Januárig látogatható az egyiptomi és a Cella Trichora-kiállítás

Januárig látogatható az egyiptomi és a Cella Trichora-kiállítás A kiemelt érdeklődésre való tekintettel a Janus Pannonius Múzeum meghosszabbítja a Kincsek a Nílus partjáról, valamint a Korszakokon átívelő történelem című tárlata látogatási idejét 2018 januárjáig.  A Kincsek a Nílus partjáról kiállítás egyik része (Csontváry Múzeum) az emberek és az istenek világát, valamint a közöttük zajló kommunikáció lehetőségeit mutatja be, a másik (Múzeum Galéria) pedig a halottak birodalmába vezet be, amelynek ura az ókori Egyiptomegyik legfontosabb istene, a túlvilág királya, Ozirisz. A kiállításhoz kapcsolódóan a Janus Pannonius Múzeum páratlan...

Két személykocsi ütközött Belvárdgyulánál az 57-esen

Két személykocsi ütközött Belvárdgyulánál az 57-esen Pénteken délután Mohács és Pécs között, Belvárdgyulánál összeütközött két autó, egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki a roncsokból.  Két személygépkocsi karambolozott az 57-es főúton, a 22-es kilométernél, Belvárdgyula külterületén, a szerpentinen.A baleset feltehetően úgy történt, hogy az egyik kocsi átsodródott a szemközti sávba, ahol egy érkező másik kocsi vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést. A pécsi hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágó segítségével emeltek ki az egyik járműből. Az úton félpályán halad a forgalom.

A PTE Táncegyüttes Kínában képviseli hazánkat

A PTE Táncegyüttes Kínában képviseli hazánkat A PTE Táncegyüttes hét tagja képviseli a Pécsi Tudományegyetemet a Hangzhouban, Kínában megrendezésre kerülő World Leisure Expon, az International Young People's Concert Group egyetlen magyar csapataként.  Október 26. és 30. között a világ különböző részeiről érkező előadói csoportok minden nap bemutatják saját programjukat, így a pécsi együttes mellett szerepel a repertoáron francia rock and roll zenekar, olasz rockzenekar, szlovák-felvidéki magyar popzenekar, dél-afrikai dobosok, török, sri lankai, indonéz, orosz és lengyel táncosok produkciója is. Sőt, a csapatok...

Jól járt a vokányi gyilkos...

Jól járt a vokányi gyilkos exe: 12,5 milliós kártérítést ítéltek meg a börtönévekért Több mint 12,5 millió forintos kártérítést ítélt meg a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek, akinek a férjét 2000-ben...

Táskát lopott a pécsi...

Táskát lopott a pécsi férfi, most előzetesben ül A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy fiatal pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra társtettesként elkövetett...

Késsel próbált kirabolni...

Késsel próbált kirabolni egy pécsi trafikot egy férfi, nem jött össze, lecsukták A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett...

Ideiglenes...

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Pécsett Mindenszentek és halottak napja alkalmából ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. október 27-én 6 órától 2017. november...

Így zajlott a missziós nap...

Így zajlott a missziós nap Pécs-Gyárvárosban - VIDEÓ! Október harmadik vasárnapja missziós világnap. Ehhez kapcsolódóan missziós napot szervezett a Pécs-Gyárvárosi Plébánia október...

Szeles, többször esős lesz...

Szeles, többször esős lesz az utolsó októberi hétvége Az utolsó októberi hétvégén is egyre kevesebb helyen várhatók 15 fok körüli maximumok, ráadásul többfelé erős, néhol viharos...

Telt házzal és nagy sikerrel indult a Pécsi Cirfandli Esték első beszélgetése

Telt házzal és nagy sikerrel indult a Pécsi Cirfandli Esték első beszélgetése Pécsi Cirfandli Esték címmel indított kulturális programsorozatot a Pécsi Polgári Szalon Egyesület, melynek első beszélgetésén az MTA alelnöke, dr. Freund Tamás neurobiológussal és Tillai Aurél karnaggyal beszélgetett  Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár. A beszélgetéssorozat már az első alkalommal telt házzal és nagy sikerrel indult.  A 2015-ben újjászületett Pécsi Polgári Szalon Egyesület küldetése, hogy a Pécs városáért tenni akaró pécsieket összefogja elsősorban azokat, akik fontosnak tartják a magyar nemzet hagyományos értékeit, az európai kulturális...

Eredményes volt a piaci akció Pécsett

Eredményes volt a piaci akció Pécsett A NAV baranyai munkatársai a Pécsi Vásárcsarnokban 12 napon át folyamatosan ellenőrizték a kereskedőket, árusokat. Elemezték az online pénztárgépek adatait és próbavásároltak is. Az ellenőrzések ötödében állapítottak meg szabálytalanságokat az ellenőrök.    Az október elején befejeződött ellenőrzés-sorozat hasznos tapasztalatokkal zárult a revizorok számára. A pécsi Vásárcsarnokban dolgozó kereskedők és árusok közül többeknek azonban azzal kellett szembesülniük, hogy a mulasztásuk nem marad következmények nélkül.Az akció ideje alatt a hivatal munkatársai figyelemmel...

Árokba hajtott gépkocsijával egy nő, ittas volt

Árokba hajtott gépkocsijával egy nő, ittas volt Letért az úttestről személygépkocsijával, majd a vízelvezető árokba hajtott egy 40 éves pécsi nő október 26-án 13 óra 30 perckor Perekeden, a Fő utcában.   A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre. A nő vezetői engedélyét a rendőrök elvették.A gépjárművezető ellen a Pécsi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Újabb sértettek...

Újabb sértettek jelentkeztek az uniós támogatás ígéretével csaló páros ügyében A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség harmadszor nyújtott be vádiratot azzal a két nővel szemben, akik uniós támogatás...

Ismét összegyűltek Baranya...

Ismét összegyűltek Baranya barátai, a 650 éves pécsi egyetem jövője volt a téma Hagyományosan minden esztendőben az utolsó októberi csütörtökön gyűlnek össze a Baranya Barátaink Köre tagja. Így volt ez most...

Ingyenes könyvtári...

Ingyenes könyvtári programon vehetnek részt Az Apáczai Csere János Fiókkönyvtárban tartanak ingyenes programot pénteken, délelőtt fél tíztől.   Szeretettel várnak...

Blama: böribe szállítása...

Blama: böribe szállítása közben megpattant egy bűnöző Hírportálunk értesülései szerint csütörtökön délután a Búza téren oldott kereket börtönbe szállítása közben egy előzetes...

Traffipax pénteken Pécsett...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.15 - 08.45...

Vona Gábor nem tudja, hány...

Vona Gábor nem tudja, hány aláírás gyűlt össze a béruniós kezdeményezésük kapcsán Sem Fogarasi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje, sem Vona Gábor pártelnök nem tudott válaszolni csütörtökön a...

Hangfoglaló Program: támogatást kapott a Nappali Bár is

Hangfoglaló Program: támogatást kapott a Nappali Bár is Húsz induló zenekar és 88 klub kapott támogatást az NKA Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) Program új évadának első két alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére összesen 40 millió, a klubok koncertek szervezésére 196,5 millió forintot fordíthatnak. A sikeres vidéki pályázó klubok között van mások mellett a pécsi Nappali Bár is.    "A negyedik évadot új, átfogó elnevezéssel, Hangfoglaló Programként indítjuk, amely az eddiginél jobban kifejezi a kezdeményezés sokszínűségét. Köszönet Cseh Tamás családjának, hogy 2014-től idén őszig térítés...

Migránsok támadtak rá fiatalokra az M60-as autópályán Mohács közelében

Migránsok támadtak rá fiatalokra az M60-as autópályán Mohács közelében Két fiatal lány és egy fiú ült abban a Pécsre tartó autóban, amely szombat éjjel állt meg Mohácstól nem messze az M60-as autópályán, és rájuk rontottak a migránsok - írja a Pécsma . Az M60-as pálya az országhatártól nagyjából 8-10 kilométerre halad el, az elmúlt hetekben a sztráda mellett fekvő Szajk, Babarc Sátorhely, Majs és Bóly térségében nagyjából 250 migránst kaptak el a rendőrök, a környéken élők nem egyszer találkoznak rendőrkonvojokkal.Ezúttal egy olvasó arról számolt be, hogy miután egyikük rosszulléte miatt megálltak a pályán szombat éjjel, megtámadták őket a...

Idén is lesz adventi különvonat Pécsről Zágrábba

Idén is lesz adventi különvonat Pécsről Zágrábba Egy jó ebéd Zágráb egyik legjobb éttermében? Esetleg egy finom karácsonyi süti egy hangulatos cukrászdában? Vagy inkább ajándékokat vásárolna? Netán forralt bort kortyolgatna az adventi vásárban? Vagy csak sétálgatna az ünnepi fényárban úszó utcákon, tereken? Mindez akár egy nap alatt is lehetséges: a MÁV-START-tal idén is megéri az adventi Zágrábba látogatni.  A tavalyi sikeren felbuzdulva a MÁV-START idén is indít különvonatot december 9-én Zágrábba, Európa egyik legszebb adventi vásárába. A vonat 7 óra 25 perckor gördül ki a pécsi vasútállomásról, Zágrábig Szentlőrincen,...