Biztonsági őrnek adta ki magát egy tolvajpáros Pécsett
2025. július 23. szerda 17:24

A pécsi rendőrök pár órán belül kézre kerítették azt a két fiatalt, akik biztonsági ellenőrzést színlelve bankkártyát, majd egy táskát loptak Pécsett.
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre július 22-én hajnalban, hogy nem sokkal korábban Pécsett, a vasútállomáson odament hozzá két férfi, akik biztonsági őrnek adták ki magukat, és ellenőrzés céljából elkérték az iratait. A sértett átadta nekik az irattartóját, majd miután távoztak, vette észre, hogy abból hiányzik a bankkártyája.
Nem sokkal később egy másik férfi is a rendőrök segítségét kérte. Elmondta, hogy a Domus parkolóban ült egy padon, amikor odalépett hozzá két férfi, felkapták a táskáját a padról, és elszaladtak.
A hátizsákban egy mobiltelefon, egy töltő és egy fülhallgató volt.
A rendőrök a személyleírás alapján egy órán belül megtalálták a páros egyik tagját, akit a Nagy Lajos király útján vontak intézkedés alá. A 17 éves siklósnagyfalusi fiú ruházatának átvizsgálása során előkerült az ellopott bankkártya, amit a rendőrök lefoglaltak.
A rendőrök ezután azonosították a páros másik tagját is, a 19 éves pécsi fiút Uránvárosban fogták el pár órával később.
Mindkét fiatalt előállították, majd kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Kétrendbeli lopás miatt nyomoz ellenük a Pécsi Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Négy városból is riasztották a...

