"Blues nélkül nincs könnyűzene"

- A Makári Blues Kocsmában találkoztunk. Otthonra lelt végre a PMD?- Csaknem két évtizednek kellett eltelnie, hogy a pécsi blues-rajongók méltó helyen gyűlhessenek egybe néhány hetente. Sajnos manapság a könnyűzenei élet műhelyei már nincsenek jelen, így ez a „kocsma" egy igazi kis oázisnak tekinthető. Itt valóban rendszeresen felléphetünk, hívhatunk vendég csapatokat, s az ősszel esedékes húszéves születésnapunkat is megfelelő keretek között tudjuk majd ünnepelni.- Miért gondolta úgy két évtizeddel ezelőtt, hogy saját bandát alapít?- Abban a korban, amikor fiatal...

Új vezetéssel próbálkozik a pécsi roma gimnázium

Új kuratóriumot választott a Gandhi Közalapítvány pénteken. A közalapítvány a Gandhi Gimnázium és Kollégium igazgatóválasztása körül kialakult helyzet miatt hívta vissza a kuratórium tagjait, és választott helyettük újakat. Bár a közgyűlés új kuratóriumot választott, a régi testület hivatalban marad, míg az alapítók mindegyike - köztük a kormány - hozzá nem járul a változáshoz.Az ország egyetlen cigány nemzetiségű középiskoláját tíz évig irányító igazgatónőnek azért kellett távoznia, mert nincs meg az előírt szakmai végzettsége, helyére új vezetőt választottak. A közgyűlés azonban...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Szigeti út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, József A. út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Építők útja13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Makay I. út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 5315.00 - 15.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 80.15.45 - 16.30 óráig: 6. fkl Pellérdi elágazó16.45 - 18.00 óráig: 6-os fkl. út Tortyogó

Diákmunka: aki akar, dolgozhat

Diákmunka: aki akar, dolgozhat Óvatosság jellemzi a pécsi diákmunkaerő-piacot, vélekednek az ágazatban dolgozó szakemberek, akik a megváltozott gazdasági...

Termálvíz is lesz az orfűi...

Termálvíz is lesz az orfűi aquaparkban Mint azt Horváth Zoltán elmondta, az EU-s források felhasználásával, a Baranyai Élménykörút program keretein belül megépülő...

Horvát író főz a pécsieknek...

Horvát író főz a pécsieknek szombaton Ezen a napon 19 órától tartják ugyanis Veljko Barbieri horvát regényíró (képünkön) „Én, Jupiter fia,...

Többszáz milliós beruházás...

A művelődési ház felújítására és bővítésére, a közlekedésbiztonság javítására, kompetenciaalapú oktatás fejlesztésére, valamint az igazgatási rendszer teljesítményének, a Polgármesteri...

Spanyolországi turnén a...

A pécsi székhelyű Dutar (a szó jelentése: két húr) együttest 2004-ben alapította Csőke Renáta és Kopeczky Péter. A zenei duót a gyorsan bővülő repertoár alakította nagyobb létszámú -...

Újabb környezetvédelmi...

Újabb környezetvédelmi nagyprojekt "Az Európai Bizottság jóváhagyta a Mecsek Dráva Hulladékgazdálkodási Projektet, amelynek támogatásáról a kormány még...

Eldőlt: zenekarával jön Pécsre Oszkó Péter

Oszkó Péter pénzügyminiszter zenekara, a Blue sPot szeptember 4-én, pénteken lesz a PMD Blues Band vendége a Makári Blues Kocsmában - adta hírül a pécsi zenekart vezető Fekete Kálmán.

Hatszáz méhcsaládot mérgeztek meg

May Gábor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Baranya megyei szaktanácsadója a lapot arról tájékoztatta, hogy a pusztulást egy, a méhészekkel azóta kiegyezett földtulajdonos gondatlansága okozta - írta az Új DN.A gazda a törvényt megszegve nem méhkímélő technológiával szórt ki rovarölő szert virágzó kultúrnövényekkel borított földjére. A baranyai méhészek ezt az évet azért sem fogják a szívükbe zárni, mert egy méhekre utazó bűnbanda Baranya és Tolna megyében mintegy száz méhcsaládot lopott el, amelyeket 30-40 ezer forint helyett tízezer forintért értékesített családonként. A...

Bűnesetek miatt több a polgárőr Baranyában

Tóth Tibor, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: 2001-ben még csak 18 polgárőr egyesület működött a megyében, ma azonban már 112 településen vigyáznak a rendre - írta az Új DN.Hozzátette, hogy tavalyelőtt és tavaly egyaránt több mint 10 új szervezet alakult, az idén pedig eddig 15 kezdte meg működését és folyamatosan nő a belépő tagok száma. A mintegy 200 lelket számláló Kistapolcán például huszonnégyen léptek be a helyi szervezetbe.A jelenség oka a vagyon elleni bűncselekmények, különösen a lopások számának emelkedése. Az Országos...

Fesztiválról fesztiválra a...

"A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) Nulla Hulladék Programjának célja, hogy csökkenjen a hazai hulladéktermelés. A HuMuSz a Nulla Hulladék Program keretében országszerte több...

Szili: előbb a szembenézés,...

A házelnök az elmúlt napok MSZP-s nyilatkozataival kapcsolatban az MTI-nek hangsúlyozta: továbbra is úgy gondolja, "bármilyen személyi kérdés csak a szembenézést követően kerülhet...

Lőszert és csempészett...

Bús Szilvia közleménye szerint a pénzügyőrök egy pécsi bevásárlóközpont parkolójában figyeltek fel két férfira. Az általuk rendezgetett, "jellemzően csempészett dohányáruk...

Lusztig Péterrel (is)...

Lusztig Péterrel (is) foglalkoznak Az újság azzal indokolta írását, hogy az ügynököknek a nyilvánosság előtt kell magyarázkodniuk múltjuk miatt, míg egykori...

Olvasónk üzenete: vigyázat,...

Minden pécsi autós figyelmébe ajánlom az újabb pénzbeszedő helyet a városban: Aradi Vértanúk útja, a közjegyzői iroda előtti placc. Eddig meg lehetett állni, mivel semmi sem titotta, most...

Traffipax pénteken Pécsett...

09.00 - 09.45 óráig: Kozármisleny10.00 - 10.45 óráig: Keleti elkerülő út11.00 - 11.45 óráig: Pécs Siklósi út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Táncsics M....

Pogányok veszik be a Sétateret

Pogányok veszik be a Sétateret A zenekarok sorát pénteken a Dyas nevű formáció nyitja, akik saját bevallásuk szerint 1997-ben azzal a céllal alakították meg a csapatot, hogy „értelmes dolgokról, értelmes embereknek adjunk elő dalokat a műfaj mai nyelvén, egyszerűen, konvenciómentesen és újszerű előadásmódban". Koncertjüket a tibeti és mongol hangulatokat idéző, szintén magyar Scivias nevű formáció előadása folytatja.A nap legérdekesebb fellépője azonban a - egy általuk elképzelt középkori magyar pogány hagyományból táplálkozó - The Moon and the Nightspirit nevű zenekar (képünkön), akik...

Maléter: végre vége a szuttyogásnak

Maléter: végre vége a szuttyogásnak "Bár úgy tudjuk, megnyertük a támogatást a rendőrlámpa felállítására, hivatalosan nem értesítettek bennünket a pénz odaítéléséről", "nyertünk ugyan, de még nem érkezett meg az állami támogatás, így nem kezdődhet meg a munka", "tavasszal talán lesz pénz, és nekiállunk" - ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el szocialista képviselők száját az előző városvezetés regnálásakor, amikor a környéken élők és a sajtó a tavaly nyáron beígért forgalomirányító üzembe helyezése felől érdeklődött hosszú hónapokon keresztül.A teszetoszaságnak...

Koncertterem: Demjánék nyertek, de Pécs bírságot fizet, elmarasztalták

Koncertterem: Demjánék nyertek, de Pécs bírságot fizet, elmarasztalták A minap foglalt állást a Közbeszerzési Döntőbizottság arról, helybenhagyja-e a Pécsi Koncert- és Konferenciaközpont kivitelezési közbeszerzésének bírálatakor kihozott eredményt. A második helyre rangsorolt Opus 2010 Konzorcium súlyos észrevételeket tett a testületnél, s szerintük Demjánékat ki kellett volna zárni a pályázatból.Jogorvoslati kérelmük szerint az Arcadom vezette konzorcium ütemtervei teljesíthetetlen határidőket jelölnek meg, igazukat pedig igazságügyi szakértői állásfoglalásokkal erősítették meg.Vitatták, hogy - bár az elbírálásnál négyötöd részben az ajánlati...