Elindult a Pécsi Egyházmegye Szabadegyetem konferenciasorozata
2017. szeptember 29. péntek 07:30

Idén is elindult a Pécsi Egyházmegye Szabadegyetem konferenciasorozata, amelyben arra keresik a választ az előadók, hogy Hogyan éljünk? Videó!
Szeptember 20-án ismét szabadegyetemi előadást hallhattak az érdeklődők a Magtár Látogatóközpontban. Az elmúlt években sikeres előadássorozatra most is sokan voltak kíváncsiak. Az első alkalommal a Hit és megismerés témájában Udvardy György megyéspüspök a hitet jelölte meg a környező világ megismerésének forrásaként.
A megismerésben a legnagyobb kérdés az emberi élet és az, hogy az alapvető, végső kérdésekre milyen válasz adható. Ezáltal jutunk el a hit tapasztalatvilágába, ami nem állítható szembe az értelemmel. Éppen Jézus Krisztus személye, a hozzá kapcsolódó hit az, ami bennünket gazdag tartalommal tud eltölteni. - mondta a főpásztor.
Az est másik előadója, Heidl György vallástörténész Szent Pál kolosszeiekhez írt levelének szövegvariánsain és - értelmezésein keresztül mutatta be a megismerés folyamatát. Megnéztem az eredeti, görög szöveget, ami mély értelmezést adott. Hihetetlenül izgalmassá vált az egész szövegrész: mit jelent, hogy Krisztusban van a bölcsesség minden kincse elrejtve? A végső megismerésünk célja az, hogy hasonlóvá váljunk hozzá.
A szabadegyetemi konferenciasorozat október 18-án Élet és megértés címmel folytatódik a Magtár Látogatóközpontban.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...

