Elfajult egy buli Komlón, négy ember ellen emeltek vádat
A Komlói Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy szórakozóhelyen verekedő társaság négy tagja ellen. A vádirat szerint a vádlottak 2024. december 21-én éjszaka, egy komlói szórakozóhelyen italoztak, valamennyien ittas állapotba kerültek. A vádlottak közül hárman egy baráti társaság tagjaként együtt érkeztek a szórakozóhelyre, a negyedik vádlott pedig ismerősével, a sértett férfival tartózkodott ott.Az este folyamán a sértett és ismerőse táncolás közben nekiment a másik társaság egyik tagjának, majd a sértett ismerőse „be is mutatott" neki. Ezután a...
Nyílt levélben mondott köszönetet a rendőrség az egyelőre ismeretlen pécsi autósoknak - Videó!
Nyílt levélben mondott köszönetet az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság azoknak az egyelőre ismeretlen pécsi autósoknak, akiknek köszönhetően egy gyermek, aki játékmotorjával keveredett egy többsávos, forgalmas útra, sértetlenül megúszta ezt a borzalmasan veszélyes helyzetet. Azt írták:"szerdán egy, a közösségi felületeken terjedő videón megrázó és egyben felemelő pillanatok láthatóak. Egy kisgyermek - lábbal hajtott játékmotorjával, felügyelet nélkül - forgalmas, többsávos úttestre gurult ki, hosszú métereket megtéve a forgalommal szemben.A baleset...
Autóval ütközött egy motoros a 6-os baranyai szakaszán
Motorkerékpárossal karambolozott egy személyautó Pécsváradon, az Erzsébeti út és a 6-os főút kereszteződésénél csütörtökön délután. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az egység és a társhatóságok félpályás útlezárás mellett végzik a munkálatokat.
Halászlé-kóstolót tartanak...
A halfogyasztást népszerűsítő kampány részeként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pénteken Pécsett, a Kossuth téren tart...
Egy baranyai kisváros...
A NAV baranyai csütörtökön Szigetváron a fagylaltárusokat és cukrászdákat, a vármegye egész területén pedig szezonális...
Tizenhárom éve ölték meg...
Ma már szinte mindennapos fordulatként használjuk a kifejezést, hogy egy szörnyű bűneset "megrázta az egész várost és az...
Majd' egy hónapig...
Karbantartási munkálatok miatt június 21-től július 28-ig módosul a Mecsek IC-k menetrendje, közölte a MÁV. A...
Baranyai tűzoltók is...
Grimpday a világ egyik legrangosabb, több napon át tartó kötéltechnikai gyakorlata és versenye, amelyre a világ számos...
Holttestet találtak...
Ismeretlen férfi holttestére bukkantak a rendőrök június 5-én Pécsett, egyelőre nem sikerült azonosítaniuk a...
Komoly károkat okozott a hétvégi vihar Baranyában - Fákat, tűzfalat döntött a szél
A viharos időjárás miatt több helyen is szükség volt tűzoltói beavatkozásra a vármegyében a hétvégén. Istvándiban úttestre dőlt fát távolítottak el a szigetvári tűzoltók. Pécsett, a Kerényi Károly utcában egy 12 méteres fa garázsokra és egy gépkocsira gyökerestől kidőlt, egy kandelábert is magával rántva. A pécsi tűzoltók eltávolították a fát. A Katalin utcában egy négylakásos önkormányzati családi házas épülettömbben, az egyik háztető alatti tűzfal a közös udvarra omlott, aminek következtében a ház súlyosan károsodott, de szerencsére személyi sérülés nem történt. A...
Huszonöt méter mélyről szabadítottak ki a tűzoltók egy gidát
Egy családi ház udvarán levő, használaton kívüli, fedetlen, 25 méter mély kútba esett egy kecskegida Szaván a napokban. A siklósi hivatásos tűzoltók alpintechnikai eszközök segítségével élve felhozták a szerencsétlenül járt állatot.
A tűzoltók vették le az ételt egy mohácsi lakásban a tűzhelyről
Mohácson, egy társasházi lakásban lakók kizárták magukat a napokban, miközben az ebéd a tűzhelyen főtt, a lakás pótkulcsa pedig a bezárt gépkocsiban volt. A katasztrófavédelem közlése szerint a mohácsi egység kihúzós létra segítségével az ablakon át - károkozás nélkül - bejutott a lakásba, az ételt levették a tűzhelyről, majd biztosították a bejutást a tulajdonosnak. Képünk illusztráció.
Átlagosan 5 Celsius-fokkal...
Átlagosan 5 Celsius-fokkal volt hidegebb a kedd hajnal az ilyenkor szokásosnál, két tizedfok hiányzott a napi hidegrekord...
A PTE-n segít a betegeknek...
Azért van még mit tanulnia a fiatal kutyának. Ugyanis nem ír, nem olvas, beszélni sem tud. De a szemei azért mesélnek ám! Az...
Hamis pénz talált, fizetett...
Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével a vádlottat folytatólagosan elkövetett...
Ismét apad a Duna:...
Várhatóan egy méterrel lesz alacsonyabb vasárnap a vízállás Mohácsnál a jelenleginél. A Duna vízállása továbbra is...
Bérmálással ünnepelték a...
A húsvét utáni 50. nap a Szentlélek eljövetelének ünnepe, pünkösd, melyet idén június 8-án ünnepeltünk. Pünkösdvasárnap...
Szélvihar kaphatja telibe...
A balatoni viharjelzés követésére hívta fel a figyelmet a pünkösdi hétvégén a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetője. Horváth Ákos a HírBalaton portálnak kiemelte: egy gyors...Hol csobbanhatunk Baranyában? Mindössze két természetes fürdőhelyet ajánl a kormányhivatal
A nyári szezonban idén csak az Orfűi Kistó Strandon, valamint a Pécsi-tó strandján várja megfelelő minőségű víz a kikapcsolódásra vágyókat. A hatósági vizsgálatok alapján az Abaligeti és a Dombay-tó sem alkalmas a fürdésre, ahogy a Duna és a Dráva sem. A természetes fürdővizek vízminőségét a kormányhivatal a fürdési szezon előtt és a szezon ideje alatt is folyamatosan figyelemmel kíséri. A kijelölt hazai természetes fürdőhelyek osztályozása legegyszerűbben a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közzétett országos fürdővízminőségi térképen követhető nyomon. A...
Rendhagyó programokkal várják a látogatókat pünkösdkor
A pünkösdi hétvégén rendhagyó programokkal várjuk a látogatókat a Pintér-kertben. Néhány bemutatóhely nyitvatartási rendjében kisebb változások lesznek. A Pintér-kertben a „Rendez-vous aux jardins / Légy ott a kertben" című nemzetközi programsorozat eseményeivel várják a látogatókat szombaton! Szombaton 10.00 órakor: A Pintér-kert szobrai A Pintér-kert Arborétum szombaton zárva tart (a 10 órakor kezdődő programot leszámítva), vasárnap és hétfőn 10.00-18.00 között várja a látogatókat.A Tettyei Mésztufa-barlang Pünkösd hétfőn rendkívüli...
Két baranyai tóba is fogható méretű pontyokat telepítettek
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége, a pünkösdi hosszú hétvége előtt pontyot telepített kettő halgazdálkodási hasznosításában lévő vízterületére. A Pécsi-tóba 1500 kg fogható méretű pikkelyes ponty, míg a Kovácsszénájai-tóba 500 kg fogható méretű, szintén pikkelyes ponty került kihelyezésre. Remélhetőleg a hosszú hétvégén minél több horgásznak lesz szerencséje találkozni a betelepített halakkal, vagy a tavakban lévő törzsállományból sikerül horogra csalni néhány példányt.
A rovat további témái
- Éjszakai mentesítőjáratok indulnak Villányból hétvégén
- Szorult helyzetbe került vércsefiókát mentettek meg Pécsett
- Arany fülbevalót csalt ki egy szélhámos Mohácson egy idős nőtől
- Tízmilliókat keresett egy baranyai drogbanda, életfogytig tartó büntetés is kaphatnak - Videó
- Egy baranyai fiú is bekerült M2 Gyerekcsatorna Rímerdő című műsorába
- Két autó ütközött Mohácson, mentőre is szükség volt
« Előző
864 | 891 | 918 | 945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Két baranyai holtágba is pontyok...
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Orbán Viktor Tusványoson: az...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Taroltak a Baranya Mazsorett...
- Hamarosan Villányig autózhatunk az...
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Csak délután látogathatók a betegek a...
- A nettó keresetek jobban emelkednek,...

