Nem jött be a tipp, hiába törték fel, üres volt a széf

2018. április 28. szombat 09:40

Nem jött be a tipp, hiába törték fel, üres volt a széf

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a három férfi ellen, akik mikrohullámú sütőt loptak, és egy faliszéfet törtek fel Hiricsen. 

 

Egy 24 éves hiricsi férfi ellen lopás, egy 17 éves hiricsi, és egy 49 éves harkányi férfi ellen pedig lopás kísérlete miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. 

A  gyanú szerint a 24 éves férfi 2018 januárjában betört egy hiricsi ingatlanba, és ellopott egy mikrohullámú sütőt.

A férfi később elmesélte 17 és 49 éves társainak, hogy betört egy házba, ahol kutatás közben talált egy széfet, amit nem tudott kinyitni. Társai ezután elmentek az ingatlanhoz, ahol a 17 éves fiú a bejáratnál figyelt, a 49 éves férfi bement a házba, és egy sarokcsiszolóval kinyitotta a falban lévő széfet. 

A széf azonban üres volt, így semmit sem zsákmányoltak. A rendőrök a nyomozás során beazonosították a három férfit, majd elfogták és kihallgatták őket gyanúsítottként, tettüket mindhárman beismerték.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Forrás: BMRFK