Kulturális programokkal várják Villányba a látogatókat

Kulturális programokkal várják Villányba a látogatókat Nyár végéig négy pénteki napon várják gasztronómiai és kulturális programokkal a Villányba látogatókat: a borvidéki fesztiválszezon a Bagossy Brothers Company koncertjével és hagyományos horvát-magyar ételkülönlegességek kóstolójával kezdődik május 18-án - közölték a szervezők az MTI-vel.   A közlemény felidézte, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő borfesztiválok mellett egyre népszerűbb a Ha péntek, akkor Villány elnevezésű programsorozat. Az esemény az Interreg V-A Magyarország-Horvátország együttműködési program támogatásával valósul meg, amelynek köszönhetően idén...

Az egyetem után is van élet, mondja a hetven esztendős professzor, Kollár Lajos

Az egyetem után is van élet, mondja a hetven esztendős professzor, Kollár Lajos Műtősfiúként, diákként, orvosként, majd többek között a Klinikai Központ első főigazgatójaként mintegy negyven éven töltött a Pécsi Tudományegyetem berkein belül dr. Kollár Lajos. A most hetven esztendős professzor amondó, nem szerencsés, ha valaki csak a hivatását tekinti a hobbijának, mert amikor a pályájának vége szakad, a hirtelen támadt nagy űrt semmi nem tudja betölteni. Kollár Lajos ebből a szempontból is szerencsésnek érzi magát, mert bár gyermekkora óta a vitorlázás a vitorlázás a hobbija, 2013-ban a Magyar Vitorlás Szövetség közgyűlése megválasztotta elnöknek (azóta 4...

Fantasztikus koncert lesz Kobajasival Pécsett

Fantasztikus koncert lesz Kobajasival Pécsett Májusban két egymást követő estén vezényli a népszerű karmester a Pannon Filharmonikusokat.   A nemzetközi karrierjét is hazánkban kezdő, 2010-ben a Magyar Kultúra Követévé is megválasztott japán karmester, Kobajasi Kenicsiró a Pannon Filharmonikusokat vezényli májusban a Kodály Központban. A töretlen népszerűségnek örvendő dirigens két egymást követő napon lép a pécsi közönség elé, május 16-án és 17-én 19.00 órától. Kobajasi szokásához híven a koncert műsora népszerű, „klasszikus" művekből épül fel. Mozart két színpadi mű - A színigazgató és a Figaro házassága -...

Menekülni próbált a...

Menekülni próbált a rendőrök elől egy motoros Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd egy ház kerítésének ütközött motorkerékpárjával egy ittas férfi Pécsett.  ...

Brutális táskarablók ellen...

Brutális táskarablók ellen emeltek vádat, nőkre támadtak az utcán A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség három ügyben emelt vádat rablás bűntette miatt három férfival szemben, akik - egymástól...

Pénzt csinálnak a...

Pénzt csinálnak a szemétből, külföldön értékesítik a Pécsett gyűjtött szelektív hulladékot Tíz év alatt háromszorosára emelkedett városunkban a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége. Manapság már a szemét mintegy...

Romantikus előadást...

Romantikus előadást láthatnak a Pécsi Nemzeti Színházban Romantikus színmű két felvonásban május kilencedikén este hét órától a Pécsi Nemzeti Színházban.   Az előadást 14 éven...

Traffipax szerdán Pécsen és...

Traffipax szerdán Pécsen és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   09:00-12:00:...

Jelzőtáblát döntött egy...

Jelzőtáblát döntött egy ittasan vezető fiatalember Komlón Az útpadkának hajtott, majd kidöntött egy jelzőtáblát egy ittasan autózó férfi Komlón.   A Baranya Megyei...

Három fővezeték is eltört, vízhiány van a Tettyén

A szakemberek nagy erőkkel javítják a többszörös csőtörést, egyelőre szünetel a vízszolgáltatás.Többszörös csőtörés miatt átmenetileg szünetel a vízellátás a Tettyén Pécsett. Kedd délután egymás után három fővezeték is eltört a környéken (egy meghibásodott szerelvény által okozott magas nyomás következtében), ezért a Tettye téren, a Havihegyi és a Wass Albert úton, a Felsőhavi dűlőben, a Zsigmond, Tátra, Kun, Török és Bányász utcákban, valamint a Kiss József, Zerge utcák és a Magaslati út egy részénnincsen ivóvíz.A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szakemberei több csapattal dolgoznak a...

Indul a fesztiválszezon: ha péntek, akkor újra Villány

Indul a fesztiválszezon: ha péntek, akkor újra Villány A Bagossy Brothers Company nagyszínpadi koncertjével és horvát-magyar tradicionális ételkülönlegességekkel indul május 18-án a villányi fesztiválszezon.    Villány nemcsak borairól, messze földön híres szőlőültetvényeiről és nemzetközi hírű borászatairól nevezetes, hanem gazdag és sokszínű kulturális és gasztro-programjai is egyre több látogatót vonzanak a „szőlő és bor városába". A több évtizedes múltra visszatekintő villányi borfesztiválok mellett egyre népszerűbb a „Ha péntek, akkor Villány" című programsorozat.Az „Egy határon átnyúló...

Azonnali vizsgálatot rendelt el Páva Zsolt egy buszon kétszer is megbüntetett kislány esete miatt

Azonnali vizsgálatot rendelt el Páva Zsolt egy buszon kétszer is megbüntetett kislány esete miatt Azonnali belső vizsgálatot rendelt el Páva Zsolt, Pécs polgármestere a városüzemeltetési társaságnál, amiért sajtóhírek szerint annak ellenőr alkalmazottai kétszer is megbüntettek egy 13 éves kislányt, mert az nem tudta felmutatni diákigazolványát.   Az egyik pécsi hírportálon megjelent sajtóhír szerint a kislány elveszítette az igazolványt, ezért megbüntették az egyik pécsi buszon ellenőrök. Az igazolvány pótlását a hír szerint ezt követően elindította, s erről dokumentummal is rendelkezett már, amikor egy következő utazás ideje alatt az ellenőrök mégis újra...

Nem figyelt egy pécsi...

Nem figyelt egy pécsi szerelő, kiesett az autó kereke, próbára bocsátották A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat egy autószerelő...

Zsáki István festőművész...

Zsáki István festőművész kiállítását láthatják Zsáki István festőművész Vajdasági rögök című kiállításának megnyitójára várnak mindenkit május 11-én, pénteken, délután öt...

Egyházmegyei zarándoklat...

Egyházmegyei zarándoklat indul Máriagyűdre Tizedik alkalommal szervez zarándoklatot Máriagyűdre a Pécsi Egyházmegye május 12-én. A zarándoklat célja az egyházmegyében...

Pécsi lakóház lett a...

Pécsi lakóház lett a fődíjas: több energiát termel, mint amennyit fogyaszt Több mint féléves, több fordulós kiválasztási folyamatot követően jelentették be hazánk leginnovatívabb zöld projektjeit, az...

Ormányos medve, kaméleon és...

Ormányos medve, kaméleon és cukormókus is feltűnik a Zsolnay Negyedben Május 12-én, az Állati napon többek között ingyenes madárbarát-kert séta, állatsimogató, kutyaiskola-bemutató, látványetetés...

Balhé Kisvaszaron:...

Balhé Kisvaszaron: vascsövekkel ütötték egymást A rendőrök két órán belül elfogták azt a két férfit, akik feszítővasakkal verekedtek egy helyi kocsma közelében.   A...

Rendőrlámpát Nagyárpádnak! Aláírásokat gyűjtenek a kereszteződés biztonságossá tételéért

Rendőrlámpát Nagyárpádnak! Aláírásokat gyűjtenek a kereszteződés biztonságossá tételéért Csaknem kétszáz aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy a hírhedt nagyárpádi kereszteződésben közlekedési lámpát szereljenek fel. A veszélyes, beláthatatlan csomópontban rendszeresen történnek balesetek. Kovács Attila, a petíció egyik kezdeményezője szerint a bevezetett sebességkorlátozás és a sárga villogó nem megoldás. Csak kellő bátorsággal és rutinnal lehet kikanyarodni, vagy áthajtani az 57-es úton Nagyárpádon, főleg a forgalmasabb időszakokban. A Kemény Zsigmond utca és a Kanizsai Dorottya út találkozása hírhedt kereszteződés: nehezen belátható, és sokan vannak, akik a...

Tanuljon rajzolni a Zsolnay Negyedben!

Tanuljon rajzolni a Zsolnay Negyedben! Képzőművészeti Szabadiskola lesz a Zsolnay Negyedben ( E78 - Panorámaterem) május nyolcadikán délután öt órától.   A több évtizedes hagyományokkal rendelkező Képzőművészeti Szabadiskola várja a rajzolni szerető fiatalokat, akár hobbiból rajzolnak, akár felvételire készülnek. Németh Pál szobrászművész folyamatos korrektúrája mellett a kezdők kockológiával, a haladók aktmodell rajzolással foglalkoznak.Jegyárak:5000 Ft / négy alkalom

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15 Pécs, Makay István út09.30 - 11.00 Pécs, Nyugati ipari út11.15 - 12.15 Pécs, Nendtvich A. út13.45 - 15.15 Pécs, Athinay S. út15.30 - 17.00 Pécs, József Attila utca