A ciszterci rend inkább a kárpótlást választja a Leőwey helyett?
2011. június 08. szerda 18:00

Mint már megírtuk, napvilágot látott, hogy a ciszterciek esetleg mégsem tartanak igényt a Leőwey Klára Gimnázium épületegyüttesére. Információink szerint a rend sokallja az intézmény felújítására fordítandó összeget, és inkább egyösszegű kárpótlásra tartana igényt. Azóta az is kiderült, hogy az iskolának mindenképpen át kell költöznie - az egyetemmel kötött megállapodás értelmében - a bőrklinika épületébe. Így viszont felmerül a kérdés: mi lesz az épületegyüttes sorsa?
Továbbra sincs tiszta víz abban a bizonyos pohárban a patinás pécsi középiskola ügyében. Ismert, hogy hosszas tárgyalásokat követően sikerült tető alá hozni azt a megállapodást, amelynek értelmében 2013 szeptemberében új helyen, a jelenleg az egyetem tulajdonában lévő, bőrklinikaként funkcionáló épületben működne tovább az országos hírű oktatási intézmény.
Nemrég egy bizottság tartott szemlét a Szent István téren, azt vizsgálva, milyen állapotban van a gimnázium épülete. A bizottság egyik tagja szerint, mivel a rendnek rengeteg pénzt kellene áldoznia a teljes rekonstrukcióra, felmerült, hogy a ciszterciek visszalépnek, s mégsem tartanak igényt a létesítményre.
Megkerestük Grónai G. Damjánt, a rend gazdasági vezetőjét, aki azonban azzal hárított, hogy a „Ciszterci Rend egyelőre nem tud új információkkal szolgálni a Leőwey Klára Gimnázium épületét illetően".
Nagy Csaba alpolgármesternél sem lettünk okosabbak. Ő az önkormányzati szándékról azt mondta, hogy "bár valóban voltak tárgyalások a renddel az iskolát illetően, de a Leőwey sorsa már eldőlt":
- Azt, hogy a rendnek esetleg nem kellene az iskola jelenlegi épülete, nem kívánom kommentálni - mondta a politikus, hozzátéve, hogy a város a korábban meghozott döntés értelmében szeretné az iskola jövőjét rendezni.
Ennek megfelelően 2011 szeptemberében az igazgató és a nevelőtestület véleményét figyelembe véve alakítják ki azokat a pedagógiai szempontokat, amelyek alapján sor kerülhet a bőrklinika helyén kialakítandó iskolakomplexum létrehozására. A városvezetés célja, hogy az intézmény regionális szinten is még jobb eredményeket tudjon felmutatni a tehetséggondozás által - fogalmazott az alpolgármester.
Arról tehát, hogy ha a Leőweybe mégsem mennének be a ciszterciek, mi lesz az épület sorsa, úgy tűnik, korai beszélni.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

