Jövőre Pécs lesz az EFOTT házigazdája
2009. július 13. hétfő 15:16

Kiemelte: a jövő évi, immár 35. EFOTT-ot, az "év legnagyobb hallhatói buliját" 2010. július 13. és 18. között tartják meg, a házigazda a Pécsi Tudományegyetem lesz. Hozzátette: a fesztivál történetében először most hozták nyilvánosságra már az adott évi rendezvény előtt a következő helyszínét.
A szervezői feladatokat az EFOTT Menedzsment látja el, melynek munkáját az adott évi házigazda intézmény hallgatói segítik. A fesztivál megrendezését egyaránt támogatja a Pécsi Tudományegyetem, a pécsi önkormányzat és az Európa Kulturális Fővárosa-program, miután jövőre e címet viseli a megyeszékhely. A pontos helyszín egyelőre még nem publikus - jegyezte meg a főszervező.
Az idei helyszín Baja, ahol a legkisebb államilag finanszírozott felsőoktatási intézmény működik. A fesztiválozók már a hétvégi Bajai Halfőző Fesztivál idejére is birtokba vehették a helyi kempinget, pedig a tényleges program csak kedden kezdődik. Egy nappal később az Omega ad koncertet, július 18-án pedig a 20 éves Tankcsapda fellépése zárja az idei EFOTT-ot, amely összesen 11 helyszínen közel 300 fellépővel várja a fiatalokat.
MTI - Illusztráció: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Befejeződött a nyári aratás,...
- Egy nap alatt az összes jegy elkelt a...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...
- Tűz Pécs-Újhegyen! Sűrű füst szállt...