"Agyonvertek bennünket" - mondja Szili

Zsidó táncházzal indul a PKK nyári sorozata
A hagyományosan a Színház téren este héttől zajló programsorozat első két rendezvénye - a POSZT, valamint a Sétatér Fesztivál miatt - a Barbakán bástya tövében, majd a Sétatéren tarttatik, 18 órai kezdettel. 24-én aztán helyreáll a nyári táncházak rendje: a muzsikusok és a táncmesterek minden szerdán héttől, a színház előtt várják az érdeklődőket.A zsidó táncházban a talpalávalót a budapesti David Klezmer Quintet szolgáltatja, a mozdulatokat pedig Rudas Judittól lehet majd ellesni. Vezetésével a mai Izrael területére bevándorolt telepesek sokszínű, különböző országokból...Munka közben lopták meg a pécsi polgárőrt
A polgárőr utánament, pár sarokkal arrébb utolérte és visszaszerezte a félmillió forintot érő számítógépét. A rendőrség büntetőeljárást indított az ötvennégy éves tolvaj ellen.Részegen aludt el a sofőr...
A harmincéves sofőr annyira részeg volt, hogy még a szondát sem tudta megfújni. A rendőrök előállították vérvételre, majd elvették a vezetői engedélyét és feljelentették.Hónapokig ingyen...
Két hónapig ingyen dolgozott egy pécsi fiatalember egy milánói építkezésen. Az ismerősei szervezték be, többedmagával egy olaszországi segédmunkára. Szállást, teljes ellátást és napi 70...Átvilágítás: tízmilliókat...

Megvan Magyaregregy új...
A győztes 309, míg szintén független vetélytársa, Kovácsné Deák Irén 184 szavazatot kapott - mondta Baán Mihály. Tájékoztatása szerint a 799 lelket számláló Magyaregregy 675...Traffipax hétfőn Pécsett és...
09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Mártírok útja (Novro előtt)10.00 - 10.45 óráig: Pécs dr. Veress E. út.11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Makay I. út12.00 - 12.45 óráig: Pellérd13.00 - 13.45 óráig:...Kővári: elsöprő győzelem...

Musical, jazz és rémálom a Bóbitában

Helyi védettség alatt a Hunyadi-szobor

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
Nyerőszámok:7 (hét)14 (tizennégy)22 (huszonkettő)39 (harminckilenc)40 (negyven)42 (negyvenkettő)Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt5 találatos szelvény 54 darab, nyereménye 271.125 forint 4 találatos szelvény 2.003 darab, nyereménye 7.310 forint 3 találatos szelvény 38.875 darab, nyereménye 1.320 forintKampánycsendsértés: 20...
"A bejelentések többsége olyan telefonhívásokkal kapcsolatos, melyekkel egyik, vagy másik pártra való szavazásra buzdították a választókat" - mondta el az...Háromig 10493-an szavaztak...
A délután három órás adatok szerint a baranyai időközi voksoláson 10493-an vettek részt, ami a szavazók 21,04 százalékát jelenti.Az EP-választáson 15 óráig a szavazásra jogosult...Kertvárosban 13 óráig a...
Baranyában a 3. számú választókerületben folyó voksoláson 13 óráig a szavazásra jogosultak 17,01%-a jelent meg, ami számszerűen 8483 szavazót jelent a lehetséges 49876-ból.Mint ismert, a...POSzT: last minute jegyek...
LAST MINUTE lehetőségek:JÚNIUS 7. VASÁRNAP 2009. június 7. vasárnap 18:00, Ifjúsági HázIfi Géniusz az Aulában - Egressy Zoltán: Portugál (Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar,...6365-en szavaztak 11 óráig...
Baranyában a 3. számú választókerületben folyó voksoláson 11 óráig a szavazásra jogosultak 12,76%-a jelent meg, ami elmarad az EP - ugyanabban az időben mért - országos, 13,77%-os...Fegyverrel raboltak ki egy...
A rablók hajnali három óra körül, arcukat maszkkal eltakarva léptek be a vendéglátóhelyre gáz- és riasztófegyvereiket a nő alkalmazottra fogták, kényszerítve a bevétel és mobiltelefonja...Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig Pécs, Makay I.08.00 - 08.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 5309.00 - 09.45 óráig Ny-i elkerülő út (Expo behajtó)10.00 - 10.45 óráig Pellérd12.00 - 12.45 óráig Pécs, József A. u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Bacsó B. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Zsolnay út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Hársfa u.15.45 - 16.30 óráig Pécs, Komlói út16.45 - 18.00 óráig 66-os fkl. út Mecsextrém parkPécsi reptérügy: Kőhegyi és a zöldek

Az ötös lottó e heti nyerőszámai
Nyerőszámok: 31 (harmincegy)37 (harminchét) 66 (hatvanhat)73 (hetvenhárom) 77 (hetvenhét)
« Előző
48087 | 48114 | 48141 | 48168 | 48195 | 48222 | 48249 | 48276 | 48303 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...