Elfogták a körözött férfit a rendőrök Pécsett
Egy 41 éves pécsi férfit igazoltattak a rendőrök kedden Pécsett, a Névtelen utcában. A férfiről az adategyeztetés során kiderült, hogy ellene a Pécsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt adott ki elfogatóparancsot. A férfit azzal gyanúsítják, hogy társával 2015 decemberében egy pécsi áruház előtt megvertek egy férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A férfit rendőrök előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként.
Frontálisan üköztek, hárman életüket veszítették
Hárman meghaltak, három ember megsérült, amikor kedden késő este két személygépkocsi összeütközött Debrecen határában a 354-es számú úton. Az egyik személygépkocsi Debrecen felől Bocskaikert irányába haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött egy szemközt közlekedő másik autóval. A balesetben három személy olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben további három személy is megsérült.
Több milliót csalt ki egy mohácsi nő, nem is létező pályázati támogatások ígéretével
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy mohácsi nő ellen, aki uniós támogatás ígéretével csalt ki pénzt jellemzően pécsi cégektől. Az ügyészség tájékoztatása szerint mohácsi nő 2015. és 2016. között különböző - elsődlegesen pécsi - gazdasági társaságokat keresett fel részben személyesen, részben közvetítő útján. A nő magát pályázatíró társaságok képviselőjének adta ki, és tájékoztatta a cégvezetőket arról, hogy vissza nem térítendő, uniós forrásból származó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által folyósított támogatásokkal...
Íme a Zarándok Galéria...
A pécsi Zarándok Galéria októberben is számos programmal várja az érdeklődőket. - Október 6. 18.00 Eszteri Zsolt festőművész kiállítás megnyitója.- Október 12-én 18.00-kor...Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45:...
Aszfaltoznak a Veress...
Csütörtökön és pénteken a Dr. Veress Endre utcában 08:00 és 15:00 óra között burkolatcserére és javításra kerül sor. A...
Társat kapott a 15 éve...
Újabb különleges állatokkal, három résteknőssel gazdagodott a Pécsi Állatkert gyűjteménye. Az állatok valójában már tavasszal...
Nem járnak a vonatok...
Szünetel a közlekedés a Budapest-Pécs vasútvonalon a Baranya megyei Abaliget és Godisa között, mert egy személyvonat szarvasmarhákat gázolt - közölte a Mávinform kedd délben az...Új atlétikapályát avatnak a...
„Összefogás a sportért" elnevezéssel több mint négy esztendeje indult útjára az a kezdeményezés, amelynek célja az...
Szili Katalin az autonómiatörekvésekről: Európa mélységesen hallgat, Katalónia ügyében is
A katalán függetlenségi népszavazás, valamint a nemrég meghozott új ukrán oktatási törvény elleni tiltakozás adta az apropót arra, hogy megszólaltassuk Szili Katalint, a határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízottat. A korábbi házelnök szerint a határon túli, tömbben élő magyarságnak nem szabad párhuzamot vonnia a Katalóniában történtekkel, a magyar nemzetrészeknek önállóan kell kivívniuk a saját autonómiájukat.- Mi a véleménye az október elsején lezajlott katalán népszavazásról és az azon történt incidensekről? - A katalán embereknek lehetőségük nyílt...
Kápolnaszentelés és szobormegáldás is volt Siklóson
Három maradandó értékkel gazdagodott szeptember 28-án a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola. Udvardy György pécsi megyéspüspök felszentelte a Jézus Szíve-kápolnát, megáldotta az intézmény aulájában elhelyezett Mária-szobrot és az iskola felújított tornatermét. A siklósi iskola közösségének régi álma valósult meg, amikor idén nyáron kápolnát alakítottak ki az épületben. 1921 és 1948 között az intézmény polgári leányiskolaként működött, a nevelési feladatokat a kalocsai iskolanővérek látták el. Ebben az időszakban már volt kápolna az iskola falain belül, de azt az...
Példaképekre mindig szükség van: névadója előtt tisztelgett a pécsi Gandhi iskola
Október másodika a világhírű indiai vezető, Mahatma Gandhi születésnapja. A róla elnevezett intézményben a születése 148. évfordulója alkalmából szerveztek ünnepi programot, amelyre számos partnerüket is meghívták. - Mahatma Gandhi mérhetetlen igazságszeretete és humanizmusa mindannyiunk számára példaként szolgálhat - mondta köszöntő beszédében a gimnázium vezetője. Ignácz István úgy fogalmazott: iskolájuk Gandhi nevét viseli, ezért kötelességük e szellemi örökség életben tartása, éppúgy, ahogy az ősök által hátrahagyott értékek megőrzése is. Ennek jegyében oktatják és...
Táskát lopott a strandról...
A kamerafelvétel buktatta le a tolvajt Beremenden. Lopás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság az ellen a 18 éves...
Csillagász szakkört szervez...
Az érdeklődők megtudhatják, hogyan fejlődött a csillagászat tudománya évezredeken keresztül, megismerhetik bolygónkat, a...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45...
Két díjat nyert a Bóbita...
A Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon járt a Bóbita Bábszínház társulata, ahol a "Torzonborz 2.- Torzonborz...
Várják a határvadász...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja várja a leendő határvadászokat. A toborzócsoport az elkövetkező...
Őri: fontosak az idősek...
„Pécs megbecsüli az időseket, mert ők azok, akik a város fejlődését meghatározták" - jelezte az Idősek Világnapja...
Most a Krisztina téren nőtt egy szeméthalom, egyre több az illegálisan lerakott hulladék
Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember közepén az Endresz György utcában szeméthegyek tűntek fel. Az eset sajnos egyáltalán nem számít egyedinek Pécsett, nemrég a kertvárosi Krisztina téren is „kinőtt" a földből egy bútorokból és tévékből álló halom. Újabb szeméthalom tűnt fel Pécsett, jelezte szerkesztőségünknek egyik olvasónk. Valaki ezúttal a Krisztina téren gondolta úgy, hogy a leselejtezett bútorainak és tévéinek az út menti füves részen van a legjobb helye. Pár méterre innen néhány napon keresztül egy WC csésze árválkodott, meglehetősen szürreális képet...
Tegyél jót! Télicipő gyűjtést szerveznek a rászorulóknak
Télicipő gyűjtést szervez a Zichy Gyula Alapítvány Pécsett a PTE BTK-TTK alujában. Ha van jó állapotú csizmája, cipője, amire nincs már szüksége és felajánlaná olyan embereknek, akiknek nincs, vigye el, ne habozzon.Időpont: 2017. október 3. 9:00-14:00
Új tűzoltójárművek megáldási ünnepségét tartották Pécsett
Három új Rába-Heros Aquadux-X 4000-es típusú gépjárműfecskendő és a rajtuk szolgálatot teljesítő tűzoltó állomány megáldási ünnepségét tartották szombaton délelőtt Pécsett, a Dóm téren. Az ünnepséggel egybekötve, az országban elsőként avatták fel a Disaster Medic II. képzésen végzett tűzoltókat, akik adomány keretében egy új, orvosi felszerelésekkel teli táskát is kézhez vehettek. A katasztrófavédelem folyamatosan fejleszti tűzoltógépjármű-parkját. A hazai tűzoltóautó-gyártás újraélesztésével megkezdődött a gépjárműfecskendők sorozatgyártása, így szeptember 30-án új...
« Előző
17808 | 17829 | 17850 | 17871 | 17892 | 17913 | 17934 | 17955 | 17976 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

