Kovács József költőre emlékeznek pénteken délután
A Rácz Aladár Közösségi Házban pénteken délután öt órától a közelmúltban elhunyt mohácsi költőre, Kovács József Hontalanra emlékezve tartanak zenés irodalmi műsort. A Cigány Kulturális és közművelődési Egyesület, mint kiadó szeretne alkalmat teremteni arra, hogy akik nem tudtak Kovács József Hontalantól a temetésén végső búcsút venni, azok a Halottak napjához kapcsolódó emlékesten róhassák le tiszteletüket. A Rácz Aladár Közösségi Házban (Pécs, József u.4.) a zenés irodalmi műsor pénteken délután öt órakor kezdődik. Ákli Krisztián pécsi drámapedagógus, előadóművész és...
Díjmentesen vehetnek részt a gyerekek a Pannon Filharmonikusok hangversenyén
A fiú című koncertre a szülők ingyenes jegyet vehetnek át 6 és 16 éves kor közötti gyermekeiknek, ha együtt érkeznek a Pannon Filharmonikusok november 9-i előadására. A 19.00 órakor kezdődő hangverseny műsorának összeállítása olyan népszerű műveket tartalmaz, melyek a komolyzenében elmélyült hallgatóság mellett a koncerteket ritkábban látogató közönség számára is élvezetes estét ígérnek. Az együttes Samuel Barber rendkívül népszerű és egyben zseniális műve, az Adagio után Ludwig van Beethoven egyik legszemélyesebb versenyművét, a G-dúr zongoraversenyét adja elő, melyet az...
Sikkasztás miatt emelhetnek vádat egy férfi ellen
Az autó javítására átadott pénzből fizette ki adósságait egy siklósi férfi. Sikkasztás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a 35 éves siklósi férfi ellen, aki augusztus 7-én egy autót és pénzt vett át egy másik férfitól azért, hogy autóját megjavítsa, azonban a javításokat nem végezte el és a kapott pénzt sem adta vissza. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a javításra átadott pénzt nem az autóalkatrészekre, hanem tartozásainak kifizetésére költötte el.A férfi ügyében folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az...
Az első novemberi hétvégén...
Az első novemberi hétvégén is sok napsütés várható, néhol lehet kisebb eső. Napközben többfelé lehetnek 15 Celsius-fok körüli...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Véradást tartanak a...
Mézes csütörtököt tartanak a Pécsi Regionális Vérellátó Központban november kilencedikén. A természet édes adománya a...
Út az MDF-től a KSH elnöki...
Az egykor a Fidesz gazdasági holdudvarához tartozó pécsi közgazdász professzor, Mellár Tamás a Bokros Lajos egykori...
Több településen is lesz...
A héten számíthatunk néhány baranyai településen a NAV munkatársainak ellenőrzéseire. A NAV baranyai munkatársai...
Kifizetik a cafeteriát a...
Módosította a város ezévi költségvetését legutóbbi ülésén a komlói képviselő-testület. A legfontosabb változtatás, hogy a bevételek és a kiadások kedvező alakulása miatt több, korábban...Rákossy nevével riogatott az MSZP Pécsett halottak napján, matricázni fognak
„Új helytartója lesz Pécsnek dr. Rákossy Balázs államtitkár személyében, aki a Varga-tervet hajtja majd végre", jelentette ki csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Szakács László, a szocialisták megyei elnöke. A komlói politikus, országgyűlési képviselő kifejtette, az egyik, szerinte e a városházához közel álló hírportálon megjelent írásból értesült arról, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, a pécsi illetőségű Rákossy Balázs lehet Páva Zsolt utóda.Szakács szerint a hírt nem cáfolták a kormányoldalról,...
Volt nevelőapja ajtaját rúgta be a dühös férfi
Egy férfi kért segítséget a rendőröktől szerdán, mert egykori nevelt fia egy korábbi családi sérelem miatt megjelent siklósi lakásánál, azonban nem engedte be, ezért a férfi a ház előtt lévő kerékpárját a ház falához vágta. A férfi ezután bement a lépcsőházba és a bejelentő lakásának bejárati ajtaját úgy megrúgta, hogy az ajtó megrepedt. A rendőrök a 34 éves helyi férfit előállították, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte tettét.Ellene a Siklósi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Négyszer szúrta meg randipartnerét a fiatal nő
A vádlott fiatal nő a tavalyi évben egy internetes közösségi oldalon, álnéven regisztrált, így ismerte meg a sértett férfit, akivel megállapodott abban, hogy személyesen is találkoznak. Tavaly augusztusban a vádlott a lakóhelyén találkozott a sértettel, majd másnap a sértett lakóhelyére utaztak, ahová éjfél körül értek. A férfi házában beszélgettek, filmet néztek, majd a vádlott, a hajnali órákban, az ágyában alvó sértett férfit, a felsőtestén négy alkalommal megszúrta.A sértett sérülései közül egy közvetlenül életveszélyes volt, mely akár halált is okozhatott volna, de azt...
Nyitott autóból lopott...
Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság az ellen a 32 éves helyi férfi ellen, aki...
A Nagy János Trió...
Nagy János saját trióját (Hard Line Trió, később Nagy János Trió néven) 1994-ben alapította. A trióval a 2001 évi Mediawave...
Műsorára tűzi a Duna a...
November 4-én, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján tűzi műsorára a közmédia a Mecseki Láthatatlanok című filmet. Az...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 -...
Országos Rajzfilmünnep:...
A 15 éves KEDD Animációs Stúdió nagy rajzfilmfelfordulást szervez november első hétvégéjén. Támogató partnerei...
Pécsett rendezik meg a...
Az emberközpontú tudomány témakörét járja körbe november elejétől egy hónapon át előadásokkal, kiállításokkal és...
Könnyen tűzveszélyt okozhatnak a mécsesek
Mindenszentek és Halottak napján történő megemlékezés, melynek során sokan gyertyákat és mécseseket gyújtanak könnyen tűzveszélyt okozhat. November elsején Mindenszentek napján, az azt követő Halottak napján és a Magyarországon is egyre több helyen megünnepelt Halloween alkalmával sokan gyújtanak gyertyákat, mécseseket a temetőkben és otthon is. A zárt térben óvatlanul gyertyát gyújtók könnyen tüzet okozhatnak és ugyancsak veszélyeket rejt a mécsesek, lámpások száraz avar környezetében történő használata. A statisztikák szerint az évnek ebben az időszakában megemelkedik...
Egyre több elektromos autó lehet Pécsett, ha megépülnek az új töltőállomások
Még viszonylag kevés elektromos autó fut a pécsi utakon, hiszen a városban alig található töltőállomás. A civilek szerint nem csak a településeken, hanem az országutak mentén is szükség lenne ilyen berendezésekre, e nélkül ugyanis szinte lehetetlen megközelíteni Pécset. A gazdasági minisztérium tájékoztatása szerint hamarosan akár tíz új töltőt is telepíthetnek. Hiába jár számos kedvezmény a vásárláskor, hiába lényegesen olcsóbb az üzemeltetésük, mint a benzines, dízeles társainak, az úgynevezett e-autók még ritkaságszáma mennek Pécsett. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok Közössége...
A Golestan a Pécsi Vonósokkal koncertezik a Kodályban
A Golestan legkedveltebb dalait ezúttal a Pécsi Vonósok és a Vocapella közreműködésével előadva hallhatja a közönség a Kodály Központban. A világzene és a klasszikus zene e különleges fúziója új világba kalauzolja el a keleti hangzások kedvelőit. A tradicionális perzsa hangszerek dallamai a datolyafák árnyékába csalogat, a vonósok hangja a nyári esők, gránátalma illatú szelek világába kalauzol, megédesítve a szomorkás őszi esték hangulatát.Helyszín: Kodály KözpontIdőpont: november 4. 19.00
« Előző
17472 | 17493 | 17514 | 17535 | 17556 | 17577 | 17598 | 17619 | 17640 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

