Nagy Zoltán, alias Zolixplorer szerint Pécs fotogén város, Angliában is megállná a helyét
Mindössze nagyjából fél éve foglalkozik komolyabban a fotózással Nagy Zoltán, képei mégis nagy sikert aratnak a közösségi oldalakon. A pécsi születésű fiatalember szerint városunkat fotogénné teszik a régi épületek, a hangulatos utcák és a Mecsek. A fényképezés mellett másik szenvedélye az utazás, most éppen Ázsiát vette célba. - Mióta foglalkozik fotózással? - Mindig is érdekelt a fényképezés, de az első profi gépemet csak tavaly nyáron vettem meg - vágott bele Nagy Zoltán (képünkön), aki a legnépszerűbb közösségi oldalon Zolixplorer név alatt osztja meg munkáit. - Szinte...
A Pécsi Balett is fellép a Budapest Táncfesztiválon
A San Francisco-i kortárs balett-társulat, az Alonzo King Lines Ballet lesz a díszvendége az idei Budapest Táncfesztiválnak, amelyet február 20. és március 1. között rendeznek meg a fővárosban, s amelyen a Pécsi Balett és fellép. A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Lines Ballet táncosai a világ minden tájáról meghívott neves zeneszerzőkkel, zenészekkel és vizuális művészekkel együttműködve keltik életre a "koreográfus által megálmodott látomásokat" - közölték a szervezők az MTI-vel. A társulattól két koreográfiát láthat a közönség: a természet dallamaira...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:07.45 – 09.15 6-os főút, Hird belterülete 09.30 – 11.00 6-os főút 188 KM szelvény 11.15 – 12.45 Pécs, Üszögi út 13.45 – 15.15 Pécs, Zsolnay Vilmos út 15.30 – 17.00 Pécs, Siklósi út 17.30 – 19.00 Pécs, József Attila utca
A Biokom ügyvezető...
A Magyar Közszolgáltatók Egyesülete (MAKE) Kecskeméten tartotta meg 2017. évi záró rendezvényét és közgyűlését. Az éves...
Tarolt a ZsÖK a Made in...
Négy díjat nyertek el a Zsolnay Örökségkezelő NKft.-hez tartozó intézmények és programok január 5-én, a Made in Pécs-díj...
Játékos zenei program lesz...
Játékos zenei program három évnél fiatalabbaknak a Kodály Központban, január kilencedikén délután négy órától. A...
Kigyulladt Pécsett egy ház...
Tegnap este Pécsen kigyulladt egy családi ház villanyóraszekrénye. A tűz nem terjedt át másra, a pécsi hivatásos...
Színes ismeretterjesztő...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2018-ban is színes ismeretterjesztő előadásokkal várják a...
Fiatalok loptak füstölt...
Egy oldi ház melléképületéből lopott el füstölt húskészítményeket két helyi férfi. Egy 18 éves férfi ellen lopás és...
Nem fizetett egy pécsi benzinkúton, Bambit ábrázoló tetkója buktatta le a férfit
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki gépkocsijának rendszámát meghamisította, majd tankolás után fizetés nélkül távozott egy pécsi benzinkútról. A vádlott gépkocsijának rendszámtábláján szereplő számjegyeket ragasztotta át szigetelőszalaggal, majd az így meghamisított forgalmi rendszámú autóval 2016. májusában tankolt egy pécsi benzinkúton. A vádlott a töltőállomásról fizetés nélkül távozott, azonban a biztonsági kamera rögzítette az eseményt. A nyomozó hatóság ismeretlen tettes ellen kezdte meg az eljárást, azonban részben a gépkocsi...
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Baranya megye véradásai - 2018. január 8. - 14.Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.hétfő: 8.00 - 17.00 óráigkedd, szerda, péntek: 8.00 -15.00 óráigcsütörtök: 8.00 - 17.00 óráig „Sportos csütörtök" (részletek:www.ovsz.hu)Komlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő - péntek:7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00 - 12.00 óráigcsütörtök: 8.00 - 14.30 óráigKülső véradási helyszínek és időpontok:01. 09. kedd-...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 7.45 - 9.15: 6-os fkl-i út 204 KM szelvény9.30 - 11.00: Görcsöny, Rákóczi út11.15 - 12.45: Pécs, Nyugati ipari út13.45 - 15.15: Szalánta, Hunyadi út15.30 - 17.00: 58-as fkl-i út 7 KM szelvény17.30 - 19.00: 58-as fkl-i út 4 KM szelvény
Csaknem 18 Celsius-fokot...
A nappali országos melegrekord is megdőlt vasárnap - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI...
Hétfőn kezdik a kidobott...
Halomban gyűlnek a karácsonyfák Pécs számos pontján. Nem sokáig maradnak már ott, a BIOKOM Nonprofit Kft. hétfőn kezdi az...
Akt, montázs és ellentétek:...
Az érzékelhető felosztása – ezzel a címmel nyílik kiállítás január 11-én (csütörtökön) a Zsolnay Kulturális...
Nem csak lövésre lesz jó:...
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a lőteret is magában foglaló multifunkciós...
Más pénztárcáját tette...
A rendőrök nyolc órán belül elfogták a tolvajt. Lopás miatt nyomozott a rendőrség az ellen az 36 éves mohácsi nő ellen, aki...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Meghalt DJ Zefil, a hazai hiphop ismert pécsi alakja, gyűjtés indult a temetésére
Pénteken elhunyt DJ Zefil, azaz Szobics Ferenc, adta hírül a langologitarok.blog.hu . Az ismert lemezlovas váratlan halála megdöbbentette a rajongókar, búcsúztatója vasárnap este hatkor lesz a Ti-Ti-Tában. Gyűjtés is indult. A halál okáról egyelőre nincsenek bővebb információk. Zefil 1994-ben, szülőhelyén, Pécsen szervezte meg első hiphop-buliját, ahol akkor még CD-ről és kazettákról pakolta a zenét, de nem sokkal később áttért a bakelitre, és nem is jött le róla soha. Folyamatosan fejlesztette a mixelési és skratch technikáját, közben pedig folyamatosan szervezte a bulikat....
Asztrik-ereklye érkezik vasárnap a pécsváradi plébániára
Pécsvárad első apátja, aki a szent koronát Magyarországra hozta, Asztrik apát, bencés szerzetes volt. Most Asztrik-ereklye kerül a pécsváradi plébániára. Szombaton Kalocsán, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek átadta a pécsváradi plébánia számára adományozott Asztrik-ereklyét. Az ünnepen Pécsváradról és a hozzá tartozó településekről mintegy félszáz zarándok vett részt.Vasárnap 9 órakor a Pécsváradi Plébániatemplomban bemutatják az ereklyét. A templomban a hívekkel közösen helyezik ki tiszteletadásra az első pécsváradi apát ereklyéjét...
Már csak néhány hét, és kezdődik a mohácsi busójárás: február nyolcadikán indul a télűzés
Idén meglehetősen korán, február 8-án kezdődik a busójárás, úgyhogy elképzelhető, hogy a maszkásoknak bőven lesz dolguk a télűzéssel. Harmincöt helyszínen nyolcvan program várja majd az érdeklődőket, nemcsak a busójárás fő napjain, hanem pénteken és szombaton is. Tavaly február 23-án öltött először maszkot apraja-nagyja Mohácson, idén viszont jóval korábban, február 8-án kezdődik a busójárás.A télűző népszokás időpontját a tavaszi napfordulót követő első holdtölte dátuma határozza meg, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap farsangvasárnap, ami a mindig...
« Előző
16758 | 16779 | 16800 | 16821 | 16842 | 16863 | 16884 | 16905 | 16926 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

