Kortárs tárlat nyílik a régi Bóbitában, Pécs támogatásával
2011. május 20. péntek 15:17
A hazai képzőművészet dinamikájának egy szeletével ismerteti meg az érdeklődőket fiatal képzőművészek szombaton Pécsen nyíló tárlata, amelynek legjobb alkotásai később egy Franciaországból induló utazó biennálén is részt vehetnek.
"A Fiatal Kortárs Állásfoglalások című kiállítás szombat este nyílik a régi Bóbita Bábszínház Mária utcai épületében, ahol június 19-ig negyven fiatal művész mintegy száz munkáját ingyen láthatja a közönség" - áll a szervezőknek pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
A tárlat anyaga rendkívül változatos: festmény, fotó és plakát éppúgy található benne, mint videó vagy huszonhét darabból álló lábtörlő sorozat.
A Pécs támogatásával immár másodszor létrejött csoportos tárlat célja, hogy a fiatal magyar művészek munkáin keresztül mutassa be a hazai képzőművészet dinamikájának egy szeletét és a benne található "szubverzív, építő és romboló pozíciókat".
A kiállítók különböző formavilággal dolgoznak, de közös bennük, hogy a magyar társadalmat foglalkoztató kérdésekre és problémákra kritikusan reflektálnak, legyen az a természetben, a munkában, az emberi kapcsolatokban vagy általánosságban az életben tapasztalható negatívumok kiemelése, a világ túlmediatizáltsága, illetve a kizáró normákkal szembeni elégedetlenség.
Az alkotások a kortárs művészet teljességgel szabad nyelvezetén, autonóm helyzetből szólnak a látogatókhoz, és ahogy a pályázóknak is állást kellett foglalniuk, a szervezők remélik, a látottak a befogadókat is véleménynyilvánításra késztetik majd. "Magyarországon ezzel a rendezvénnyel is küzdünk azért, hogy kitüntetett helye legyen a kultúrának és a kultúráknak, hiszen utóbbiak jelenléte és aktivitása a társadalom dinamizmusának, szociális és gazdasági fejlődésének mutatója és bátran mondhatjuk, hogy a világgal való lépéstartás szükséges velejárója" - írták a szervezők.
A tárlatot egy internetes pályázat előzte meg, amelyet a pécsi önkormányzat, a Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. és a Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány hirdetett meg a Nevelők Háza Egyesület, a Párizsi Magyar Intézet, valamint a Jeune Création Européenne - Biennale Itinerante d'Art Contemporain támogatásával.
A kiállítás zárásakor egy független szakmai zsűri kiválaszt nyolc alkotást, ezek októberben a Párizs melletti Montrouge-ból induló Jeune Création Européenne elnevezésű, fiatal európai művészeket bemutató utazó biennálén képviselik Magyarországot. A biennále 2012 szeptemberében érkezik Pécsre.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...