Mentőhelikopter vitte el a részeg biciklist
Jutott ittas és gyorshajtásos baleset is erre a hétvégére - a sofőrök ellen eljárás indult.Elesett kerékpárjával egy részeg férfi Abaliget és Kovácsszénája között szombaton este. A férfi súlyosan megsérült, mentőhelikopter vitte kórházba - eljárás indult ellene.Egy teherautósofőr is rosszul mérte föl a lehetőségeit, felborult az 57-es főúton Mohács és Bóly között szombaton. A baleset azért történt, mert a sofőr túl gyorsan hajtott, és kisodródott egy kanyarban. Személyi sérülés nem történt, a járműben százezres nagyságrendű a kár. Képünk illusztráció.
Lefőtt a pálinka, mindjárt el is lopták
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság híreiből.Tíz liter frissen főzött pálinkát lopott valaki egy komlói pincéből a napokban. A tolvaj lefeszítette a bejárati ajtóról a lakatot, majd elvitte az összes főzetet. A tulajdonos kára közel harmincezer forint, az ügyben a rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Vaddisznót gázolt egy személyautó Komló és Mánfa közötti útszakaszon szombat hajnalban. A balesetben senki nem sérült meg: az állat elpusztult, az autóban ötvenezer forint kár keletkezett.Ezrek zarándokoltak Pécsről Máriagyűdre
Több ezer hívő vett részt május 14-én, szombaton a Pécs és Máriagyűd közötti zarándokúton, amely egyben az első Magyar Országos Zarándok Találkozó.A résztvevők reggel 8 órakor az új pécsi püspökkel az élen indultak a 24 kilométeres gyalogútra. A találkozóra több helyről érkeztek hívők Esztergomtól Kalocsáig. Ez a szakasz a nemrég átadott 215 kilométer hosszú Esztergom-Máriagyűd zarándokút utolsó része. A résztvevők délután közös szentmisén vettek részt Gyűdön, melyet Udvardy György megyéspüspök celebrált.
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap 7.15 és 17.45 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések: 07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny, Kossuth L. u 63.08.30 - 09.30...A Vivat Bacchus jubileumi...
Tíz év legkedveltebb dalaival, új szerzeményekkel, borkóstolóval, szimfonikus zenekarral, meglepetés vendégekkel és sok...
Agresszív koldusok a...
A pécsi városközpont utcáit, tereit róva gyakorlatilag elkerülhetetlenek a hajléktalanok, akik a tiltás ellenére...
Gyász: elhunyt N. Szabó...
Néhány perccel ezelőtt értesítették szerkesztőségünket, hogy rövid lefolyású súlyos betegségben elhunyt N. Szabó Sándor....
Pécsett...
Hajléktalanoknak nyílt nappali melegedő a Pécsi Egyházmegye és a helyi önkormányzat együttműködéseként a baranyai megyeszékhelyen szombaton.Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a...Ittas nő biztosítás nélkül...
Pénteken a pécsi rendőrök több ittas sofőrt is fogtak.Intézkedés alá vontak egy női sofőrt a rendőrök Kertvárosban. Az ellenőrzés során a középkorú nő leheletén alkoholszagot éreztek,...Sásdon 835 millióból közösségi ház épült, és több intézmény megújult
Közösségi ház épült és több intézmény megújult Sásdon, a létesítmények ünnepélyes átadását ma tartják a baranyai kisvárosban.A projekt pályázatát készítő Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Sásd önkormányzata és a környező települések alkotta konzorcium az elmúlt szűk másfél évben mintegy 835 millió forintot költött ezen oktatást, művelődést és sportot szolgáló beruházásokra. A költségek döntő részét európai uniós pályázati forrásból fedezték.A 3400 lelket számláló Sásd történetében példátlan nagyságrendű infrastrukturális fejlesztés...Újabb kiütéses pécsi győzelem - PMFC - Honvéd 4-0
Folytatódott a pécsi labdarúgók remek sorozata, a PMFC ugyanis a Kaposvölgye és a Budaörs után a Honvéd ellen is magabiztosan győzött. A három pont sorsa már az első félidőben eldőlt, a Pécs jól játszott és negyvenöt percnyi játék után három góllal vezetett. Szombaton a Gyirmót hazai pályán kikapott a Tatabányától, így a Pécs egy pontra megközelítette riválisát a bajnoki tabellán.Labdarúgó NB II. Nyugati-csoport, 26. forduló PMFC - Honvéd II. 4-0 (3-0) Újmecsekalja, 500 néző V.: Kovács (Takács, Becséri) PMFC: Dibusz - Nagy...
Javítják a Ferencesek utcája-Szent István tér csatlakozásánál a burkolatot
A „Közterek és parkok újjáélesztése", Világörökségi pufferzóna projekt felújítási munkái részeként átépítésre került pécsi Ferencesek utcája-Szent István tér csatlakozásának burkolatának garanciális javítási munkáit a kivitelező május 16-án megkezdi.A május 31-ig tartó garanciális javítások során a gépjárműforgalom által használt területen, a jelenlegi kapcsolódás nélküli térköveket, a műszaki tartalom emelésével, közúti forgalomnak megfelelő kettős kapcsolódású kövekre cserélik. A munkálatok során alkalmazott műszaki eljárás biztosítja, hogy a forgalom hatására ne...Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton 7.15 és 17.45 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: Ócsárd, Kossuth L. utca 15.08.30 - 09.30 óráig:...A pécsi Dóri Ház javára...
Május 9-én a budapesti Finn Nagykövetség és a Budapesti Diplomatafeleségek Klubja (DSB) jótékonysági divatbemutatót rendezett...
Állítják, nem igaz, hogy a...
A városban olyan hírek keltek szárnyra, amelyek szerint nem fogynak a jegyek a Kodály Központban (KK), a munkatársak „fű...
A POSzT megújításáról...
A Pécsi Országos Színházi Találkozó megújítását előkészítő szakmai konferenciát tartottak pénteken Budapesten. Mint azt Márta...
Vádat emeltek Komló volt...
Polics József, Komló polgármesterének sajtónyilatkozata."Vádat emelt május 2-án a Pécsi Városi Ügyészség is Páva Zoltán ellen, amiért személyemet durván, nagy nyilvánosság előtt...Pécs húszmilliót oszt szét...
Pályázati forrással segíti a város közösségi életét a pécsi önkormányzat, a 20 millió forintos keretösszeget péntektől igényelhetik a civil szervezetek.Kővári János fideszes parlamenti...Kertvárosi lakógyűlés a hajléktalanok és a bandák miatt
Rendkívüli gyűlésre hívja a Berek utca környékén lakó kertvárosiakat Tamási Zsolt helyi lakos.Az összejövetel témája, mint a Pécsi Újsághoz eljuttatott közleményből kiderül, a "romló közbiztonság, a sok hajléktalan és a bandázó fiatalok esténkénti hangoskodása, rongálása, szemetelése". A szervezők tervei közt szerepel egy aláírásgyűjtés elindítása is, a felhívást a rendőrségnek adnák be, s a fokozottab járőrözésre kérik fel a hatóságot. Helyszín: Berek utca Spar előtti tér. Időpont: 2011. 05. 21 16 óra.A városi röplabda bajnokság eredményei
Több kategóriában folytatódott a városi röplabda bajnokság. "MINI" kategória: Belvárosi Fiú - Belvárosi Lány 2 - 0 PVSE 1. - PVSE 2. 0 - 2 PVSE 1. - Belvárosi Lány 0 - 2 PVSE 2. - Belvárosi Fiú 1 - 2 PVSE 1. - Belvárosi Fiú 1 - 2 PVSE 2. - Belvárosi Lány 0 - 2 Belvárosi Fiú - Belvárosi Lány 0 - 2 PVSE 1. - PVSE 2. 2 - 0 A bajnokság végeredménye: 1. Belvárosi Lány 2. Belvárosi Fiú 3. PVSE 2. 4. PVSE 1. "A" kategória: PTE Medikus - PTE-KTK 2 - 1 PEAC-PVSE - PTE-KTK 3 - 0 PTE Medikus - Babits Gimn. 3 - 0 PEAC-PVSE - PTE Medikus 3 - 0 PTE-KTK - Babits Gimn. 3 - 0...Újabb szórakozóhelyen fújhatnak szondát a pécsi bulizók
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kezdeményezésére a pécsi B-klub diszkóban február 8-án már elhelyeztek egy alkohol ellenőrző készüléket. Most szombattól a Trafik Lokálban is tesztelhetik bódultságukat a mulatozók.A Rendőrség számára fontos, hogy alkoholos állapotban senki ne üljön a volánhoz, ezért fontos, hogy a közlekedőknek lehetőségük legyen az önellenőrzésre. A szombati buliban a baleset-megelőzéssel foglalkozó rendőrnőket ismét meg lehet majd találni, akik baleset-megelőzési tanácsokkal állnak az érdeklődők rendelkezésére hajnalig.A rovat további témái
- A bankok nem adnak Pécsnek, vagy Páva állította le hitelügyletet?
- Részegen támadt szomszédjára - nem ez volt az első eset
- Átadja a város a parkolódíjakat a Biokomnak a városüzemeltetésre
- Esélynap a Nyugati Várfalsétányon
- Traffipax pénteken Pécsett és környékén
- Súlyos baleset Pécs közelében, az István-aknánál - FRISSÍTVE
« Előző
39771 | 39798 | 39825 | 39852 | 39879 | 39906 | 39933 | 39960 | 39987 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

