi út19.30-20.30: Pécs, Verseny utca
Kicsit csúszva, de végre kinyitott a pécsi jégpálya: várják a korcsolyázókat
Vasárnap kinyitott a tavaly felújított pécsi műjégpálya, s az őszi szünetben pedig a hét minden napján három nyitva tartással várja a jeges sportok kedvelőit. Eredetileg pénteken nyitották volna meg a pécsi jégpályát, azonban a túl enyhe időjárás ezt nem tette lehetővé, így vasárnapra halasztották a szezonkezdetet. Mivel hétfőtől a meteorológiai előrejelzés jelentősebb lehűlést ígér, hétfőtől, azaz október 31-étől a tervek szerint már a teljes őszi szünetben (november 6-áig, vasárnapig) a szokásos szünetbeli, azaz napi háromszori nyitva tartással működik majd a jégpálya...
Halloween-lázban készülünk Mindenszentekre: furcsa, de több a közös vonásuk, mint gondolnánk
Kifaragott tökök, rémisztő maskarák, „cukorkát vagy megbánod!" - Sokszor találkozunk ezekkel október végén, mindenki - főleg a fiatalabb generáció képviselői - a Halloweenre készül. De álljunk csak meg: mire fel ekkora felhajtás egy gagyi amerikai ünnep miatt? Akik ezen a véleményen vannak, valószínűleg nem is gondolnák, hogy több közünk van ehhez az egyébként európai gyökerű hagyományhoz, mint hinnénk.Szinte kizárt, hogy van olyan olyan ember, aki ne szembesülne azzal valamilyen módon, hogy közeleg a Halloween. Igen, az a beöltözős, riogatós, édességkunyerálós ünnep,...
Elesett és meghalt egy...
Közlekedési balesetben meghalt férfi holttestét találták Mohácson vasárnap kora reggel.A mentők diszpécserétől érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy október 30-án 05 óra 30 perc körül...Tök részegen tört be egy...
Nyolc kartont cigaretta volt a zsákmánya egy komlói fiatalembernek, aki még nyáron betört egy dohányboltba. Nem nagyon...
Novemberben folytatódnak az...
Méltó módon emlékeztek meg október 23-án Pécsett az 1956-os forradalom kitörésének 60. évfordulójáról, novemberben pedig a...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Boros Misi és Mohai Zsófia...
A kezdetek óta kiemelten segíti a tehetséges fiatalokat a Rotary Club Pécs, amely idén ünnepli újjáalakulásának negyedszázados...
Tragédia történt a Komlói...
Megcsúszott egy motoros az úton, járműve az árokba került. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint megcsúszott az úttesten...
Élet a hajléktalanok között: velük lakott, hogy megtapasztalja a helyzetüket
Pál Zsombor jelenleg egy olyan projekten dolgozik, amely során vizuálisan örökíti meg a hajléktalanok életét. Munkája közben sok mindent megtapasztalt az otthontalanok között, ezekről az élményekről mesélt a Pécsi Újság.hu munkatársának. Zsombor egy éve kezdett bele a munkába. Hajléktalanokat választott alanynak, akikhez eljutott, majd nem sokkal később be is került egy 10-12 fős társaságba. Úgy gondolta, hogy nagyon érdekes belülről szemlélni a mindennapjaikat. Elsősorban fotókat készít róluk és az életükről, de sokat beszélget is velük. A társalgások során sikerült megismernie a...
Különleges kirándulásra hívja az érdeklődőket a múzeum
Érdekes barangolást szerveznek Pécsett, amelynek középpontjában két elem, a föld és a víz kap szerepet. Mint azt a Janus Pannonius Múzeum (JPM) tájékoztatójában írja, a nem formális tanulás eszközével építenek "szellemi hidat" a néphagyományok, természeti értékek és történelmi emlékek értékrendszerei között. Első napon a Természettudományi Múzeumban, a föld, mint őselem tematikája köré szervezik a programokat, amelyek a különleges ásványokat bemutató Bányavirágok című kiállításhoz kapcsolódnak. Másnap, a Néprajzi Múzeumban már a víz lesz a téma, az ehhez kapcsolódó...
Beígérte az ablakcserét, aztán lelépett az előleggel
Nyílászárók rövid határidős cseréjét, redőny felszerelését ígérte áldozatainak a 31 éves férfi. A pénzt beszedte, a munkát azonban nem végezte el. Egy budapesti székhelyű nyílászárókat forgalmazó cég üzletkötőjeként, csaknem az egész ország területén dolgozott az a bátmonostori férfi, akinek ügyét a napokban fejezte be a Szigetvári Rendőrkapitányság.Az üzletkötő megígérte ügyfeleinek, hogy az általa képviselt cég munkatársai az ablak beszerelése során szükségessé váló kőműves munkákat is elvégzik. A gyanútlan áldozatok többsége esetenként több százezer forintos foglalót adott át a...
« Előző
21441 | 21462 | 21483 | 21504 | 21525 | 21546 | 21567 | 21588 | 21609 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

