Kenyai projektbe kezd az orvosi kar

Százmilliós kártérítést kell fizetnie az E.ON-nak
A bíróság döntése értelmében a cégnek a pénzt tizenöt napon belül kell kifizetnie a 36 felperesnek, mert ingatlanuk értéke 3-30 százalékkal csökkent a trafóberuházással összefüggésben. Az E.ON az írásbeli határozat kézhez vételétől számítva tizenöt napon belül fellebbezhet.Az áramszolgáltató ellen azért indult kártérítési per, mert 2003-ban a pécsi Engel János utcában a környéken élők tiltakozása ellenére két lakópark közé telepítette nagyfeszültségű transzformátor-állomását, s ezzel szükségtelenül zavarta a közelben lakókat.Az aktuális Internacionálé
Havas Szófia tud meglepetéseket okozni! Az MSZP rendkívüli kongresszusának a végén felhangzott az Internacionálé. Havas Szófiai, levezető elnöki „barbatrükkeként"! Előtte a színpadra lett kérve az ex-ex pártelnök, Miniszterelnök Ferenc, Libás Gordon a szakértő miniszterelnök, és Mégegyszermondom Ildikó az új elnök. Az Internacionálénak egyébként soha nem volt nagyobb aktualitása, mint most!Szép sorozat méltó megkoronázása:2002: Medgyessy Péter milliárdos, a szocialista párt miniszterelnöke.2004.-2009. április: Gyurcsány Ferenc milliárdos, a szocialista párt...A TAKA újabb pécsi cégek...
"A Társaság a Közérdekű Adatokért - TAKA ezúton tájékoztatja a nyilvánosságot az alábbi közérdekű adatigénylésekről és eredményekről. A TAKA kikérte a Kulturális Örökségvédelmi...Két ötmilliós autót loptak...
A rendőrök nyomoznak, nagy erőkkel keresik az autókat és a tolvajokat.Csókay András előadást tart...
Csókay András főorvos tart előadást a Kertvárosi Szent Erzsébet Templomban ma, április 15-én a 6-órás szentmise után este hétkor " Bátorság a küldetéshez" címmel.Mészáros-per: politikusok...

Páva Zsolt Grazban tárgyal...
"Grazban tárgyal ma az EKF lehetőségeiről, felgyorsításáról és a program megvalósításáról dr. Páva Zsolt, a Fidesz és a civilek polgármester-jelöltje. Az osztrák város 2003-ban volt...Hiller óvná a kulturális...
A tárcavezető hangsúlyozta: az Oktatási és Kulturális Minisztériumban az elmúlt hetekben is zökkenőmentesen folyt a munka.A jövőről szólva megjegyezte, hogy a tárca megkezdett programjai...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Tüzér u.08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Szigeti út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Siklósi út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Nagy I. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Maléter P. út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Aidinger J. út15.00 - 15.30 óráig: Pécs Megyeri út 15.45 - 16.30 óráig: Pécs Siklósi úti felüljáró16.45 - 18.00 óráig: Pécs Mártírok útja NovroHorvát "belháború" a pécsi klubért

Trencséni is repül

Koncertközpont: Demjánék...

Ötvenkét kiállító a PTE...

Mobiltelefonokat lopott a...
A kárvallott nő még aznap feljelentést tett, a rendőrök lopás miatt indítottak nyomozást.Maga alá temetett egy sírkő...
A szülők egy sírt gondoztak, emiatt nem látták a balesetet, így ők sem tudtak többet elmondani a rendőröknek. A fiú lába eltört, az orvosok szerint műteni kell. A hatóság vizsgálják...Sírkő dőlt egy kisfiúra Komlón
A baleset még vasárnap délután történt. A gyermek a temetőben játszott, miközben szülei egy közeli sírt gondoztak, s nem látták, hogyan dőlt fiukra a súlyos gránittábla - mondta Zsobrák...600 ezer értékű kábítószert...
Mint írják, az elfogott két húsz év körüli elkövetőt a rendőrök őrizetbe vették, előzetes letartóztatásuk mellett indult eljárás ellenük.Ugyanazon az éjjel - derült ki a...Megrongálták Ady Endre pécsi szobrát
A művész a beteg, ágyban fekvő Ady Endrét ábrázolta, arcát pedig a költő halálának napján felvett, gipsz halotti maszk alapján készítette el. Az orrát azonban most valaki letörte, szemeit fekete festékkel fújta be, valamint homlokára is ráírt. A kár több százezer forint.Ismét lehet boroshordókat díszíteni
A pályázat - amelynek célja, hogy a képzőművészet és a borok keresztmetszetéből egyedülálló alkotások szülessenek - idén is folytatódik. Az új, különleges hordók - a már meglévőket bővítve - a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa felvezető évének programján, az augusztusi II. Ördögkatlan Fesztiválon láthatók majd először.A kiállítás állandó helyszíne a villányi borvidék, azon belül is a kisharsányi Vylyan Pincészet körüli pinceépület mediterrán terasza. Az eddig megvalósult különleges ötletek között -amelyek a budapesti Fringe Fesztiválon is szerepeltek - van például egy Matrjoska...„Lesz-e szebb jövő az EU-ban?" - előadás
A Magyar Páneurópai Unió Pécs-Baranyai Szervezete által jegyzett rendezvényen a Halasy N. József Aulában (Rákóczi út 80. - a Vasvári utca felől) vehetnek részt az érdeklődők - tájékoztattak a szervezők.
« Előző
48654 | 48681 | 48708 | 48735 | 48762 | 48789 | 48816 | 48843 | 48870 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...