Három baranyai műemlék felújítását is díjakkal ismerték el
A műemléki világnapon Szentendre városában adták át az idei évben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által kiemelkedőnek ítélt műemléki felújításokat elismerő díjakat. A kiosztott három díjból kettő Baranyába került. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága - mint a műemlékvédelem legnagyobb nemzetközi civil szervezetének magyar tagja - igyekszik a társadalom, a széles nyilvánosság figyelmét felhívni az építészeti és kulturális örökség folyamatos és szakszerű gondozásának, megőrzésének, továbbörökítésének fontosságára. A szakmai szervezet ennek érdekében 2006 óta évente...
Megjelent a 30Y tizedik nagylemeze, az EGY
A 30Y zenekar EGY névre keresztelt koncertlemeze a héten fizikai és digitális formában is megjelent. A premier alkalmából két nagyszabású lemezbemutatót tartottak a héten:kedden az A38 Hajón (ahol a felvételek java része készült), szerdán pedig Pécsett mutatták be közönségnyilvánosság előtt a lemezt.
A vállalkozóvá válást segítő pályázatot hirdettek Baranyában
A Baranya Megyei Kormányhivatal pályázatot hirdet az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére. A pályázatok benyújtásának határideje 2018. május 28. A támogatás célja a Baranya megyében legalább egy hónapja folyamatosan nyilvántartott álláskeresők, illetve a rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyek önfoglalkoztatásának elősegítése beruházási célú, vissza nem térítendő támogatással.A pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően a pályázatokat egy eredeti példányban, valamennyi oldalt aláírva, összefűzve...
Előbb ellopta a kulcsokat,...
Vádemelést javasol a rendőrség két férfi ellen, akik egy hegesztőgépet loptak el egy drávasztárai ingatlanból. ...
Pénteken kezdődnek az...
Május 4-én, pénteken megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Baranyában 3 724 tanulótól összesen 12 246 közép- és 1 469...
Traffipax vasárnap Pécsen...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Lángol egy családi ház...
Egy száz négyzetméteres, kétszintes családi ház tetőszerkezete kapott lángra Pécsett, a Mártírok útján szombaton...
Egy pici yorkshire két...
Vidáman telt a szombat a Pécs Plázánál, idén is sok gazdi és kutyus mérettette meg magát a Tavaszi Kutyás Futáson....
Már a közönség is láthatja...
Új lakóval gazdagodott a közelmúltban az állatkert, megérkezett Marci, a Pécsi Állatkert történetének első alpakája. ...
Nem jött be a tipp, hiába törték fel, üres volt a széf
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a három férfi ellen, akik mikrohullámú sütőt loptak, és egy faliszéfet törtek fel Hiricsen. Egy 24 éves hiricsi férfi ellen lopás, egy 17 éves hiricsi, és egy 49 éves harkányi férfi ellen pedig lopás kísérlete miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. A gyanú szerint a 24 éves férfi 2018 januárjában betört egy hiricsi ingatlanba, és ellopott egy mikrohullámú sütőt. A férfi később elmesélte 17 és 49 éves társainak, hogy betört egy házba, ahol kutatás közben talált egy széfet, amit nem tudott kinyitni. Társai ezután...
Az óvónők szúrták ki a zenei hallását: újabb virtuózunk, Kiss Péter a harmonika szerelmese
A Pécsi Művészeti Gimnáziumban tanuló Kiss Péter produkcióját április 20-án láthatták a nézők a Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán, amellyel nagy sikert aratott a zsűri körében. Péter a Tinik korcsoportjában jutott tovább a Virtuózok negyedik szériájában. - Hogyan kezdődött a zene iránti érdeklődésed?-Óvodás koromban az óvónők vették észre, hogy jó a ritmusérzékem és a zenei hallásom. Ők ajánlották, hogy próbáljam ki az énekszakot a zenesuliban, de akkor még túl kicsi voltam ehhez. Viszont a hangszereket kipróbálhattam, és választhattam is. Végül a...
Bombariadó miatt vonultak ki a rendőrök a Király utcába
Frissítve: nem találtak robbanóeszközt. Pénteken hét óra után perccel szirénázó rendőrautók érkeztek a Király utcába. Úgy tudjuk, bombariadó volt az egyik vendéglátó-egységben. Az érintett vendéglőt kiürítették, az utca egy részéből kiterelték a gyalogosokat is. Információink szerint egy ismeretlen bombarobbantással fenyegetőzött. Pénteken fél nyolckor a rendőrség megerősítette értesülésünket: egy ismeretlen telefonon azt közölte, bomba fog robbanni. A helyszínt átvizsgálták, robbanóeszközt nem találtak.A még ismeretlen telefonáló ellen közveszéllyel való fenyegetés miatt...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
A városházán vették át...
Dr. Hoppál Péter és dr. Mellár Tamás is átvette pénteken országgyűlési megbízólevelét a pécsi városházán. Mellár Tamás...
e-Szja: sokan nem hagyják...
Több mint 2 milliószor léptek már be a NAV az e-Szja felületére az ügyfelek, hogy megnézzék az szja-bevallási tervezetüket. A...
Új játszótér, műfüves...
A sport szerelmeseinek kedvezve korábban létesült wakeboard pálya, futópálya és liget után a családok és a gyermekek számára...
Világsztár érkezik Pécsre,...
A Real Group bejárta a világot, fellépett a 2002-es foci vébé nyitóünnepségén, sőt, a svéd királyi esküvőn is! Május 20-án a...
Májusban indul a kenutúra...
A korábbi években állandóan nagy népszerűségnek örvendő gemenci kenutúrák idén tovább folytatódnak, sőt 2018-ban újabb...
Édelmann Szofi nyerte a PTE Hangja 2018-as versenyét
A bólyi Édelmann Szofi nyerte a PTE Hangja 2018-as versenyét. A két napos megmérettetésen a döntőbe került három lány közül a joghallgató lány vitte a prímet. A verseny első fordulójára március 20-án került sor, ahol kiválasztották a legjobb 24 versenyzőt, majd a második körben ez a szám feleződött. A döntőt április 25-26-án rendezték meg a PEN (Pécsi Egyetemi Napok) -1 és 0. napján.
Megzenésített verseket hallhatunk változatos stílusban
Az OSTINATO egy vállalkozás a minőségi kultúra évtizedeken átívelő művelésére. A műfaj egy igazi „crossover", hiszen a zenétől függetlenül íródott költemények dallá formálásáról van szó. Mindezt különböző korosztályok képviselő adják elő. A stílus változatos, de még is egy szóban összefoglalható: OSTINATO. Az együttes immár 25 esztendeje kötődik a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumához.A részvétel ingyenes!Időpont: 2018. május 3., 19:00 óraHelyszín: Művészetek és Irodalom HázaRészegen borult fel kocsijával egy férfi a Kálvária úton, kiderült, hogy jogsija sincs
Egy balra ívelő kanyarban ütközött az út jobb szélén lévő kandelábernek, majd járművével felborult egy személygépkocsit vezető férfi pénteken 19 óra 30 perckor Pécsett, a Kálvária utcában. A 45 éves helyi férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív jelzést mutatott, ezért őt a rendőrök további mintavételre előállították. Az intézkedés alkalmával az is kiderült, hogy a balesetben könnyű sérülést szenvedő férfi még vezetői engedéllyel sem rendelkezik. A gépkocsivezető ellen a Pécsi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének...
« Előző
15582 | 15603 | 15624 | 15645 | 15666 | 15687 | 15708 | 15729 | 15750 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

