Kínaiak az Elcoteqben
2009. augusztus 13. csütörtök 19:25

Információnk szerint a kínai cég harminc százalékot vásárolna meg, s már tárgyalásokat is folytattak erről. Krippl Zoltán, a cég kommunikációs igazgatója bár nem kívánta bővebben kommentálni a kínaiak megjelenését, ám megerősítette: "valóban létezik egy ilyen irányú szándék", amelyet már a tőzsdén is bejelentettek. Krippl úgy fogalmazott, hogy a befektető "beszállna" a cégbe.
Az igazgató szerint a gazdasági válság kitörése után visszaeső megrendeléseik miatt voltak kénytelenek bejelenteni a legutóbbi csoportos létszám-leépítést, amely négyszáz fő saját dolgozó elbocsátását jelentheti, illetve azt, hogy szeptembertől 300 fő kölcsönzött munkaerőt nem vesznek tovább igénybe.
Az ott dolgozó munkások ugyanakkor arról panaszkodnak, hogy a nehéz helyzetben várhatóan csökkentik a jövedelmüket az úgynevezett termelési bónusz megvonásával. Névtelenséget kérő olvasóink szerint ez 10-15 ezer forint mínuszt is jelenthet havonta, ami az elbocsátásoktól tartó dolgozók szerint az Elcoteq béreit ismerve számottevő összeg.
A vezető a prémium megvonásáról szóló dolgozói felvetésre úgy reagált, hogy abban az esetben, ha az adott terület nem nyereséges, nem tudják kifizetni a termelési bónuszt. Mivel az ősz általában a szezonális növekedés időszaka, abban bíznak, hogy ismét nagyobb lesz a megrendelés-állományuk, így nem kell újabb dolgozóktól megválniuk.
Képünkön a finn cég pécsi üzemének bejárata.
B. M. - MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Októberre befejeződik a Pécsi...