Amikor még Ady és Kosztolányi járt felolvasni Pécsre, Babits pedig az iskolapadot koptatta

Amikor még Ady és Kosztolányi járt felolvasni Pécsre, Babits pedig az iskolapadot koptatta A második világháború előtti időszakban gazdag irodalmi élet jellemezte városunkat. Az ide látogató Ady, Kosztolányi vagy éppen Móricz Zsigmond előadásait érdeklődő tömeg hallgatta, de a harmincas években már bontogatta a szárnyait az ifjú Weöres Sándor is. Fenn az idő tűhegyén / kirakó-játék a Tettye, / lenn behorpad a Puturluk. / Zegzugok körűl a város / félig-nyitott kőgallérja / itt forgószél közepén / trónol Haviboldogasszony / - hanyatt fordult szamara / négy patát az égre vet - / köröttük a szikla-gallér / a kormos eklézsiára / őszintén, csatorna nélkül/ bőven gyűjt...

Marad a napsütés, de még nem tér vissza a hőség

Marad a napsütés, de még nem tér vissza a hőség Éjszaka túlnyomóan derült idő várható, amely szombaton is kitart majd, de helyenként gomolyok is képződnek.   Ma nagy területen lesz élénk, néhol erős az északias légmozgás, szombaton már csak a Tiszántúlon élénkülhet meg a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul. A hidegre hajlamos területeken ennél kissé hűvösebb, tópartok mentén, nagyvárosokban ennél melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 24 és 28 fok között alakul.

Schőnberger Krisztián lett idén az Év Tűzoltója Pécsett!

Schőnberger Krisztián lett idén az Év Tűzoltója Pécsett! Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése 2025-ben is átadta az „Év Tűzoltója" elismerést egy a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon szolgálatot teljesítő, arra érdemes tűzoltónak.  Az ünnepségre csütörtökön került sor a városházán, az elismerést Péterffy Attila, Pécs város polgármestere adta át Schőnberger Krisztián címzetes tűzoltó főtörzsőrmesternek.Az átadóra párja mellett Vetusinszki Balázs tűzoltó alezredes kirendeltség-vezető, Bánhegyi Roland tűzoltó őrnagy tűzoltóparancsnok, valamint Bacher Csaba tűzoltó alezredes tűzoltósági felügyelő kísérték el a...

Beleszédülünk, úgy...

Beleszédülünk, úgy megvariálják szombattól a pécsi buszok menetrendjét Nyári, úgynevezett optimalizált menetrendet vezet be a pécsi közösségi közlekedésben a Tüke Busz Zrt., amely a 2024/25-ös...

Két autó ütközött Pécsett,...

Két autó ütközött Pécsett, mentőre is szükség van Összeütközött két személyautó Pécsen, a Légszeszgyár utca és a Dohány utca kereszteződésében pénteken kora...

Századik születésnapján...

Századik születésnapján köszöntötték dr. Csete Bélát, a Mohács Kórház megújítóját - Videó! Rendkívüli alkalom, hogy egy kórházigazgatót, aki jelentős fejlesztést hajtott végre az intézményben, századik születésnapján...

Kötő Veronika lett idén Év...

Kötő Veronika lett idén Év rendőre Pécsett! Pécs önkormányzata közgyűlésének az elismerését idén Kötő Veronika rendőr főtörzsőrmester, a Pécsi Rendőrkapitányság...

Több baranyai busz...

Több baranyai busz menetrendje is módosul szombattól Június 21-től (szombattól) az alábbi menetrendi változások lépnek életbe Baranyában:    5516 Dombóvár –...

Gyalogos zarándoklat indul...

Gyalogos zarándoklat indul pénteken Püspökszentlászlóra Június 20-án, pénteken gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra. A Pécsi Egyházmegye hagyományai szerint...

Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön Szentháromság napján

Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön Szentháromság napján A pünkösd utáni első vasárnapon, a Szentháromság vasárnapján ünneplik a Pécs környéki horvát ajkú hívek a búcsújukat, és éppen 30 esztendeje, hogy a horvát határ túloldalán lévő egyházközségek felújították az egykor hagyományos máriagyűdi zarándoklatukat.   A „Jedan u Boštvu s troj' si u Trojstvu...Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy fölség..." kezdetű népénekkel köszöntötték a Szentháromság napi horvát nyelvű szentmisére az oltárhoz vonuló papságot a Pécsi Egyházmegye és a Donji Miholjaci esperesség területéről a hagyományos horvát búcsúra...

Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy 12 éves fiú

Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy 12 éves fiú A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 12 éves fiú és 8 éves öccse eltűnése kapcsán.  A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kővári Renátó és Kővári Dominik ügyében.A 12 éves fiú és 8 éves öccse június 18-án engedély nélkül távozott egy pécsi gyermekotthonból, azóta életjelet nem adtak magukról, tartózkodási helyük ismeretlen. A felkutatásukra tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.Renátó körülbelül 168 cm magas, sovány testalkatú, haja rövid, sötétbarna, szeme barna. Utolsó ismert ruházata:...

Egy baranyai városban fagyizgatnak ma a NAV munkatársai

Egy baranyai városban fagyizgatnak ma a NAV munkatársai A NAV baranyai munkatársai szerdán pedig Komlón a fagylaltozókat és a cukrászdákat, a vármegye egész területén pedig a szezonális zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik.   A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a pénztárgépek üzemeltetésével, használatával kapcsolatos előírások betartását, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki termékek eredetét, birtoklásuk jogszerűségét.  

Teherautót lopott egy...

Teherautót lopott egy részeg hajléktalan Pécsett, aztán mindent letarolt A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ittas...

Harmincnégy éve özönlötték...

Harmincnégy éve özönlötték el Mohácsot és Baranyát a délszláv háború elől menekülők A hivatalos adatok szerint 1992-ben ötvenezer olyan menedékkérő tartózkodott Magyarországon, akik a délszláv háború miatt...

Drogkereskedőket ítéltek el...

Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen Pécsett A Pécsi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntetőügyben három vádlott tekintetében az elsőfokú...

Hármas karambol történt a...

Hármas karambol történt a 6-os főút baranyai szakaszán Két személyautó és egy kisteherautó ütközött össze a 6-os főút 207-es kilométerszelvényénél, Kővágószőlős térségében kedden...

Mohácsi katekétát is...

Pécsi Egyházmegye június 14-én megtartott hitoktatási napján adták át a hitoktatói életpálya szolgálat elismerésére alapított Dulánszky-díjat. Idén két katekéta munkáját ismerték el a...

Fellőtték magukat a...

Fellőtték magukat a dobogóra a baranyai kommandósok A hétvégén rendezték meg az ORFK ROKK nagytétényi lőterén a Taktikai Lövész Európa Kupát, amelyen már negyedik alkalommal...

Már a járvány sem szólhat közbe, megrendezik a magyar pásztorkutyák baranyai versenyét

Már a járvány sem szólhat közbe, megrendezik a magyar pásztorkutyák baranyai versenyét A március 29-re meghirdetett Magyar Pásztorkutyák Terelőversenyét a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt akkor nem tarthatták meg Szaporcán. Az új időpontban, június 21-én megrendezésre kerülő programon a magyar pásztorkutyák őshonos juhaink hajtásában, terelésében versengenek majd. A verseny mellett tartalmas kísérőprogramokkal várják a közönséget a szervezők: szakvezetésekkel, tárlatvezetéssel, játszóházzal, szabadtéri fotókiállítással. Programtervezet:• 08.30-tól regisztráció• 09.30 Megnyitó, 10.00 Verseny kezdeteterelőverseny, munkavizsga,...

Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró: ilyenek voltak Pécsett a szocialista gyorséttermek

Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró: ilyenek voltak Pécsett a szocialista gyorséttermek Az idősebbek emlékezetében úgy él a pécsi Tejivó, ami az „idők kezdetétől" állt a kereszteződés mentén. Akkor, amikor az Indóház téren még Lenin volt a névbitorló, a kör alakú forgalomterelő sziget közepén pedig virágból odaültetett vörös ötágú csillag fogadta az arra járókat. Diákok, munkába igyekvők törzshelyeként jegyezték az egységet a Szabadság úton, abban az időben, amikor a gyorsétkezők világát rengetegen csupán hírből ismerték.  A II. világháború után, kezdetben volt az élelmiszerhiány, meg a jegyrendszer. Pécsett, miként országosan is, létrejött a...

Kollár Lajos: aki két ciklus alatt nem tudja megvalósítani elképzeléseit, az alkalmatlan

Kollár Lajos: aki két ciklus alatt nem tudja megvalósítani elképzeléseit, az alkalmatlan Amint arról beszámoltunk, a napokban ismét Dr. Kollár Lajost választották újabb három évre a Professzorok Batthyány Köre elnökének. A pécsi érsebészre 64-en voksoltak igennel, így nagy fölénnyel nyerte el a megbízatást. Kollár Lajos lapunknak adott interjújában leszögezte, harmadszor már biztosan nem fogadná el a jelölést az elnöki posztra, már csak azért sem, mert szerinte aki két ciklus alatt nem tudja megvalósítani az elképzeléseit, az alkalmatlan.   A Professzorok Batthyány Körét egyetemi tanárok és egyetemi tanár rangú kutatók alapították.  Az egyesületként...