Trianon-emlékművet állítana a komlói Jobbik
2011. május 23. hétfő 09:12
Trianon-emlékmű felállítását kezdeményezi Komlón a Jobbik helyi szervezete. Hangsúlyozzák, nem politikai indíttatásból, hanem egy városi összefogás keretében szeretnék megvalósítani elképzelésüket, amellyel a magyarságtudatot kívánják erősíteni.
Már elkészült az emlékmű látványterve, amit a közelmúltban szervezett fórumon be is mutattak az érdeklődő politikai pártok, civil szervezetek előtt. A Közösségek Háza és a színház közötti füves területre megálmodott mű terve nem végleges, a Jobbik várja a kegyhellyel kapcsolatos elképzeléseket, ötleteket, melyeknek összevetése után alakulna ki az emlékmű végleges formája.
Konyári Zsolt, a Jobbik helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy a várható költségek fedezésére különböző címletű támogatói jegyeket bocsátanak ki, a támogatók neveit pedig - a tervek szerint egy táblán - meg is örökítenék.
Az ország több településén méltó körülmények között tudnak megemlékezni történelmünk legtragikusabb eseményéről, így a Jobbik fontos tartja Komlón is egy főhajtásra módot adó emlékmű a felállítását. Az emlékművet - a város támogatását és a hatósági engedélyek megszerzését követően - az elképzelések szerint 2012. június 4-én avatnák fel.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Így ünnepelték Szent István...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...