Példaértékű közösség: a szülők önkéntes munkával segítették az óvodai udvar felújítását
A gyerekek legnagyobb örömére számos új játékkal gazdagodik az Apáczai Óvoda 2-es épülete. A munkából a szülők is kivették a részüket, a napokban önkéntes munkában végezték el a tereprendezést. Az intézmény mellett működő alapítvány vezetője szerint példaértékű közösség kovácsolódott össze. Csúszdával, hálós mászókával felszerelt vár, kisvonat, döci, hinták és még mókuskerék is kerül hamarosan a Kertvárosban található Apáczai Óvoda 2-es épületének udvarára. A fejlesztés jórészt a Cifra Palota Alapítványnak, valamint az intézménybe járó lurkók szüleinek köszönhetően valósul meg. A...
Pécsett rendezik a nemzetközi kínai nyelvi verseny elődöntőjét pénteken
Pécs ad otthont pénteken a Chinese Bridge, azaz a Kínai Híd elnevezésű nemzetközi kínai nyelvi verseny egyetemi hallgatóknak hirdetett magyarországi elődöntőjének. A Kínai Híd nyelvi verseny a Kínai Nyelvoktatási Tanács, a Hanban nagyszabású nemzetközi versenye, amelynek keretei között a résztvevők egyetemi hallgató, középiskolás és Kínában tanuló diák kategóriában mérhetik össze tudásukat. E világszerte egyre népszerűbb verseny elődöntőit évente húsz országban tartják, a döntőt Kínában rendezik - írták a közleményben. A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége,...
A nagyszentmiklósi kincs másolatai érkeztek Pécsre
Több mint 200 éve, 1799-ben kerültek elő a bánáti Nagyszentmiklós határában azok az avarkori aranytárgyak (korsók, poharak, tálak), amelyek közül a fennmaradt 23 db aranyedény kalandos körülmények között előbb Pestre, majd Bécsbe került. A szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában van a leletegyüttes hiteles, galvanoplasztikai másolata, melyet az április 26-án a Csontváry Múzeumban (Pécs, Janus Pannonius u. 11.) megnyílt kiállítás keretei közt a nagyközönség számára is bemutattak. A bánáti Nagyszentmiklós (ma Sannicolau Mare, Románia) határában 1799. július 3-án árokásás...
Traffipax pénteken Pécsen...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Szakmai napot tartottak a...
Mozgalmas volt az április a mohácsi Szent Ferenc óvodában. Április közepén az óvoda pedagógusai a Pécsi Egyházmegyével...
Többfelé harminc fok körüli...
Jellemzően sok lesz a napsütés, helyenként 30 fokig is melegedhet a levegő a hosszú hétvégén, de eső is várható - derül ki az...
Kutyás futás miatt lesznek...
„Kutyás futás" miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton Pécsett. A Baranya Megyei...
A Bostoni Ifjúsági...
Nem múlhat el zenei évad anélkül, hogy Benjamin Zander ne nyúlna hozzá újra Mahler valamelyik szimfóniájához. Az osztrák-cseh...
Felfüggesztettel megúszta...
A Komlói Járásbíróság 2018. április 25-én kihirdetett ítéletével, a büntetlen előéletű vádlottat 3 rendbeli állatkínzás...
Egzotikus élőlény, mint háziállat? Mutatjuk, mi a teendő, ha például kígyót tartana otthon
Nem gondolnánk, de bizony számos olyan állatbarát él Baranyában, akik nem átlagos háziállatot tartanak otthon, hanem valamiféle egzotikus élőlény van a birtokukban. Szebeni Zsolt állatorvos praxisában sem számít ritkaságnak, ha különleges állatot kell ellátnia, például császározott meg már kígyót. Annak jártunk most utána, hogy melyek a leggyakoribb egzotikus állatok a megyében, s mi a menete annak, ha valaki ilyet szeretne örökbe fogadni. Nem megszokott, ha valaki hobbiállatnak visz haza, tegyük fel, egy tarantulát, azonban mégis akadnak olyan „gazdik", akik nem...
Közeledik PFZ Pannonicum sorozatának záró koncertje
Május 5-én a 4G sebessége söpör vérig a Kodály Központ széksorai között, de egyáltalán nem a mobiltechnológia terén megszokott formában! Grieg Holberg-szvitje, Ravel G-dúr zongoraversenye, majd Grieg g-moll vonósnégyese hangzik el, melyet a koncert dirigense, Vass András (képünkön) saját átiratában hallgathat meg a közönség a Pannon Filharmonikus előadásában. A Pannonicum-bérletsorozat záró hangversenyén Grieg népszerű Holberg-szvitje vezeti fel Ravel zongoraversenyét, mely a kitűnő horvát zongoraművész, Dejan Lazić előadásában szólal meg. „A fizikában tény, hogy az...
Örülhetnek a lurkók, egymás után újulnak meg a játszóterek a városban
Nemrég készült el a Nagy Imre úton lévő játszótér, ahol többek közt megújult a homokozó, kicserélték a hintákat és ütéscsillapítókat is elhelyeztek. E mellett az Endresz utcában is nekiláttak a munkálatoknak, hamarosan pedig a Szilárd Leó parkban található kosárpálya kerítését is kicserélik. A gyerekek legnagyobb örömére több játszótér is megújul idén tavasszal Pécsett. Erdős Réka, a városüzemeltetésért felelős BIOKOM Nonprofit Kft. sajtófelelőse érdeklődésünkre elmondta, a folyamatos karbantartás mellett új játékokat is kihelyeztek az elmúlt időszakban. - A kertvárosi Nagy Imre...
Terrortámadással...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a pécsi férfivel szemben, aki 2017. őszén több alkalommal mészárlással,...
Gyógyszertárból lopott...
Egy nő kért segítséget a rendőröktől 2018. április 25-én 15 órakor azért, mert egy siklósi gyógyszertárban valaki ellopta a...
Állati napon vehetünk részt...
Számtalan színes programmal, egy állati napra várják a látogatókat a Zsolnay Negyedben. A program:10.00-12.00 Madarat...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 -...
Együtt lép fel a Pécsi...
Először tart közös táncestet a Pécsi Balett és a PTE Táncegyüttes, amelyre május 14-én kerül sor a pécsi Kodály...
Madaras Zoltán válthatja...
Lapunk információ szerint a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési frakciója a szigetvári illetőségű Madaras Zoltánt jelöli a megyei...
Seprűvel feszegette a tetőlemezeket a tolvaj
Egy komlói telephely vezetője tett bejelentést a rendőrségre azért, mert 2018. április 24-én délelőtt arra lett figyelmes, hogy egy ismeretlen férfi egy seprűnyéllel és egy vascsővel éppen lemezeket feszeget le az egyik épületről. A tulajdonos azt is elmondta a rendőröknek, hogy körülbelül 70 ezer forint értékű színesfém tűnt el a helyszínről. A rendőrök a tetten ért 36 éves helyi férfit előállították, gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és azt is elmondta, hogy két nap alatt több alkalommal is adott le a telepről származó színesfémből egy helyi átvevőhelyen.A férfi...
Új termék gyártásába kezd a pécsi Honsa Kft.
Új termék gyártásába kezd és növeli dolgozói létszámát idén a pécsi Honsa Kft. - tájékoztatta az autóalkatrészek előállításával foglalkozó német tulajdonú társaság kedden az MTI-t. Közleményükben azt írták: termékeik köre kalaptartóval bővül, ezzel összefüggésben még a nyárig 50 ember felvételét tervezik. Utaltak rá, hogy az 1999-ben, a Koller-csoport részeként alapított vállalkozás korszerű gépparkkal, robotizált gyártósorral magas technológiai színvonalon végzi csomagtér- és pótkerék-fedlapok gyártását olyan autóipari megrendelőknek, mint a Jaguar, a Land Rover vagy az...
Hárman sérültek meg egy pécsi balesetben
Két autó ütközött össze Pécsett, a Csikor Kálmán utca helyszínen. A balesetben hárman könnyebben sérültek. Szerdán délelőtt 11 óra körül ütközött össze két autó Pécsett, a Csikor Kálmán utca helyszínen. A balesetben három ember szenvedett könnyebb sérüléseket.A helyszíni szemle időtartama várhatóan egy óra, a helyszínen teljes útlezárás van érvényben.
« Előző
15603 | 15624 | 15645 | 15666 | 15687 | 15708 | 15729 | 15750 | 15771 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Faggyal, havazással és széllel...

