Évadzárás a Pannon Filharmonikusoknál
Június 2-án, a Kodály Központban búcsúztatják az évadot Pécs világhírű filharmonikusai. Közreműködik Tarkövi Gábor trombitán és Király Csaba zongorán. Műsor:Beethoven: II. szimfónia, (D-dúr) Op.36Sosztakovics: I. zongoraverseny, (c-moll) Op.35Beethoven: VI. „Pastorale" szimfónia, Op.68Az évadzáró koncerten szereplő két Beethoven-szimfónia közül az egyik, a 2. (D-dúr) Beethoven első bécsi éveiből való alkotása, míg a 6., Pastorale melléknevű a romantikus programszimfónia első megjelenése a zenetörténetben, így tehát Beethoven két korszakának egy-egy alkotását...
Megnyílik a ZSN eddig elzárt része
Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. sajtóközleménye."Június 4-én, szombaton az érdeklődök szakmai vezetés mellett megtekinthetik a Zsolnay Kulturális Negyedet és a Kodály Központot. A nyílt nap keretében kerül sor a 'Védjegyünk a Zsolnay' társadalmasítási akció rajz-, fotó- és irodalmi pályázatának eredményhirdetésére és díjátadó ünnepségére a Zsolnay Negyedben a 'Labor' épületében.Az 'idegenvezetés' a Zsolnay Negyed Basamalom utcai bejáratától indul, 9, 10 és 12 órakor. A nyílt nap során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a hamarosan megnyíló...Fordulat: Páva Iványi Dalma mellé áll, Gőbl köszönettel visszalép
Közleményt juttatott el lapunkhoz Pécs polgármestere, melyben azt írja, megváltoztatta korábbi álláspontját a Pécs 2010 ügyében. Szerdán délután sikerült mind Gőbl Gáborral, akit a pécsi városvezetés ügyvezetőnek kért fel, mind Iványi Dalmával beszélnünk - a helyzet percről percre változott, de mire cikkünk írásának végére értünk, megszületett a végeredmény: megmenekül a pécsi női kosárlabda klub. Mint megírtuk, hétfőn Iványi Dalma, a csapat emblematikus játékosa bejelentette: többségi tulajdont szerezne az egyesületet működtető kft.-ben. Páva Zsolt polgármesterrel...
Állati napok az ÁRKÁD Pécs...
Június 3-4-ig Állati napok az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontban! Tekintse meg Ön is családjával a kedves és aranyos kisállatokat...
Baleset szemtanúit keresi a...
Május 14-én 23 óra körüli időben Pécsett, a Szabadság utca 19. szám előtti útszakaszon baleset történt. Egy fehér színű...
Biotechnológiai fellegvárrá...
A régióban egyedülálló biotechnológiai kutatóközpont jöhet létre a Pécsi Tudomány-egyetem és az eszéki Josip Juraj Strossmayer...
Az MSZP-sek szerint "fontos...
Az alábbi kommünikét juttatta el a sajtóhoz az MSZP városi frakciója:"SajtóközleményPécs önkormányzata 2010. június 6-án döntött arról, hogy az általa korábban kiírt pályázat alapján...Kórházban verekedtek...
Rendőrségi hírek Baranyából.Kilenc szál szalámit lopott valaki egy mohácsi családi házból hétfőn éjjel. A tolvaj csendben...
Lovrencsics még egyszer...
Június 4-én, szombaton a Szigetszentmiklós elleni idegenbeli mérkőzésen újra játszhat a PMFC színeiben Lovrencsics Gergő. A...
Elköltözött a pécsi főépítész, utódját keresik
Családi okokból a fővárosba távozott Pécs főépítésze, átmenetileg onnan segíti a polgármesteri hivatal munkáját, amíg pótlására sor nem kerül.Sajtóinformációk szerint Szécsi Zsolt családi okok miatt költözött vissza a fővárosba, jelenleg megbízott főépítészként segít. Hogy mikor ülhet a székébe utódja, arra egyelőre nincs válasz. Szécsi 2009 végén lett a város főépítésze. A Pécsi Újságnak korábban arról beszélt, hogy a belvárosnak jót tenne, ha a Király utcát lefednék üveggel, amely így télen-nyáron pláza-élményt...Bélyeg köszönti a 200 éves filharmonikusokat
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a pécsi Pannon Filharmonikusok bicentenáriumát.A bélyegképen a Pannon Filharmonikusok logója, illetve az alapító Lickl György portréja alkot szerves egységet. Az alkalmi boríték rajzán a pécsi Kodály Központ épülete és hangversenyterme, valamint Lickl György egy kottarészlete látható. Az alkalmi bélyegző főmotívuma Lickl György aláírása.Megjelenési időpont: 2011. június 2.Névérték: 330 FtTraffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán 7.15 és 17.45 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: 66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény08.30 - 09.30 óráig: 6-os fkl. út 192 km szelvény09.45 - 10.30 óráig: 6-os fkl. út Hírd10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Mohácsi út 75. szám 11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Hársfa út 207. szám13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 96. szám15.00 - 15.45 óráig: 66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény16.00 - 16.45 óráig: Pécs, Komlói út a Kőrös utca kereszteződésben17.00 - 17.45 óráig: Pécs, Bacsó B. útLeültetik a megvesztegetett...
Felfüggesztettről letöltendő börtönbüntetésre változtatta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a műszaki ellenőrnek a büntetését, aki társa közreműködésével pénzért igazolta volna...Kiemelt nemzeti intézmény...
Jelentős sikerként értékeli Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) új igazgatója azt a tényt, hogy...
A KMB-s segítette a stricit...
Súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a volt körzeti megbízottnak és futtatónak a büntetését, akik megállapodtak, hogy a rendőr információkkal és konkurens prostituáltak...Lezárult a pécsi...
Több száz iskolás vett részt egy pécsi alapítvány programjában, a fiatalok a szervezet falfirkák elleni tevékenységét...
Sétatér Fesztivál: kilenc...
A nyár talán leginkább várt pécsi kulturális programjára kerül sor június 18. és 26. között. A Sétatér Fesztivál kilenc napja...
Mennyi a vérnyomása ma egy...
Május utolsó napján a Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében tartották meg a Szívhang programot a Pécsi Nemzeti...
Harminc pécsi rászoruló gyerek étkezését támogatják fél évig
Közel 25 millió forint gyűlt össze a Raiffeisen Közösen program által meghirdetett jótékonysági akció keretében. A Raiffeisen Rendszeres Megtakarítási Program tagjainak kártyahasználata után elkülönített 100 Ft-okból 17 település 608 gyermekének étkezését támogatja a bank. A program során 30 pécsi gyermek 6 hónapon keresztül kap ételt hétvégére, és a szünet idejére. Ennek révén akkor is ebédhez jutnak a gyerekek, amikor nincs iskola, óvoda. A program novemberig tart. A könnyen melegíthető ételek mellett konzervek és tartós élelmiszerek is eljutnak a rászorulókhoz. Egy gyermek...Járókelők siettek a buszvezető segítségére
Elsőként járókelők siettek a vezetés közben kedden rosszul lett pécsi buszsofőr segítségére, és az utasokkal együtt közreműködtek a jármű megállításában is - közölte a Pécsi Közlekedési Zrt. az MTI-vel.A helyi tömegközlekedést biztosító vállalat tájékoztatása szerint járókelők figyeltek fel arra, hogy a piros lámpánál álló autóbusz sofőrje a kormányra dől, majd a jármű lassan megindul. Ekkor odafutottak, benyomták a busz első ajtaját, felszálltak a járműre és azt az utasokkal közösen megállították.Az 54 éves sofőrt kórházba szállították, az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint...Ökolábnyom-számítás a Kossuth téren
Június 3-án pénteken, 10-17 óra között rendezik meg a Környezetvédelmi Világnap alkalmából a pécsi Kossuth téren a Mi fán terem az ökolábnyom? című programot.Délelőtt 10 órakor Kővári János, Az önkormányzat Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottsága elnökének köszöntőjével indul a nap, amely értünk, a jövőnkért szerveződött.A nap folyamán egyebek mellett sor kerül ökolábnyom-számításra, az érdeklődők végiglépkedhetnek a „lábnyom-ösvényen", mikroszkóppal vizet vizsgálhatnak, levegőszennyezettséget mérhetnek, a mecseki élővilággal...A rovat további témái
- Egymilliárdot kér a megyeháza az államtól, különben baj lehet
- Egyetemi birkózó-világbajnokságot rendezhet Pécs
- Gyermekhospice házat ad át a Szemem Fénye
- Nemzetközi kamarakórus verseny Pécsett
- Nem vicc: harmincméteres dinoszauruszok az Expo Centerben
- 20 éves a pécsi Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány
« Előző
39555 | 39582 | 39609 | 39636 | 39663 | 39690 | 39717 | 39744 | 39771 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...

