39 liter tömény alkoholt loptak Szigetváron

Az ismeretlen tettes 39 liter tömény alkoholt tulajdonított el; az okozott kár eléri a 120 ezer forintot.

Páva: még ez évben elkészül a főtér

Páva: még ez évben elkészül a főtér Mint ezt megelőzően kifejtette, a térmegújítással azért várt péntekig, mert nem kívánt ilyen komoly döntést meghozni a pécsiek megkérdezése nélkül: az átalakításokat érintő kérdésekkel több mint 25 ezer pécsi telefonszámot hívtak fel.Az eredményekről beszámolva elmondta, a megkérdezettek 92 százaléka úgy véli, 2010-ben a város méltó körülmények között fogadja vendégeit, közel 71 százalékuk szerint elfogadható a magasabb ajánlat, de ennek feltétele, hogy még idén befejeződjön az építkezés; és 87 százalékuk pedig fontosnak tartotta, hogy a kivitelező pécsi legyen.Az utolsó...

Megbuheráltak egy belvárosi bankautomatát

Az ügyfél értesítette a kérdéses bankot és a rendőrséget, majd a helyszínen kiderült, hogy az ATM-be egy fém lapot ragasztottak szigetelő szalaggal, ami megakadályozta a bankjegyek kiadását. A férfit nem érte kár, de az ügyben lopás kísérlete miatt rendeltek el nyomozást.

Alagútépítő mérnökök...

„A Magyar Alagútépítő Egyesület az idén első alkalommal rendezhette meg a nívós szakmai világkonferenciát hazánkban, ahová ötvenhárom országból majd ezer szakember érkezett. A hat...

Látható lesz Janus igazi arca

Látható lesz Janus igazi arca Nagy Erzsébet, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti osztályvezetője pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy...

BIOKOM: pünkösdhétfőn lesz...

"Pünkösdhétfőn - LESZ hulladékszállítás Pécsett, azokon a területeken, ahol a hétfő a szállítási nap. Kérjük a Lakosságot, hogy az edényeket aznap reggel 6 óráig helyezze ki az...

Traffipax pénteken Pécsett...

07.00 - 07.45 óráig Pécs Komlói út08.00 - 08.45 óráig Pécs, 192 km+200 szelvény09.00 - 09.45 óráig Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/10.00 - 10.45 óráig Pécs, Hársfa út12.00 - 12.45 óráig Pécs,...

Páva Terracinában tárgyalt...

"Polgármesteri közleményTestvérvárosunk polgármesterének előzetes meghívására, kedden érkeztem Terracina városába. Az előre egyeztetett program szerint Terracinában tárgyaltam...

Ötven napirendi pont a...

Ötven napirendi pont a közgyűlésen Bár az első alkalommal nagy volt az összhang a két oldal között, ezen az ülésen már felszínre kerülhetnek az ellentétek, no...

Égi hang - Lovász Irén előadásában

Égi hang - Lovász Irén előadásában Az „Égi hang" című műsor ihletője, ötletadója és első helyszíne a Pécsi Székesegyház csodálatos altemploma volt varázslatos akusztikájával és felejthetetlen hangulatával. A szakrális tér védelmező ereje, inspiráló környezete ugyanakkor olyan élményt adott az alkotóknak, ami új műveket hívott életre - emlékeztettek a szervezők.Lovász Irén dalai - amelyet Ágoston Béla és Mizsei Zoltán énekes közreműködése és hangszeres játéka tesz teljessé - azóta nemcsak, hogy az ország legpatinásabb templomait járták körbe, de az Ulmi Dómban is sikert arattak, nem utolsósorban...

Pécsi kirúgások a minisztérium miatt

Pécsi kirúgások a minisztérium miatt Mint az egyik cég ügyvezetője elmondta (pályázata elbírálásra vár, így érthetően a társaság és saját neve elhallgatását kéri), "az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatására irányuló program" indulásakor rögtön, már márciusban jelentkezett. Mintegy 8-10 fős elbocsátáshoz kellett volna folyamodnia ugyanis a tavasszal, hogy ezzel elkerülhesse az év végén várható csőd közeli állapotot.A lehetőség kapcsán azonban fenntartotta az álláshelyeket, hiszen kedvező elbírálás esetén az ígéretek arról szóltak: a kirúgásra ítélt dolgozók...

Megtámadták a Tudásközpont eredményét

A Közbeszerzési Döntőbizottság döntéséig a kivitelezői szerződés aláírását - amelyet eredetileg május 29-én, pénteken 11 órára hirdettünk meg - elhalasztjuk - tette hozzá Kis-Halas Andrea.

Gyónás közben loptak meg...

Egy órára hagyta őrizetlenül a kabátját, ebből tűntek el az iratai és a pénze. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.

Fidesz: gyanús ügyletek a...

"Vizsgálatot kezdeményezünk a Megyeri téri tervezett beruházással kapcsolatban. Egyrészt tisztázni kell, hogyan jutott hozzá az érintett területhez az a projektcég, amely 2008...

Egy közmunkás hátán törték...

Egy hetvenéves és egy ötvenéves asszony volt a támadó, egyelőre nem tisztázott, hogy mi volt a kiváltó ok. A rendőrök elfogták a tetteseket, ellenük garázdaság és könnyű testi sértés...

A Bayer nekiállhat a...

A Bayer nekiállhat a Széchenyi térnek Mint ismert, a főtér rekonstrukciójának munkálataira beadott pályázatában a Bayer Center 300 millióval magasabb ajánlatot...

Még várnak a szanatórium...

Még várnak a szanatórium eladásával A használaton kívüli, gyönyörű helyen fekvő mecsekoldali ingatlan értékesítését már korábban tervbe vette a megyei...

Kinek kell a többségét...

Kinek kell a többségét vesztett MSZP? Bár a május 10-ikei összeomlást követően még alig hitték a város urai, hogy néhány napon belül fundamentumát tekintve dől...

Az EKF is képviselteti magát a Nemzeti Vágtán

Minden résztvevő település a rá leginkább jellemző kulturális, művészeti vagy turisztikai tematikával mutatkozik be. A rangos eseményen 90 induló település lovasait sorsolták össze az előfutamokra, amelyeken 6 lovas indul. Pécs a 15 előfutamból a 12-ről indul, ahol a város ellenfelei Balatonfüred és Tihany, Kaposszekcső, Lendva, Tát, Göd lesznek.A MÁV-START bármely belföldi állomásról Budapestre történő utazás esetén 2. osztályon 50% kedvezményt ad a teljesárú menettérti (azaz oda-visszaútra szóló) menetjegyek árából 2009. május 30. 0.00 órától június 2. 0.00 óráig.A kedvezményes...

CMM: Szekeresnél megakadt a régi lemez?

"Sajtóhírek szerint Szekeres Imre azt nyilatkozta, hogy még mindig mennyire szeretné felépíteni a tubesi radart. A pécsieket izgatja ez az ügy.Ezért rossz, hogy igazából nem tudjuk, hogy mi az MSZP hivatalos álláspontja.Úgy tűnik, hogy ez nem szakmai kérdés, hanem kampányfüggő: hiszen Szili Katalin naponta többször állította, garantálta, hogy: Nem lesz a Tubesen radar! S ezt meglepő módon a Honvédelmi Minisztériumból senki nem cáfolta, senki nem figyelmeztette, hogy ezzel veszélyezteti az ország légtérvédelmét.Sőt maga a miniszter úr utasította 2009. május 7-én a jogi...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

07.00 - 07.45 óráig Kozármisleny08.00 - 08.45 óráig Keleti elkerülő út09.00 - 09.45 óráig Pécs Siklósi út10.00 - 10.45 óráig Pécs, Maléter P. út12.00 - 12.45 óráig Pécs, Táncsics M. út 13.00 - 13.45 óráig Pécs, Építők útja14.00 - 14.45 óráig Pécs, Nendtvich A. út 15.00 - 15.30 óráig Pécs, Rácvárosi út 19 szám.15.45 - 16.30 óráig Pécs Magyarürögi út16.45 - 18.00 óráig Pécs Bacsó B. út