A Mecsekben közel 200 hektárnyi fenyőt ki kell vágni

A Mecsekben közel 200 hektárnyi fenyőt ki kell vágni Ki kell vágni 150-200 hektárnyi feketefenyőt a Mecsekben, a fák ugyanis gombafertőzés miatt megbetegedtek, megmentésükre nincs remény. Laczik Dénes, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság erdészeti referense csütörtökön az MTI megkeresésére azt mondta: a Mecsekben élő mintegy 1000 hektárnyi feketefenyő harmada károsodott, ezen faállomány mintegy felének kitermelése elkerülhetetlen lesz a közeljövőben."A feketefenyőket két gombafajta támadta meg 2009-ben. A fertőzés hatásaként a fákon "barnásodás" jelent meg, ágaik, tűleveleik száradni kezdtek. Azt a fát, melynek...

Pécs és Harkány a legeladósodottabb magyar városok között van

Pécs és Harkány a legeladósodottabb magyar városok között van 1400 milliárd forint az önkormányzatok adóssága Magyarországon: közülük Pécs és Harkány is a legeladósodottabbak közé tartozik. A megyeszékhely újabb hitellel, míg a fürdőváros újabb bevételekkel próbál javítani a helyzeten. A szakértők szerint nem a hitelekkel van a baj, hanem azzal, hogy a települések nem tudják ésszerűen használni azokat. Ezért az új önkormányzati törvényben már az is szerepelhet, hogy a kormány felügyelné az önkormányzatok hitelfelvételét - számolt be róla az MTV Híradója. Gyógyfürdője tette ismertté, az utóbbi években azonban adósságban fürdő önkormányzatáról...

Művészetek Háza: a város átvette, de művészeti koncepció még nincs

Művészetek Háza: a város átvette, de művészeti koncepció még nincs Bár a Baranya megyei önkormányzat április 15-től levette válláról a Művészetek és Irodalom Háza (MIH) működtetésének terheit, s az intézmény városi fenntartásba került át, még csak most zajlik az átadás-átvétel procedúrája. Ráadásul - szigorúan véve - jogilag sem tiszta még a helyzet, hiszen a megye, a város és az épület tulajdonosa, a Pécs Holding között köttetett háromoldalú szerződés sincs még aláírva. A május 26-án tartandó városi közgyűlés jóváhagyásával rendeződhetnek a tulajdonviszonyok. Az intézmény a következő héttől újból várja a látogatókat, s csak nyáron, a felújítási...

A Pécsvárad-Pécs-Orfű...

A Pécsvárad-Pécs-Orfű turisztikai térség Május 10-én, zárókonferencia keretében szakmai zsűri választotta ki az Európai Bizottság által kiírt „Kiváló Európai...

Jogász doktoranduszok...

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolája konferenciát rendez május 13-án, pénteken "Doktoranduszok I. Pécsi Találkozója" címmel jogász doktoranduszok...

Elmarad a belengetett pécsi...

Elmarad a belengetett pécsi sztrájk, a tanárok már óvatosak Az első körben megfogalmazott elképzelésekhez képest kettővel több, azaz 44 első osztályt terveznek indítani a következő...

Plakátkiállítás a...

Nemzetközi plakátkiállításnak ad helyet a Pécsi Galéria május 13-tól június 5-ig. A kiállított művek témája a diszkrimináció. A tárlatot megnyitja Michal Cerny, a Budapesti Cseh Centrum...

Az utcán vert egy férfi egy...

Az utcán vert egy férfi egy nőt Pécsett Rendőrségi hírek városunkból.Tegnap este telefonos bejelentés érkezett a rendőrségre, a bejelentő elmondta, hogy az utcán...

A kézisek és a pólósok is...

Utolsó idei mérkőzésükön kikaptak a pécsi vízilabdások a Debrecen otthonában. A PVSK a hetedik helyen zárta a szezont. Szerdán kézilabdásaink is buktak, őket a Dunaferr győzte le,...

Megnyílik Pécsett a Remény Háza

Május 14-én szombaton, 11 órakor nyitja meg dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök és dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Remény Háza - Domus Spei nevet viselő, hajléktalanok számára létrehozott nappali melegedőt. Az intézmény a Tüskésréti út 8. szám alatt található, fenntartója a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lesz.

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

Csütörtökön  7.15 és 17.45 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: 6. sz. fkl. út Pécs-Hird08.30 - 09.30 óráig: 6-os fkl. út, 192 km szelvény09.45 - 10.30 óráig: Pécs, 66-os út 5 + 800 km szelvény10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Komlói út - Kőrös utca kereszteződése11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Keleti elkerülőúton a Palahegyi út 21. szám előtt13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Mohácsi út 75. szám15.00 - 15.45 óráig: 57-es fkl. út 34. + 800 km szelvény 16.00 - 16.45 óráig: 58-as fkl. út Pogány kereszteződés17.00 - 17.45...

Lakner Tamás és a Szélkiáltó Márai-verseket zenésített meg

Lakner Tamás és a Szélkiáltó Márai-verseket zenésített meg Márai Sándor verseit zenésítette meg a Hangzó Helikon sorozat legújabb kiadványán a pécsi Szélkiáltó együttes; Lakner Tamás, a zenekar alapítója az MTI-nek arról is beszélt, milyen komoly kihívást jelentett számukra az anyag elkészítése. A Hangzó Helikon-sorozat szerkesztője, Gryllus Dániel régóta szorgalmazta, hogy a Szélkiáltó megvalósítsa valamely ötletét a szériában, mert az együttes eddig csupán a Katonadalok című válogatáslemezen szerepelt két dallal. A 22 évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort az irodalomtörténet elsősorban prózaíróként tartja nyilván, csupán két verse, a már...

Nagy a baj:...

Nagy a baj: fizetésképtelenné válhat a Biokom és a Holding is Bár a tavalyi évet nyereséggel zárta a Biokom - és az idei esztendőre is 25 millió forintos plusszal számolnak - a cégnél...

Wolf Gyula nem jelent meg...

Wolf Gyula nem jelent meg az általa indított per tárgyalásán Nagy sajtóérdeklődés mellett megkezdődött szerdán Wolf Gyula, a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelőjének kártérítési pere a...

Pécs pianinókat és...

Pécs pianinókat és koncertzongorákat vásárolt a Kodály Központnak Világszínvonalú koncertek megtartásához és világhírű zongoristák fellépéséhez nélkülözhetetlen új koncertzongorákat, valamint...

Tovább csökkent az Új...

Tovább csökkent az Új Dunántúli Napló előfizetőinek száma Szerdán kerültek nyilvánosságra a MATESZ (Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség) hivatalos auditjának legfrissebb, 2011 első...

Kunszt: "ez zavarkeltés" -...

Kunszt: Szerdán reggel került nyilvánosságra, hogy a Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök nevéhez köthető új politikai szerveződés...

Országos kosárlabda verseny...

Országos kosárlabda verseny - Pécs is beszáll Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) nagyszabású versenyt hirdet a középiskolák körében, hogy az úgynevezett B33...

Ruhákat próbált lopni, de lebukott - rendőrségi hírek

Többek közt lopás és betörés is történt tegnap Baranya megyében.Ellopták egy kínai férfi laptopját és fényképezőgépét a vonaton Budapest és Pécs között a napokban. A tulajdonos óvatlan volt, nem figyelt eléggé az értékeire, kára háromszázezer forint. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Autó elé kanyarodott egy hétéves fiú kerékpárjával kedden délután Pécsett, a Maléter Pál úton. A sofőr nem tudta elkerülni az ütközést, a gyermeket elesett és beütötte a csuklóját, a csípőjét, de szerencsére csak könnyebben sérült. A baleset körülményeit vizsgálják a rendőrök.Betondarabbal...

Az LMP a pécsi adósság felelőseinek megnevezését szorgalmazza

Az LMP a pécsi adósság felelőseinek megnevezését szorgalmazza Sajtóközleményt adott ki szerdán reggel a Lehet Más a Politika két pécsi önkormányzati képviselője "Adósság: MSZP-s cseberből FIDESZ-es vederbe!" címmel."Néhány hete foglalkoztatja az országos sajtót a Kormány azon elképzelése, mely szerint eltanácsolnák a választáson való indulástól a településüket adósságba kergető polgármestereket és képviselőket. Mivel nem ismerjük a részleteket, nehéz megmondani, hogy a majd beterjesztésre kerülő javaslat ismét súrolni fogja-e az alkotmányosság határait, de azt kijelenthetjük, hogy magával a céllal egyet kell érteni....

Ma kezdődik Wolf Gyula kártérítési pere

Szerdán kezdődik a Pécsi Munkaügyi Bíróságon a Pécsi Egyházmegye volt gazdasági igazgatójának kártérítési pere. Wolf Gyula keresetében azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg, jogellenesen szűnt meg a munkaviszonya, és az egyházmegyét kötelezze több millió forint kártérítés megfizetésére.    Az egyházmegye tavaly szeptemberben közölte, hogy Wolf Gyula megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérte felmentését gazdasági vezetői tisztsége alól Mayer Mihály megyés püspöktől. A volt igazgató más munkakörben, de a püspökségnél dolgozott tovább, munkaviszonyát...