Mindenki szeme láttára kutatta fel a tettest Monroe, a fiatal nyomkövető - VIDEÓ!
Péntek délután a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tartott előadást dr. Horváth Orsolya a büntetőeljárásban részt vevő kutyákról a Kutatók éjszakája keretein belül. Magával hozta ifjú tanoncát is, Monroe-t, egy másfél éves angol vérebet. A mentőkutya profi módon kutatta fel a rejtőzködő tettest az előadás végén. Dr. Horváth Orsolya egy látványos, interaktív előadáson beszélt az egyetemen arról, hogy a rendőrségi kutyáknak pontosan mi is a dolguk. Először a kutyafajtákról volt szó, akik hősiesen helyt állnak a szakmában, s nap mint nap a rendőrök mellett...
Népi építészeti emlékek megőrzésére pályázhatunk
A Baranya Megyei Kormányhivatal szeretné felhívni a figyelmet azokra a pályázati lehetőségekre, melyek az építészeti értékek megőrzését, épített környezetünk fejlesztését támogatják. A Miniszterelnökség megbízásából a Lechner Tudásközpont támogatási lehetőségre irányuló felhívást tett közzé a népi építészeti emlékek helyreállításáért. A vidéki épített örökség megóvását, megőrzését és fenntartását célzó, 300 millió forint keretösszegű Népi Építészeti Programban az elnyerhető támogatás mértéke 2-20 millió forint, a támogatás intenzitása 50 százalék.A kérelem beadási...
Elszerette a feleségét, jól lefejelte a vetélytársát
Vádemelési javaslattal zártak le a nyomozók egy Pécsett elkövetett testi sértés miatti nyomozást. Súlyos testi sértés elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság S. Attila 37 éves pécsi lakos ellen, aki 2017. július 23-án délelőtt Pécsett, egy lángossütő üzlet előtt szidalmazta korábbi szomszédját, mert az elszerette feleségét. Megragadta a férfi nyakát, megrángatta pólóját, arcon ütötte és lefejelte. A sértett nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.A férfi ellen folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési...
Amit a katolikusok...
Szeptember 28-án ismét katekézist tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök. A főpásztor a felnőtteknek szóló...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 -...
Új tűzoltójárművek...
A katasztrófavédelem folyamatosan fejleszti tűzoltógépjármű-parkját. A hazai tűzoltóautó-gyártás újraélesztésével megkezdődött...
Lesz-e ellenzéki összefogás...
Javában benne járunk a választási kampányban, naponta reppenek fel különböző hírek az ellenzéki összefogás szükségességéről,...
Újabb őshüllőmaradványokat...
Ragadozó dinoszauruszok csontjai, csigolyadarabok, egykori tengeri élőlények több száz foga vár tudományos feldolgozásra azok...
Egy cigi miatt verte el...
Hét és fél év börtönre ítélték azt a férfit, aki idő szomszédját egy szál cigaretta miatt vert meg. A Pécsi Törvényszék...
Odakozmált étel miatt volt riadalom a Magyar Lajos utcában
Nagy mennyiségű füst áramlott ki pénteken kora délutáni egy pécsi, Magyar Lajos utcai, kilencedik emeleti lakás ablakán. A rendőrség szóvivője szerint figyelmetlenség miatt történt az eset, ugyanis a füstöt kályhán felejtett étel okozta.A tűzoltók és a mentők is beavatkoztak, azonban nem sérült meg senki, s a lakóházat sem kellett kiüríteni.Képünk illusztráció.
Részegen bántalmazta anyját a férfi, megy a börtönbe
A Pécsi Törvényszék csütörtökön három év hat hónap börtönbüntetésre, és négy év közügyektől való eltiltásra ítélte el azt a somogyhatvani férfit, aki részegen összeverte édesanyját. A vádlott együtt lakott édesanyjával Somogyhatvanban, egy családi házban úgy, hogy a sértett a házban, a vádlott pedig a ház udvarán található lakóautóban élt.2015. október 17-én, az ittas állapotban lévő vádlott bement a házba, ahol odalépett a szobában alvó sértett mellé, majd szitkozódások közepette több alkalommal rátaposott az alvó édesanyja arcára, illetve mindkét kezére, majd több...
Jön a szezonzáró: akár ezer motoros is összegyűlhet szombaton a Széchenyi téren
Szezonzáró Motoros Gurulásra várják szombaton a pécsi vasparipásokat, fél kettőkor érkeznek meg a Széchenyi térre. Ismét a férfias erőt és tekintélyt sugárzó csodamasinák szemléjére hívják a pécsieket szombaton, amikor ismét megrendezik a Szezonzáró Motoros Gurulást.A rendezvény leglátványosabb pontja a Pécs belvárosán áthaladó közös gurulás, a motorosok várhatóan fél kettőre érkeznek meg a Széchenyi térre, ahol Őri László alpolgármester köszönti őket.A szervezők célja, hogy felhívják a közlekedők figyelmét a motorosokra, különös tekintettel az őszi rossz látási viszonyokra....
Célegyenesben a csatornázás...
A tervezett ütem szerint halad a csatornázás Komló somági városrészében és néhány további utcában. A hét szakasz közül ötöt...
Elhunyt nagyanyja nevére...
Más nevére szóló igazolvánnyal parkolt egy nő és egy férfi Pécsett. Édesanyja nevére kiállított mozgáskorlátozott...
Végzetes ütközés: a motoros...
Amint arról hírt adtunk, súlyos baleset történt csütörtökön délután az 57-es főúton, Kozármisleny közelében, ahol egy motoros...
Elindult a Pécsi...
Idén is elindult a Pécsi Egyházmegye Szabadegyetem konferenciasorozata, amelyben arra keresik a választ az előadók, hogy...
Halálos baleset...
A tragédia az 57-es főút Kozármisleny és Magyarsarlós közötti szakaszán történt. Motorkerékpárossal ütközött egy gépkocsi...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45:...
A teremtett világ védelme is fontos a Park Utcai Katolikus Iskolában
A Park Utcai Katolikus Általános Iskola több éve csatlakozik az Európai Mobilitási Hét keretein belül szervezett Autómentes naphoz. A szülőkkel együtt idén is közel 300-an vonultak fel az iskola épületétől a Duna-partig és vissza. Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájában közös otthonunk, a teremtett világ védelme kapcsán a környezeti nevelés fontosságára is felhívja a figyelmet. „Ugyanakkor vannak pedagógusok, akik képesek újragondolni az ökológiai etikát segítő oktatási módszereket oly módon, hogy azok ténylegesen segítsenek növekedni a szolidaritásban, a...
Pécsett fórumozik a Magyar Önvédelmi Mozgalom, új életre kel a radikális csapat
Dunántúli körútja részeként pénteken Pécsre érkezik László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) vezetője, aki korábban a betiltott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület elnökeként tevékenykedett. Joggyakorlás és segítségnyújtás, szerinte ezek a szervezet legfontosabb feladatai. Néhány évvel ezelőtt Pécsett és Komlón is rendszeresen tettek, mint ők mondták, „egészségügyi sétát" a Magyar Önvédelmi Mozgalom egyenruhás tagjai. A városi szervezet az utóbbi időben ugyan létezett, de aktivitása valamelyest csökkent. Most azonban újabb tagok adták be jelentkezésüket. - Pécsről...
Ismét veteránjármű kiállítás nyílik Pécsett
Szombaton nyílik Pécsett a Vásártéren a III. Őszi Veteránjármű Kiállítás és Börze. A szervezők az árusok mellett a veterán autóval, motorral érkezőket és az éreklődőket is várják.Kapunyitás: 7 órakor.A rendezvény 14 óráig tart, a vendégeknek a rendezők zsíros kenyérrel készülnek.
« Előző
17850 | 17871 | 17892 | 17913 | 17934 | 17955 | 17976 | 17997 | 18018 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

