Fröccsliget is lesz idén a Káptalan Kertben, sztárparádéval készül a Pécsi Nyári Színház
Idén is sztárparádéval, igényes és szórakoztató előadásokkal várja nézőit a Pécsi Nyári Színház, melynek programjaira elindult az online jegyértékesítés. Az első színházi előadás június 20-án, az első koncert június 28-án lesz a Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadon. A Káptalan Kert kapuja június 20-án nyílik, aznap este Hernádi Judit és Kern András jutalomjátékát tekintheti meg a nagyérdemű Stephen Sachs: Valódi hamisítvány című vígjátékában, Valló Péter rendezésében. Az Orlai Produkció szervezésében még két nagyszerű előadás érkezik Pécsre: Benedek Miklós...
Bíróság elé állítják a baranyai báránytolvajokat
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik bárányokat loptak egy szentlászlói tanyáról. Lopás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 26 éves férfi, valamint 44 éves társa ellen. A két helyi férfi április 24-én délután Szentlászlón átmászott az egyik tanya kerítésén, zsákba tettek két bárányt, majd az állatokat magukkal vitték. A rendőrök másnap előállították, majd kihallgatták őket. Tettüket mindketten beismerték, és elmondták, hogy a két bárányt eladták, a pénzt pedig elköltötték. A rendőrök az ellopott állatokat...
Kétmillió forint értékű ékszert lopott egy bogádi nő
A rendőrök elfogták azt a 18 éves nőt, aki arany ékszereket lopott egy pécsi ingatlanból. A rendőrök 2019. május 16-án reggel a lakásán fogták el azt a 18 éves bogádi nőt, aki a gyanú szerint 2018. október 26-a és 2019. február 23-a között arany ékszereket lopott el egy pécsi ingatlanból. A rendőrök a tolvajt előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként, amely során elmondta, hogy az általa eltulajdonított ékszereket eladta. A nő a bűncselekmény elkövetésével közel kétmillió forint kárt okozott a sértettnek.A gyanúsított ellen lopás elkövetése miatt nyomoz a...
Megnyílt a nagyszabású...
Pénteken ünnepélyes keretek között nyílt meg a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben látható Munkácsy-kiállítás. A legnagyobb és...
Egyetemi vesztegetés: tíz...
A Győri Törvényszék pénteken hirdetett ítéletet a 2010-ben kirobbant, utóbb egyetemi vesztegetésként ismertté vált ügyben: a...
Összeverekedett két...
A rendőrök egy Pécsett elkövetett garázdasággal kapcsolatban kérik az állampolgárok segítségét. A Pécsi...
Továbbra is várják a...
Folyamatos a toborzás Baranya megyében. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja szerdán Sásdon, a Járási...
Trükkös tolvajokat fogtak...
A férfi társával másodszor is visszatért az idős pécsváradi nő otthonába. A rendőrök szerdán elfogtak egy 20...
Zémanné is koszorúzott a...
Milos Zeman, a Cseh Köztársaság elnöke hivatalos látogatáson járt Magyarországon a napokban, felesége, Ivana Zemanova asszony...
Közös majálisra várják a gyerekeket a tűzoltók, a mentők és a rendőrök szombaton
Az eddigi évek hagyományának megfelelően szombaton rendezi meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és - ettől az évtől társulva - az Országos Mentőszolgálat Regionális Igazgatósága a Rendőr- és Tűzoltónap, valamint a Mentők Napja alkalmából a gyermeknapi majálisát Pécsett, az Engel János utcai laktanya udvarán. A szombaton 10 órakor kezdődő rendezvényen színes programokkal várjuk a gyerekek, érdeklődőket. A megnyitót követően egy közös, látványos bemutatóval veszi kezdetét a majális, ahol a rendőrök, a tűzoltók és a...
A kulturált közlekedésre hívják fel a figyelmet
Pécsett ezen a hétvégén ünnepelhetjük együtt a Közlekedési Kultúra Napját - írja közleményében a Tüke Busz Zrt. Bár a közlekedés szereplőinek igencsak eltérő a véleménye a hétköznapok közlekedési kultúrájáról, - legyen azonban szó akár gyalogosról, kerékpárosról, autósról, autóbusz-vezetőről vagy éppen mozdonyvezetőről - abban azért egyet értenek, hogy a közlekedésben résztvevők együttműködése, egymásra figyelése, szabálykövető magatartása nagyon fontos szempontok. Kiváló alkalom ez a nap, illetve a kapcsolódó időszak arra, hogy a közlekedésben szereplők figyelmét ráirányítsuk a...
Pécsett is feltérképezi a kulturális életet a Goethe Intézet
A helyi kultúrafelfogás, korunk kihívásai a kultúra terén, megvalósítási lehetőségek és természetesen a kapcsolatépítés álltak a Budapesti Goethe Intézet pécsi rendezvényének középpontjában. „Helyi párbeszéd / Ortsgespräche" annak a beszélgetéssorozatnak a címe, amelynek Nyíregyháza és Dunaújváros után május 16-án a pécsi Művészetek és Irodalom Háza adott otthont. A Goethe Intézet nemrég elindított kezdeményezésének célja, hogy a fővároson kívül a vidéki nagyvárosokban jelen lévő kulturális lehetőségeket is feltérképezze, majd később különböző kulturális...
Májusban Európa-szerte...
Minden évben májusban tartanak figyelemfelhívó kampányt világszerte, ahol a szívelégtelenségre, mint betegségre fókuszálnak. A...
Tűz volt éjjel egy pécsi...
A pécsi hivatásos tűzoltók eloltották a Margit utcában keletkezett lángokat. Tűz ütött ki csütörtökön éjjel egy...
Páva Zsolt szerint Mellár...
Mellár Tamás, az MSZP-P országgyűlési frakciószövetségének tagja nyilvánvaló hazugságokat tett közzé személyemmel...
Fényszenzációk, mint sehol...
Immár negyedik alkalommal, csaknem 170 ingyenes kültéri és beltéri programmal, bámulatos fényfestésekkel, fényinstallációkkal,...
Kiengedték a pécsi kórház...
Szerda este elhagyhatta az intenzív osztályt Demjén Ferenc, akit május elején vittek kórházba agyvérzés...
Újabb baleset: ismét két...
A baleset a Táncsics Mihály utca és a Móra Ferenc utca kereszteződésében történt. Összeütközött két személyautó...
Vádat emeltek a Dabas elleni meccsen balhézó PMFC-szurkolókkal szemben
A Pécsi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett rendbontás és további bűncselekmények miatt emelt vádat 15 fiatallal szemben, akik egy pécsi focimeccsen a pályára vonultak, majd rendőrökre támadtak. 2018. májusában Pécsett játszották a PMFC-FC DABAS NB.III-as labdarúgó mérkőzést, mely a 90. percben döntetlenre állt. A hazai csapatnak a magasabb osztályba való feljutáshoz mindenképpen győznie kellett volna.A találkozó 92. percében a játékvezető a partjelző jelzésére les címén érvénytelenítette a pécsi csapat gólját.A szurkolók - köztük a vádlottak is -, a bírói döntésen...
Csak néhány hónapig vonatozhatunk átszállás nélkül Pécs és Budapest között
Egész nyáron átszállás nélkül közlekedhetnek a vonattal utazók Pécs és Budapest között. A Kelenföld-Százhalombatta szakaszon már nem kell a személyforgalmat befolyásoló vágányzárra számítani, az ősz folyamán azonban a Pusztaszabolcstól délre eső részen - néhány hétig - buszos pótlás lesz. Mint arról több alkalommal is írtunk, tavaly februártól egészen idén áprilisig pótlóbuszok közlekedtek Százhalombatta és Budapest között. A szerelvények napjainkban már ismét a teljes vonalon járnak a Pécs-Budapest vonalon, ám a jelentős pályaépítési munkálatok továbbra is zajlanak. A...
Két autó ütközött Pécsett, többen megsérültek
A baleset a Wass Albert út és a Tátra utca kereszteződésében történt. Összeütközött két személyautó csütörtök reggel Pécsett, a Wass Albert út és a Tátra utca kereszteződésében. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket. Elsődleges információink szerint az eset során több ember megsérült, ezért őket a mentők kórházba szállítják.
« Előző
12558 | 12579 | 12600 | 12621 | 12642 | 12663 | 12684 | 12705 | 12726 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Ismét számba veszik az erdei...

