Példaértékű közösség: a szülők önkéntes munkával segítették az óvodai udvar felújítását

2018. április 27. péntek 08:23

Példaértékű közösség: a szülők önkéntes munkával segítették az óvodai udvar felújítását

A gyerekek legnagyobb örömére számos új játékkal gazdagodik az Apáczai Óvoda 2-es épülete. A munkából a szülők is kivették a részüket, a napokban önkéntes munkában végezték el a tereprendezést. Az intézmény mellett működő alapítvány vezetője szerint példaértékű közösség kovácsolódott össze.

Csúszdával, hálós mászókával felszerelt vár, kisvonat, döci, hinták és még mókuskerék is kerül hamarosan a Kertvárosban található Apáczai Óvoda 2-es épületének udvarára. A fejlesztés jórészt a Cifra Palota Alapítványnak, valamint az intézménybe járó lurkók szüleinek köszönhetően valósul meg.

A napokban szorgos anyukák és apukák, valamint az ovi munkatársai dolgoztak az udvaron, önkéntes munkában rendezték a terepet az új játékok számára.

- Nagyon jó, összetartó a szülői közösség. Bármikor szívesen segítenek, ha az intézmény fejlesztéséről van szó. Példaként említhetem azt a pályázatunkat, amelynek keretében a már nem használt kültéri medencét földdel töltöttük fel, hogy ott közösségi kertet alakítsunk ki - idézte fel Vrábel Miklósné, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

A valamilyen hátránnyal küzdő kicsikre különös figyelmet fordít az intézmény, nincs ez másként a mostani fejlesztés során sem. Az átépítés nem pusztán az új játékok varázsa miatt fontos, vette át a szót Forró Szilvia, kuratóriumi tag. Elmondta, az udvar kialakítása során különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy a különleges bánásmódot gyerekek is megtapasztalhassák a mozgás örömét, a lehető legnagyobb biztonságban.

Manapság egy óvodai udvar tervezésekor - és persze a megvalósításkor - számos előírásnak kell megfelelni, ezeket természetesen egytől egyig betartják.

Megtudtuk, a kivitelező a napokban érkezik, és amint az időjárás engedi, neki is látnak a munkának. Hogy az átadás mikor lesz, egyelőre nem tudni, ám az alapítványnál szeretnék, ha már ebben a hónapban a helyükre kerülnének a játékok.

Annyi bizonyos, a gyerekek már nagyon várják, hogy meghódíthassák a várat és kipróbálják az új csúszdát, az alapítványnál pedig folyamatosan a további fejlesztéseken dolgoznak.

A munkálatokhoz Csizi Péter közbenjárásának köszönhetően hárommillió forintos támogatás érkezett.

 

Képünk az ovi bejáratánál készült.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva