Beperelték a Tenkes kapitánya zeneszerzőjét
2009. július 21. kedd 07:57
A lap a történteket csak a per kezdeményező magánszemélyek nézőpontjából ismerteti, mert - mint írták - az üggyel kapcsolatban Ács Bálint nem kívánt nyilatkozni nekik.
Mint felidézik: Márkos Attila 2007 februárjában vetette fel az ötletet, hogy ideje lenne a történetből musicalt írni. A társulatvezetők eredetileg Felmer István komáromi zeneszerzőt kérték volna fel, végül azonban Ács Bálinttól rendelték meg a mű megírását ötszázezer forintért.
A produkció létrejöttét és a lehetséges 2007. októberi bemutató időpontját a társulat nyilvánosságra is hozta, majd Márkosék lefoglalták a Budapest Sportarénát 2008. március 22-re a premierre. A zeneszerző - aki kétszázezer forint előleget is felvett - alkotói válságára hivatkozva azonban csupán egy dalt írt meg és a jelenetbeosztást készítette el.
2008-ban kiderült, az idén Ács Bálint a siklósi önkormányzattal és a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen színpadra állítja a kuruc kapitány történetét. A keresetet idén július elején adták be a Pest Megyei Bíróságon Ács Bálint ellen, amelyben szerződésszegéssel vádolják a zeneszerzőt.
A négy és fél milliós kártérítési igényben az erkölcsi kártérítésen túl benne van azoknak a lovas magánóráknak az összeg is, amelyet Márkos Attila adott a zeneszerzőnek és feleségének - írta meg a Magyar Nemzet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- A Pécsi Püspökség is programokkal...